Kopasz Bálint: Talán a karrierem utolsó nagy formáját fogom hozni Párizsban

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2024.06.18. 16:45
null
Kopasz Bálint úgy véli, nagyon jó formát hozott a szegedi kajak-kenu Eb-n, de nem a legjobbat, amit tud. Azt Párizsra szeretné időzíteni.

„Főleg ezer méteren nagyon fontos, hogy fizikálisan és mentálisan is a topon legyek, ezért azon leszek, hogy a következő hat hétben senki és semmi ne tudjon kizökkenteni. Talán karrierem utolsó nagy formáját fogom hozni Párizsban, ez a fő célkitűzésem, úgyhogy, mindent bele fogok adni, és a lehető legkomolyabban fogok koncentrálni a felkészülésre az olimpiáig hátralévő időben. Másképp nem lehet megcsinálni, hogy majd egy fantasztikus pályát menjek ezer méter egyesben” – mondta Kopasz Bálint az NSO Tv-nek a szegedi kajak-kenu Eb zárónapján. 

A táv regnáló olimpiai bajnoka videónkban az Európa-bajnokságon mutatott formájáról is beszél, elmondja, hogyan élte meg a döntőben történteket, s kitér a hazai közönség erejére is. 

Kajak-kenu
2024.06.17. 16:33

Tótka Sándor: Remélem, a szövetségben is tudják, hogy az oldalszél rengeteget számított

„Ezt most fel kell dolgoznunk, de szeretnénk, hogy legyen ennek a négyesnek jövője.”
Kajak-kenu
2024.06.16. 13:56

Csipes Tamara felszabadultan versenyzett, Gazsó Alida Dórából könnyek formájában jött ki a stressz

„Azok után, amiken átmentünk, mentálisan nem vagyunk jó formában, kell most egy kis pihenés.”

 

Legfrissebb hírek

Kajak-kenu: az Eb-aranyak után már csak a vb-re fókuszál Mircse Iván

Utánpótlássport
2025.07.11. 19:50

85 éves Törő András, aki egyszerűen lelépett

Képes Sport
2025.07.10. 06:56

Legbelül éreztem, hogy ezt nem tudom elengedni – Lucz Anna arról, hogy lecsúszott a párizsi olimpiáról

Párizs 2024
2025.07.09. 19:52

Major Veronika megkönnyezte az éremátadást – újra szépen csillognak az olimpiai bronzérmek

Párizs 2024
2025.07.09. 18:36

Tíz év után új elnök a Kolonics Alapítvány élén

Kajak-kenu
2025.07.08. 09:53

Quint a javából: krémkávé az utókornak – harminc éve hunyt el a hatszoros olimpiai bajnok Kovács Pál

Népsport
2025.07.08. 07:33

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 4. rész

Egyéb egyéni
2025.07.07. 16:18

Kajak-kenu: 34 éremmel zártak a magyarok az U23-as és ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.06. 20:01
Ezek is érdekelhetik