Sebők Balázs Székesfehérvárra szerződött

Vágólapra másolva!
2024.04.10. 09:17
Sebők Balázs a Fehérvárban folytatja
A magyar válogatott alapembere, Sebők Balázs hároméves szerződést kötött az osztrák jégkorongligában szereplő Hydro Fehérvár AV19 együttesével.

A székesfehérvári klub szerdai bejelentése szerint a 29 éves támadó legutóbb 2009-ben szerepelt Magyarországon, mivel a MAC Budapesttől 14 éves korában Finnországba került, ahol az előző idény végéig játszott, majd a legutóbbi szezonban a német élvonalbeli Iserlohn játékosa volt

„Nem titok, hogy mindig is terveztem egyszer Székesfehérváron jégkorongozni, csupán idő kérdése volt, hogy ez mikor jön el. Konkrétan viszont az utóbbi két-három évben kezdett el megfogalmazódni a gondolat, mert nagyon szerettem volna már itthon játszani, illetve kifejezetten imponált az az út, amit a Hydro Fehérvár AV19 bejárt az utóbbi években” – mondta a klubhonlapon Sebők.

Kiemelte, örül, hogy olyan együtteshez térhet haza, amelynek teljes mértékben reális célkitűzés lehet, hogy bajnoki címekért küzdhessen, így nemcsak a civil, de a szakmai háttér miatt is nagyon boldog, hogy Székesfehérváron kezdheti meg magyarországi profi karrierjét.

Sebők először 2014-ben lépett pályára felnőtt-világbajnokságon, s most is tagja Don MacAdam divízió 1/A-s vb-re készülő keretének.

 

Legfrissebb hírek

Osztrák hokiliga: kikapott a Fehérvár Bécsben, pénteken dől el a továbbjutás

Jégkorong
2025.02.25. 22:02

Jégkorong: hátrányból győzött a Fehérvár a helyosztó első meccsén

Jégkorong
2025.02.23. 18:17

A Salzburg elleni győzelem nagy lökést adna a fehérvári hokisoknak a rájátszásra

Jégkorong
2025.02.20. 08:49

Jégkorong Négy Nemzet Torna: két helyen változott a magyar válogatott kerete

Jégkorong
2025.02.02. 18:01

Vereségével elveszítette első helyét a Fehérvár az osztrák hokiligában

Jégkorong
2025.01.28. 21:42

A Fehérvár remek harmadik harmaddal győzte le a Vorarlberget az osztrák hokiligában

Jégkorong
2025.01.17. 21:23

Gólt sem ütött, kikapott Olaszországban a Volán

Jégkorong
2025.01.12. 19:09

Három gól a hajrá öt percében, győztek a fehérvári jégkorongozók Grazban

Jégkorong
2025.01.10. 20:44
Ezek is érdekelhetik