Hatodszor is részt venne az olimpián Kammerer Zoltán (Fotó: Tumbász Hédi)


A 42 éves Kammerer Zoltán – aki eddig öt olimpián indult – az M4 Sport Sporthíradó című műsorában csütörtökön azt mondta, most is azt érzi, mint tavaly ilyenkor, hogy lassan vége.

„A halasztással kaptam még egy évet a kajakozásra. A téli edzéseket az ember általában nem szereti, de én most lelkes vagyok, mert tudom, hogy ez az utolsó ilyen időszak. Ez egyszerre jó és rossz érzés is” – fogalmazott a versenyző.

A sportoló idén az 1000 méter párosra fókuszál, ebben a számban még kvótákat akar gyűjteni a magyar válogatott. Két évvel ezelőtt Gál Péterrel, tavaly Varga Ádámmal és Dombvári Bencével aratott sikereket ezen a távon, és szerinte idén is e három versenyző közül kerül ki a párostársa. Hangsúlyozta, hogy a legfontosabb az indulási jog kiharcolása májusban, a szegedi pótkvalifikációs regattán, aztán majd hazai vízen eldöntik, hogy melyik duó is utazik Tokióba.