Osztrák hokiliga: gól nélküli 65 perc után kapott ki a Fehérvár

Vágólapra másolva!
2022.11.04. 21:42
null
Olivier Roy, a fehérváriak kapusa csak a szétlövésben kapott gólt (Fotó: Dömötör Csaba)
Sem a hatvanperces alapjátékidő, sem a hosszabbítás nem hozott gólt, így szétlövésben dőlt el a Graz és a Fehérvár péntek esti mérkőzése az osztrák jégkorongbajnokságban (ICEHL): a 65 perc során hiába volt nagyjából kétszer annyi kapura lövése a magyar csapatnak, mint a házigazdának, Michael Boivin találatával utóbbi győzött.

 

„A gólok” – felelte nemes egyszerűséggel a Hydro Fehérvár AV19 csapatkapitánya, Hári János a legutóbbi, Asiago Hockey elleni mérkőzés után, amikor arról faggatták, mi hiányzott, hogy feléjük billenjen a mérleg. Nos, nem tévedett, a sport már csak ilyen, aki több gólt lő, az bizony nyer.

Éppen ezért aggasztó, hogy a vezetőedző, Kevin Constantine szerint jobban játszik a Volán idegenben, mint az előző idényben – amit végül jószerével minden létező klubrekord megdöntésével zárt az együttes –, az eredmények ezt mégsem tükrözik.

Ezúttal a Graz 99ers vendégeként gyűlt meg a fehérváriak baja a hazai kapu előtt, hiába vezették rá a korongot egy az egyben Christian Engstrand kapujára, nem sikerült túljárni az eszén – de még a szétlövéskor sem, így hát értelemszerűen újabb idegenbeli vereségbe szaladt bele a Volán.

Persze 16 meccs, tehát éppen az idény egyharmadánál még nem kell temetni az évet, ám az előző évad tündöklése után mindenképpen csalódást keltő, hogy a ligaújonc, a tabellán utolsó előtti Asiago és az előző kiírást tizedik helyen záró Graz ellen nyolcvan lövésből csupán egy gólt szerzett – ez 1.25 százalékos mutatót takar.

De hogy ne csak a borút lássuk: Olivier Roy az elmúlt időszakban végre azt a stabil, megbízható teljesítményt hozza a kapuban, amiért a nyáron távozó Rasmus Tirronen helyére igazolták, ezzel még a gólszerzési nehézségek ellenére is megadva a lehetőséget a csapatnak a pontszerzésre.

Már csak élni kellene vele.

OSZTRÁK JÉGKORONGLIGA
GRAZ 99ERS (osztrák)–HYDRO FEHÉRVÁR AV19 1–0 (0–0, 0–0, 0–0, 0–0, 1–0) – szétlövéssel
Graz, 1221
néző. V: Hronsky (szlovák), Piragic (horvát), Hribar (szlovén), Jedlicka (szlovák)
GRAZ: ENGSTRAND – Pfeffer, Egger / Altmann, Salonen / Kernberger, Kirchschläger – Kolouch, Schiechl, Livingston / Krainz, BOIVIN 1, Granholm / Antonitsch, Zusevics, Woger / Pesendorfer, Engelhart. Edző: Johann Pennerborn
FEHÉRVÁR: O. ROY – FOURNIER, T. Campbell / Stipsicz, O'Brien / Betker, Szabó S. / Reiter A., Horváth M. – Newell, Hári J., Kuralt / Erdély Cs., Findlay, Petan / Magosi B., Sarauer, Terbócs / Ambrus G., Németh K., Mihály Ákos. Edző: Kevin Constantine
Kapura lövések: 26–50
Gól – emberelőnyből: 2/0, ill. 2/0

További pénteki eredmények
Olimpija Ljubljana–Vorarlberg 6–2
Linz–Salzburg 2–5
Vienna Capitals–Innsbruck 3–4
Pustertal Wölfe–Klagenfurt 3–2 – hosszabbítás után
Bozen Südtirol–Asiago 6–3

AZ ÁLLÁS
M GY HGY HV V L–K Gk P
1. Bozen Südtirol 16 11 1 4 62–38 +24 35
2. Salzburg 13 10 1 2 48–29 +19 32
3. Linz 16 9 1 6 47–40 +7 29
4. Innsbruck 15 9 2 4 58–53 +5 29
5. Vienna Capitals 14 7 1 1 5 45–34 +11 24
6. Fehérvár AV19 16 5 1 5 5 43–43 0 22
7. Graz 16 5 2 3 6 29–38 –9 22
8. Villach 15 6 1 1 7 49–50 –1 21
9. Klagenfurt 15 4 3 2 6 45–43 +2 20
10. Pustertal Wölfe 16 6 1 9 45–49 –4 20
11. Olimpija Ljubljana 14 5 2 7 41–47 –6 19
12. Asiago 15 3 1 11 42–63 –21 11
13. Vorarlberg 15 3 1 11 27–54 –27 10
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik