Aranyeső az Eb-n: hat magyar egység győzött szombaton

POZSONYI SZILÁRDPOZSONYI SZILÁRD
Vágólapra másolva!
2024.06.15. 16:43
Gazsó Alida Dóra, Csipes Tamara, Fojt Sára, Pupp Noémi (Fotó: Árvai Károly)
Négy olimpiai számban is hazai versenyző állhatott a dobogó felső fokára, ezen kívül Lucz Anna a sprintszámban, az ötkarikás játékokra pályázó Pupp Noémi és Fojt Sára 1000 méteren diadalmaskodott.

 

KISISKOLÁSKÉNT a legtöbben ki nem állhatják a minden egyes ünnepségen kötelezően elhangzó Himnuszt. Szombaton hatszor is felcsendült a Maty-éri kajak-kenu versenypálya mellett, de aligha akadt a lelátón, aki unta volna, vagy ne örült volna neki.

Hiszen ez nyilván azt is jelentette, a mieink hat Európa-bajnoki aranyéremmel gazdagították a sportág egyébként sem elhanyagolható hazai gyűjteményét. Az meg külön öröm volt, hogy négy esetben is olimpiai versenyszámban bizonyult legjobbnak a magyar versenyző vagy egység.

Csipes Tamara K–1 500 méteren tartott erődemonstrációt, majdnem két másodpercet vert riválisára, Emma Jörgensenre.

„Nagyon örülök, hogy az olimpia előtt ilyen fölényesen nyertem, sokkal magabiztosabban fogok Párizsba utazni – értékelt Csipes. – Már korán el akartam dönteni az aranyérem sorsát, ami alapvetően egy rettenetes taktika, de most a szívem vitt, nem az eszem.”

A férfi K–2 500 méteres versenyben Nádas Bence és Tótka Sándor adott fél hajót a második egységnek.

„Élveztük a versenyzést. Erős szembeszél fújt, de profi kajakosok vagyunk, meg kell küzdenünk vele – értékelt Nádas. Tótka hozzátette, egy Európa-bajnoki döntőben természetesen mindent meg kell tenni, nyomni kell, ahogy a csövön kifér, majd megköszönte a szegedi közönségnek a fenomenális biztatást.

Még a délelőtti program végén a női kajak négyes (Pupp Noémi, Fojt Sára, Csipes Tamara, Gazsó Alida Dóra) verte agyon a mezőnyt, míg Kiss Ágnes és Nagy Bianka apró, de annál fontosabb 84 ezredmásodperces előnnyel ért célba a lengyel kenupáros előtt 500 méteren.

Pupp és Fojt párosban ezer méteren nyert fegyelmezett versenyzéssel, így a négyes három tagja is két arannyal gazdagodott szombaton, míg a Kiss Blanka, Lucz Anna kettős a sprintszámban, 200 méteren nem talált legyőzőre.

Több magyar is dobogóra állhatott a kora délutáni programban rendezett a SUP felfújható deszkás és a technikai verseny után. 

A férfiaknál Márton Károly második lett, a nőknél Ebenspanger Dóra ezüst-, a korábbi kajak világbajnok Rasztotzky Eszter pedig bronzérmet szerzett. A résztvevőknek 4.5 kilométert kellett teljesíteniük.

A technikai számban, amelyben 1000 méter a táv és öt bóját kell megkerülni, egy-egy hazai sportoló jutott a nyolcas döntőbe: a Balatonfüredi Yacht Club 17 éves tehetsége, Kocsis Csillag negyedikként, míg Szabó Zénó ötödikként zárt.

Ezzel véget értek a SUP-versenyek, a fiatal szakág először szerepelt az Európa-bajnokság programjában.

KAJAK-KENU
GYORSASÁGI, PARA- ÉS SUP EURÓPA-BAJNOKSÁG, SZEGED
Gyorsasági szakág. Kajak. Férfiak. 200 m. K–1. Európa-bajnok: Olekszandr Zajcev (Ukrajna) 35.407, 2. Jakub Stepun (Lengyelország) 35.435, 3. Badri Kavelasvili (Grúzia) 35.441, …8. Kurucz Levente 36.259. 500 m. K–2. Eb*: NÁDAS BENCE, TÓTKA SÁNDOR 1:30.434, 2. Uladziszlau Kravec, Dzmitrij Natincsik (semleges színekben, fehéroroszok) 1:31.154, 3. Mindaugas Maldonis, Andrej Olijnik (Litvánia) 1:32.351. 1000 m. K–4. Eb: Semleges színekben fehéroroszok (Mikita Borikau, Kravec, Uladziszlau Litvinau, Natincsik) 2:57.756, 2. Magyarország (Opavszky Márk, Kollek Bálint, Hidvégi Hunor, Szántói-Szabó Tamás) 3:00.073, 3. Spanyolország (Alex Graneri, Roi Rodríguez, Pedro Vázquez, Ínigo Pena) 3:01.013. Nők. 200 m. K–2. Eb: KISS BLANKA, LUCZ ANNA 38.023, 2. Mia Medved, Anja Osterman (Szlovénia) 38.166, 3. Katarzyna Kolodziejczyk, Sandra Ostrowska (Lengyelország) 38.623. 500 m. K–1*. Eb: CSIPES TAMARA 1:54.580, 2. Emma Jörgensen (Dánia) 1:56.530, 3. Milica Novakovics (Szerbia) 1:57.177. K–4*. Eb: MAGYARORSZÁG (PUPP NOÉMI, FOJT SÁRA, CSIPES T., GAZSÓ ALIDA DÓRA) 1:35.168, 2. Lengyelország (Jusztyna Iskrzycka, Ostrowska, Julia Olszewska, Kolodziejczyk) 1:36.388, 3. Norvégia (Maria Virik, Anna Sletsjöe, Hedda Öritsland, Kristine Amundsen) 1:37.151. 1000 m. K–2. Eb: PUPP NOÉMI, FOJT SÁRA 3:55.154, 2. Melina Andersson, Julia Lagerstam (Svédország) 3:56.081, 3. Virik, Öritsland 3:56.217. Kenu. Férfiak. 200 m. C–2. Eb: Alekszej Korovaskov, Ivan Stil (semleges színekben, oroszok) 37.438, 2. Aleksander Kitewski, Oleksii Koliadych (Lengyelország) 37.758, 3. Manuel Fontán, Adrián Sieiro (Spanyolország) 38.105. 500 m. C–1. Eb: Serghei Tarnovschi (Moldova) 1:50.432, 2. Zahar Petrov (semleges színekben, orosz) 1:50.442, 3. Martin Fuksa (Csehország) 1:51.248. 1000 m. C–1*. Eb: Catalin Chirila (Románia) 4:03.010, 2. M. Fuksa 4:03.254, 3. S. Tarnovschi (Moldova) 4:05.744, …6. Adolf Balázs 4:09.141. Nők. 200 m. C–2. Eb: Antía Jácome, María Corbera (Spanyolország) 44.976, 2. Sylwia Szczerbinska, Dorota Borowska (Lengyelország) 45.356, 3. Kiss Ágnes, Nagy Bianka 45.442. 500 m. C–2*. Eb: KISS ÁGNES, NAGY BIANKA 2:00.490, 2. Szczerbinska, Borowska (Lengyelország) 2:00.574, 3. Anhelina Bardanauszkaja, Volha Klimava (semleges színekben, fehéroroszok) 2:00.784. Paraszakág. Kajak. Férfiak. 200 m. KL1*. Eb: Remy Boulle (Franciaország) 49.572, 2. Suba Róbert 50.208, 3. Esteban Farias (Olaszország) 52.232, 4. Juhász Tamás 52.715. Nők. 200 m. KL3*. Eb: Araceli Menduina (Spanyolország) 51.057, 2. Nelia Barbosa (Franciaország) 51.323, 3. Katarzyna Kozikowska (Lengyelország) 51.420, …6. Molnár Nikoletta 54.437. Kenu. Férfiak. VL3*. Eb: Vladiszlav Jepifanov (Ukrajna) 49:181, 2. Abel Aber (Franciaország) 51.415, 3. Stuart Wood (Nagy-Britannia) 51.622. Nők. 200 m. VL1*. Eb: Viktoryia Shablova (Olaszország) 1:24.125, 2. Lillemor Köper (Németország) 1:34.346, 3. Esther Bode (Németország) 1:48.204. VL2*. Eb: Ellen Field (Nagy-Britannia) 1:04.283, 2. Anasztaszija Mjasznyikova (semleges színekben, orosz) 1:06.130, 3. Veronica Biglia (Olaszország) 1:07.853, …5. Boldizsár Dalma 1:12.891
*olimpiai/paralimpiai versenyszám

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik