Mind a 23 gyorsasági Eb-döntőben szerepel magyar sportoló

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
• Racice
Vágólapra másolva!
2025.06.20. 11:20
null
Adolf Balázsnak nem esett jól a középfutam, de összejött a döntő (Fotó: Kovács Péter, archív)
Háromból három magyar sportoló jutott döntőbe péntek délelőtt a Racicében zajló kajak-kenu Európa-bajnokságon, ez azt jelenti, hogy mind a 23 gyorsasági döntőben szoríthatunk honfitársunkért.

Gyorsasági szakágban három magyarért szoríthattunk középfutamban péntek délelőtt a Labe Arénában. C–1 1000 méteren a szám vb-bronzérmese és Eb-második helyezettje, Adolf Balázs szerepelt, mivel a csütörtöki előfutamban a negyedik helyen zárt. A kétszeres Eb-bronzérmes olasz Carlo Tacchini nagyjából egy hajónyi különbséget kialakítva haladt Adolf előtt, a magyar sportoló szépen zárkózott, 750 méternél a vezetést is átvette, ám ekkor ritmust váltott az olasz, aki végül meg is nyerte a futamot. Adolf Balázs másodikként ért célba, így ott lesz a szombati döntőben.

„Úgy voltam vele, hogy Tacchinit kell nézni, vele kell menni, mert akkor megvan a biztos továbbjutás. Ez be is jött, de közel sem volt olyan könnyű futam, mint amire úgy vágytam volna ma. A világkupa óta kicsit visszavettünk a gyorsításból, alapozósabb munkát csináltunk. Azt érzem, hogy van egy tempó, amivel ki tudok menni a világból, csak most kifejezetten fáj ezt tartani. Jó gyakorlás volt ez a döntőre, tudok ebből meríteni holnapra” – fogalmazott Adolf Balázs a helyszínen.

Csütörtökön a címvédő Lucz Annának K–1 200 méteren rossz rajt miatt nem sikerült egyből döntőbe jutnia, tehát a középfutamban is bizonyítania kellett. Az első rajtot visszafújták, a második már elindult, Lucz az elejétől a végéig az élen haladva győzött, szurkulhatunk neki a szombati fináléban.

„Nem sikerült úgy az első százam, ahogyan azt szerettem volna, kicsit be voltam már feszülve a rajt miatt – így Lucz Anna. – Jó lenne, ha a döntőben olyan pályát tudnék menni, amelyet követően nem marad bennem hiányérzet. Szeretnék végre egy jó rajtot, szerintem, ha minden sikerül, akkor elégedett leszek.” 

A távon világ- és Európa-bajnoki ezüst-, valamint bronzérmes Takács Kincsőnek sem sikerült csütörtökön döntőbe jutnia C–1 200 méteren, akkor azt mondta, jót tehet neki a középfutamos szereplés. Pénteken a második helyen kvalifikált a fináléba, a grúz Marjami Kerdikasvili mögött ért be, fél másodperc hátránnyal.

„Az előfutamban azt éreztem, hogy nem tudok elég nyomatékot tenni bele, most csak az erőre figyeltem, a rajtom is jól sikerült, és azt éreztem, remekül alakult az első százötven méter. Kicsit elfáradtam, de szerintem a döntőre mindent összerakok!” – vélekedett Takács Kincső.

Mindez azt jelenti, hogy a szombati és a vasárnapi döntőkben mind a 23 gyorsasági döntőben szerepel magyar versenyző. Folytatás szombaton, délelőtt fél 11-től!

 

 

 

 

 

Legfrissebb hírek

Boros Adrián és Erdélyi Tamás vb-bronzérmes Győrben

Kajak-kenu
2025.09.07. 15:33

Magyar ezüst- és bronzérem női K–2-ben a győri maratoni vb-n

Kajak-kenu
2025.09.07. 12:55

Kiszli Vanda ezüst-, Sellyei Csanád bronzérmes a győri vb-n

Kajak-kenu
2025.09.06. 16:34

Bragato Giada aranyérmes a győri vb-n!

Kajak-kenu
2025.09.06. 12:50

Adolf Balázs, Csikós Zsóka, Kiszli Vanda és Varga Ádám is vb-döntős rövidkörön Győrben

Kajak-kenu
2025.09.04. 12:56

Nagyszerű lenne, ha az aranyérem is összejönne mind a négy szakágban – kezdődik a győri maratoni vb!

Kajak-kenu
2025.09.03. 12:47

Álomból valóság: férfi kajak kettesünk a világ tetején

Kajak-kenu
2025.08.29. 14:13

Rácsaptunk „a bika fenekére” a kajak-kenu vb-n

Kajak-kenu
2025.08.26. 07:04
Ezek is érdekelhetik