Kajak: Kammerer Zoltán az utolsó téli felkészülését végzi

MTI/V. J.MTI/V. J.
Vágólapra másolva!
2021.01.21. 14:29
null
Hatodszor is részt venne az olimpián Kammerer Zoltán (Fotó: Tumbász Hédi)
Hosszú, több mint három évtizedes pályafutása utolsó téli felkészülését végzi a háromszoros olimpiai bajnok kajakos, Kammerer Zoltán, aki szeretne ott lenni a tokiói játékokon – írja az MTI.


A 42 éves Kammerer Zoltán – aki eddig öt olimpián indult – az M4 Sport Sporthíradó című műsorában csütörtökön azt mondta, most is azt érzi, mint tavaly ilyenkor, hogy lassan vége.

„A halasztással kaptam még egy évet a kajakozásra. A téli edzéseket az ember általában nem szereti, de én most lelkes vagyok, mert tudom, hogy ez az utolsó ilyen időszak. Ez egyszerre jó és rossz érzés is” – fogalmazott a versenyző.

A sportoló idén az 1000 méter párosra fókuszál, ebben a számban még kvótákat akar gyűjteni a magyar válogatott. Két évvel ezelőttGál Péterrel, tavalyVarga Ádámmal és Dombvári Bencével aratott sikereket ezen a távon, és szerinte idén is e három versenyző közül kerül ki a párostársa. Hangsúlyozta, hogy a legfontosabb az indulási jog kiharcolása májusban, a szegedi pótkvalifikációs regattán, aztán majd hazai vízen eldöntik, hogy melyik duó is utazik Tokióba.

Legfrissebb hírek

Boros Adrián és Erdélyi Tamás vb-bronzérmes Győrben

Kajak-kenu
2025.09.07. 15:33

Magyar ezüst- és bronzérem női K–2-ben a győri maratoni vb-n

Kajak-kenu
2025.09.07. 12:55

Kiszli Vanda ezüst-, Sellyei Csanád bronzérmes a győri vb-n

Kajak-kenu
2025.09.06. 16:34

Bragato Giada aranyérmes a győri vb-n!

Kajak-kenu
2025.09.06. 12:50

Adolf Balázs, Csikós Zsóka, Kiszli Vanda és Varga Ádám is vb-döntős rövidkörön Győrben

Kajak-kenu
2025.09.04. 12:56

Nagyszerű lenne, ha az aranyérem is összejönne mind a négy szakágban – kezdődik a győri maratoni vb!

Kajak-kenu
2025.09.03. 12:47

Álomból valóság: férfi kajak kettesünk a világ tetején

Kajak-kenu
2025.08.29. 14:13

Rácsaptunk „a bika fenekére” a kajak-kenu vb-n

Kajak-kenu
2025.08.26. 07:04
Ezek is érdekelhetik