Nikola Karabatic a 12. nagy trófeájára hajt a párizsi olmipián

„Ma belevágtam profi pályafutásom utolsó, 22. idényébe a Paris Saint-Germain színeiben, annál a klubnál, amely olyan sokat jelent nekem – mondta Nikola Karabatic még a 2023–2024-es évadot megelőzően. – A kézilabdázásért, amit annyira szeretek és tisztelek, mint semmi mást, a szívemet és a lelkemet odaadtam. Mindeközben az elmémet és a testemet is ennek a fizikailag és mentálisan is erősen igénybe vevő sportágnak rendeltem alá.”

MINDEN SZÁL A KÉZILABDÁZÁSHOZ KÖTÖTTE
Karabatic sorsa – sok más legendává váló kézilabdázóéhoz hasonlóan – előre meg volt írva: édesapja, Branko is ezt a játékot űzte, méghozzá igencsak magas szinten. A jugoszláv bajnokságban szereplő Zseljeznicsar kapusaként tűnt fel, majd a nyolcvanas években, már válogatott kézilabdázóként kivándorolt Franciaországba. Nikola, aki a délszláv országban, Nisben látta meg a napvilágot 1984. április 11-én, négyéves volt akkor. Testvére, Luka ellenben már a francia–német határ mellett fekvő Strasbourgban született – egy hét híján napra pontosan négy évvel később. Sorsuk később a pályán is összefonódott, amiben apjuknak is fontos szerepe volt. Igaz, Branko csak 2011-ig figyelhette gyerekei útját a csúcsra, mert 55 esztendősen rákbetegségben elhunyt.

Nikola már 17 esztendősen pályára léphetett a Montpellier felnőttcsapatában, de még akkor sem volt húszéves, amikor 2003-ban először nyerte meg a Bajnokok Ligáját. Ez volt az első alkalom, hogy a világ megtapasztalhatta elsöprő lendületét. Pedig a Portland San Antonio elleni döntő első mérkőzését úgy veszítette el 27–19-re a francia együttes, hogy Karabatic egymaga tizenegy gólt szerzett. És ha nincs az ő parádés játéka, aligha marad esélye a Montpellier-nek a visszavágóra. De maradt, s a visszavágón jött is a fordulat – mint oly sok más hasonló párharcban abban az időszakban. Karabatic csapata 31–19-es kiütéses győzelemmel fordított, s nyerte meg a BL-serleget. Arról nem is beszélve, hogy későbbi nagy harcostársai közül Michaël Guigou-val, Didier Dinart-ral és Thierry Omeyerrel is ott kezdődött el a közös útja.

„A tanulás és a győzelem iránti vágy tett képessé arra, hogy a legnagyobb klubok ellen a legszebb helyszíneken játszhassak, hogy a legjobb edzőktől tanulva fejlődjek, hogy a legnagyobb klasszisokkal kerüljek szembe, és hogy a nagyobb trófeákat nyerjük meg hihetetlen csapattársaimmal” – nyilatkozta akkoriban. A francia férfi kézilabda-válogatott térhódítása a 2001-es hazai rendezésű világbajnokságon megnyert aranyéremmel – de még Nikola Karabatic nélkül – vette kezdetét, ám az igazi aranykor 2006 és 2017 között köszöntött be. (Ezt annak ellenére is ki lehet jelenteni, hogy a „kékek” már 1995-ben megszerezték az első világbajnoki címüket, a sikernek az irányító Jackson Richardson volt a fő letéteményese.)

Az új évezred első nagy tornáján ellenben olyan egyéniségek emelték más szintre a sportágat, mint a kapuban Omeyer, balszélsőként Guigou, a hátsó posztokon Jérome Fernandez, Daniel Narcisse, Nikola Karabatic, Guillaume Gille, Valentin Porte, beállóban Bertrand Gille és Cédric Sorhaindo, a jobb szélen Luc Abalo. És persze Claude Onesta, aki 15 éven át szövetségi kapitányként varázsolt „nyerőgépet” ezekből a klasszisokból.

Karabatic már a THW Kiel játékosa volt, amikor a 2006-os Európa-bajnokság fináléjában ugyanúgy 11 gólt dobott, mint három évvel korábban a BL-döntőben. Ez volt pályafutása első nagy trófeája, amit a francia válogatott tagjaként nyert meg, miután a csapat legyőzte a vb-címvédő spanyolokat 31–23-ra. Akkor úgy tetszett, ez a két válogatott csatázik majd az érmekért a következő esztendő nagy világversenyein is, de a sors teljesen más forgatókönyvet írt.

KARABATIC KONTRA BALIC – A STÍLUSOK CSATÁJA
Hogy mi tette Nikola Karabatic és Ivano Balic párharcát a kézilabdázás történetének egyik legnagyobb rivalizálásává? A két klasszis teljesen eltérő karakterű: amíg Karabatic inkább testi adottságait kihasználva, többnyire erőből próbálta, próbálja átverekedni magát a vele szemben álló védőkön, Balic varázslóként, páratlan helyzetfelismerésével élve játszotta át a falat. A horvát irányító hol kiszámíthatatlan bejátszást választott, hol fürgén bujkált be a védők között és lőtt ziccert, hol váratlan közbelövéssel operált – stílusával, megoldásaival messze megelőzte a korát. Kettejük rivalizálása nem a média által mesterségesen kreált affér volt. Amikor a 2009-es vb-döntőjében – szó szerint – farkasszemet néztek egymással és majdnem összeverekedtek, ellentétüknek már jelentős előélete volt. A 2006-os Európa-bajnokságon éppen a franciák ütötték el a finálétól Horvátországot, hogy aztán két évvel később Karabatic lője kapufára a labdát az utolsó másodpercekben, aminek köszönhetően viszont Horvátország lépett tovább az elődöntőből a döntőbe. Ezek után jött a 2009-ben 15 ezer horvát drukker előtt Zágrábban lejátszott döntő, annak is a 46. perce. Balic kicselezte Sorhaindót, de Karabatic jól segített be, és szabálytalankodott a lőni készülő irányítóval szemben. Balic szerint a mellkasát találta el Karabatic, és ezzel túlment minden határon. 18–18 volt az állás – innen lett 24–19 a franciák javára…

De azért az ellenfelek nem váltak ellenséggé. „Szia, Niko! Köszönöm az összes óriási csatát, amit klubszinten és különösen a válogatott színtéren vívtunk egymással. Nagyon rossz érzés, hogy nem hagytál nekem egyetlen trófeát sem megnyerni” – üzente viccesen az Európai Kézilabda-szövetség 2022-es videójában Balic. „Helló, Ivano! Nagyon sajnálom, hogy sohasem lehettünk csapattársak. Ettől függetlenül hatalmas megtiszteltetés, hogy részt vehettem ezekben a csatákban ellened. Igazi legenda vagy!” – válaszolta neki Karabatic. (A két ikon a 2010-es ausztriai Eb döntőjében még egyszer összefutott, és akkor is a hat gólt szerző francia csapata hagyta el győztesen a pályát.)

És nem a 2009-es zágrábi vb-döntő volt az utolsó alkalom, hogy Karabatic Franciaországa az éppen akkor legnagyobb ellenfelének kikiáltott válogatott otthonából vigye el az aranyérmet. A Mikkel Hansen repítette Dániát a 2014-es kontinensviadal fináléjában 42–31-re ütötte ki – sokak szerint az volt minden idők egyik legtökéletesebb produkciója, amit a franciák azon az estén Herningben bemutattak…

FOGADÁSI CSALÁS ÉS A REKORDOK KÖNYVE
Amikor a háromszoros olimpiai és egyaránt négyszeres világ- és Európa-bajnok, a Bajnokok Ligájában három különböző csapattal is a csúcsra érő (2003: Montpellier; 2007: Kiel; 2015: Barcelona) Nikola Karabatic örökségét vesszük leltárba, nem mehetünk el szó nélkül a 2012- ben történtek mellett sem. Történt, hogy az év májusában a már biztos bajnok Montpellier a kiesőjelölt Cesson-Sevigne ellen játszott, és meglepetésre 31–28-ra kikapott. A találkozóra szokatlanul sok fogadást kötöttek, és összesen nagyjából 200 ezer eurót nyertek. Mint utólag kiderült, több kézilabdázó is, köztük Nikola – és testvére, Luka – is, aki ugyan sérülés miatt nem játszott a mérkőzésen, de élettársán keresztül fogadott rá. A francia szövetség 2013 februárjában őt és hat csapattársát sportetikai vétség miatt hat-hat mérkőzésre eltiltotta, a francia ügyészség pedig 20 ezer eurós pénzbüntetést és három hónapos felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki rá.

Az ítéletet négy évvel később 10 ezer euróra és két évre mérsékelték. Az utóbbi években Nikola Karabaticra kezdték rásütni, hogy bizonyos játékhelyzetekben színészkedik a pályán. Ám a fantasztikus képességű kézilabdázó volt annyira intelligens, hogy negyvenhez közeledve felismerje, már nem neki kell megoldani minden szituációt. Az elmúlt években képes volt elfogadni, hogy a Nedim Remili, Elohim Prandi, Dika Mem nevével fémjelzett új generáció mellett kevesebb játéklehetőséghez jut. Rutinjával védekezésben is rengeteget tud segíteni válogatottjának, amellyel a január 28-án véget érő németországi Európa-bajnokságot is aranyéremmel zárta. Nyáron, a párizsi olimpián pedig jöhet az „utolsó tánc” és a francia válogatott színeiben megcélzott 12. világverseny-aranyérem. Hazai közönség előtt. Bár ha „csak” érmet nyer, akkor is a tizennyolcadik medáliáját teszi a vitrinbe, ami ugyancsak földöntúli teljesítmény lenne. Arról nem beszélve, hogy Nikola Karabatic a 2004-es Európa-bajnokság óta csak a 2021-es vb-ről hiányzott a franciák keretéből, ami – írd és mondd! – 25 világverseny-szereplés. Szóval, akárhogy alakul, Párizs így is, úgy is megkoronázza majd a férfi kézilabdázás amúgy is trónon ülő királyának csillogó pályafutását.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. február 10-i lapszámában jelent meg.)