Felszabadultság, nyugalom, kikapcsolódás – ilyen volt a Balaton-átevezés

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2025.07.12. 18:30
null
A Nemzeti Sport csapata is teljesítette a Balaton-átevezést (Fotó: Balogh László)
Több mint négyezren vettek részt szombaton a Magyar Kajak-kenu Szövetség által rendezett Balaton-átevezésen.

Evezd le keresztbe! – így szól az immár nyolcadik alkalommal megrendezett Balaton-átevezés szlogenje. Nem túl meleg, kellemes idő várta a hatalmas tömeget a zamárdi szabadstrandon, amely tökéletesen felkészült az eseményre: street food, szabadidős programok, játékok és számos érdekesség fogadta a résztvevőket. Nem beszélve a Balaton páratlan látványáról, amelyet ezúttal hosszas, színes bójasor ékesített, melynek a végét alig lehetett látni a partról.

Kajak, kenu, SUP, evezős és sárkányhajó vagy akár gumicsónak – ezekkel teljesíthették a jelentkezők a nyolc kilométeres távot. Az út Tihany felé vezetett, különleges kilátás nyílt a Bencés Apátságra. Nem sokkal később, a fordulót követően visszaevezve, a célkapun áthaladva lehetett teljesíteni a kihívást, amelyet követően befutóéremmel ismerték el a résztvevők teljesítményét. 

Az eseményt mindvégig a felszabadultság, a nyugalom és a kikapcsolódás jellemezte, a sportértéke sem volt kevés, nehéz feladat nyolc kilométert evezni – közepes edzettségi állapotban mindenképpen, biztosan állíthatom. Kilenc kollégámmal együtt volt szerencsém teljesíteni sárkányhajóval a távot, hosszas gondolkodás után a Nemzeti Sport nevet adtuk az egységünknek. Egy óra és tizenhat perc alatt értünk vissza, ezzel az eredménnyel maradéktalanul elégedettek vagyunk, különös tekintettel arra, hogy húszfős hajóban vállaltuk a részvételt, amelynek a fele így üres volt.

Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár Szalai Ádám korábbi válogatott labdarúgóval közösen ült kajakba. Schmidt Ádám az MTI-nek úgy nyilatkozott: „A Balaton-átevezés a vízi sportok igazi ünnepnapjává vált az elmúlt évek során, mostanra komoly hagyománnyal rendelkezik a verseny.”

Nem kérdés, a Balaton-átevezés remek kezdeményezés, ezt a számok is bizonyítják, több mint négyezren vettek részt az idei eseményen, a kihívást fennállása óta így már több mint húszezren teljesítették.

 

Legfrissebb hírek

Kiszli Vanda triplázott a maratoni kajak-kenu válogatóversenyen

Kajak-kenu
2025.07.10. 14:20

Újra egy hajóban evezne korábbi csapattársaival Storcz Botond

Kajak-kenu
2025.06.27. 21:52

Hervis Balaton-Átevezés: a nyár egyik legizgalmasabb vízi kihívása július 12-én Zamárdiban!

Kajak-kenu
2025.06.23. 11:32

Csikós Zsóka a harmadik Eb-aranyérmét szerezte meg, Csorba Zsófia is bajnok 5000 méteren

Kajak-kenu
2025.06.22. 15:24

Női kajak négyesünk Európa-bajnok, Kopasz Bálint bronzérmes

Kajak-kenu
2025.06.21. 12:20

Mind a 23 gyorsasági Eb-döntőben szerepel magyar sportoló

Kajak-kenu
2025.06.20. 11:20

Hatból hat egység jutott döntőbe csütörtök délután a kajak-kenu Eb-n

Kajak-kenu
2025.06.19. 17:09

Opavszky Márk: Mindenki csak ámult és bámult

Kajak-kenu
2025.06.12. 16:25
Ezek is érdekelhetik