Osztrák hokiliga: harmadszor is nyert otthon, újra vezet a Fehérvár a negyeddöntőben

Vágólapra másolva!
2024.03.11. 21:34
Magosi Bálint a fehérváriak negyedik gólját üti (Fotó: Árvai Károly)
Remek második harmadra építve a Hydro Fehérvár hazai jégen 5–3-ra legyőzte a Pustertal Wölfét az osztrák jégkorongbajnokság (ICEHL) hétfői játéknapján, és összesítésben 3–2-re vezet a negyeddöntőben. Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc következő, hatodik mérkőzése szerdán lesz az olasz csapat otthonában.

Visszatért a vendégek első sorába Daniel Catenacci – a kétmeccses eltiltása után a Hydro Fehérvár AV19 otthonában jégre lépő Pustertal Wölfe viszont az ő szereplésével harmadszor, ezúttal 5–3-ra maradt alul az osztrák bázisú ICEHL negyeddöntőjében, amely az egyik fél negyedik győzelméig tart.

Persze nem az NHL-t is megjáró kanadai-olasz támadóra fogható az eredménysor (nélküle kétszer nyert a dél-tiroli együttes), sokkal kézenfekvőbb a magyarázat: eddig rendre a hazai együttes győzött – a Volánnak ez annyiban jó, ha ez a sorminta a párharc végéig kitart, mivel pályaelőnyt élvez, továbbjut az elődöntőbe.

A hétfői találkozó kiegyenlített játékkal kezdődött, majd a percek múlásával a Fehérvár egyre inkább átvette az irányítást, az idő nagy részében az történt, amit szeretett volna. Csakhogy a támadó- és a védőharmadban kicsit mintha túlvállalták volna magukat a hazaiak. Míg Jacob Smith kapuja előtt többször sem tüzeltek tiszta lövőhelyzetben, mindenképp sakk-mattra akarták kijátszani a szituációt, hátul pedig hajmeresztően felelőtlen korongeladással alakítottak ki kecsegtető lehetőségeket a Pustertalnak.

Az első harmad legvégén Bartalis István végre eleget tett a nézői követelésnek, és eleresztett egy bombát. Smith védett, de a kipattanót a felszabadítani igyekvő védő a jókor jó helyen érkező Stipsicz Bencére ütötte, akiről óriási szerencsével a hálóba pattant a korong.

És ha azt mondjuk, pechesen zárult Smithnek az első játékrész, akkor mit mondjunk a másodikra? Kimozdult a kapuja mögé, visszafelé átesett a védőjén, nem is ért a helyére, mire Tim McGauley a ketrecbe bombázott. Aztán a semmiből szépített a Pustertal, megannyi hazai támadás után Joel Messner kerülte meg Olivier Roy kapuját, a hazai kapus elsőre lábbal védett, de a fáradhatatlan Messner valahogy betuszkolta alatta a pakkot.

A Volán ütői nem remegtek meg, Bartalis István – szintén a kaput megkerülve – kipókhálózta a rövid felsőt, majd alig egy perccel később Magosi Bálint a sokadik kipattanót kotorta be. Mivel egyre inkább kinyílt az olló, fokozatosan feszültebbé váltak a felek, Zachary Sillt egy ütő a „sűrűjében” arcon is találta, a síp azonban néma maradt. Daniel Leavens könnyű síppal befújt kétpercese – ha rossz döntés is volt – összességében talán a sors igazságszolgáltatásának tekinthető. Sill érthetően nem így gondolta, s előbb a cserepadra érve levette a sisakját, azzal püfölte a palánkot, miközben válogatott szitkokkal illette a vonalbírót, sőt, a következő játékmegszakítás alatt bot nélkül a jégre is felment, csak hogy minősíthetetlen hangnemben kioktassa a vezetőbírókat is. A reakciója az esetet tekintve nem meglepő, az már annál inkább, hogy mindezt büntetlenül tehette…

Bár jégkorongban a háromgólos előnyt tartják a „legveszélyesebbnek”, mert elkényelmesedhet a vezető csapat, ezúttal szó sem volt ilyesmiről, a végső dudaszóig a Volán akarata érvényesült, McGauley második góljával és – amikor már mindegy volt – David Morley dupla kozmetikázásával beállt az 5–3-as végeredmény, így az összesítésben 3–2-re vezető fehérváriak akár már szerdán, Bruneckben biztossá tehetik a helyüket az elődöntőben.

JÉGKORONG
HYDRO FEHÉRVÁR AV19–PUSTERTAL WÖLFE 5–3 (1–0, 3–1, 1–2)
Székesfehérvár, 2576 néző. Vezette: Fichtner (osztrák), Hronsky, Durmis, Konc (mindhárman szlovákok)
FEHÉRVÁR: O. ROY – Fournier, T. CAMPBELL / Stipsicz 1, Nilsson H. / Robertson, M. Phillips / Kiss R., Ambrus Cs. – Magosi B. 1, Hári J. (1), Kuralt / Leavens, MCGAULEY 2, Laberge / Atkinson (1), BARTALIS I. 1 (1), Mihály Ákos / Ambrus G., Németh K., Terbócs. Edző: Kiss Dávid
PUSTERTAL: J. Smith – Stanton, MESSNER 1 / Kassatul, Ege / Glira, Atwal / Althuber, Öhler – MORLEY 2, Schofield, Akeson (2) / Andergassen, Frycklund, Petan / I. DeLuca, Sill, Mantinger / Catenacci, Berger, Hasler. Edző: Kasper Vuorinen
Kapura lövések: 32–36
Emberelőny-kihasználás: 3/1, ill. 2/0
Fegyelmi büntetések: 10 perc fegyelmi (Joshua Atkinson)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–2 a Fehérvár javára
MESTERMÉRLEG
Kiss Dávid: – Szerettünk volna jól reagálni a két olaszországi vereségre, ami látszott is. Egységesek voltunk, vissza akartuk szerezni az előnyt a párharcban. Öt az ötben kemények voltunk, emberelőnyben gólt lőttünk, hátrányban pedig nem kaptunk. Mind a négy sorunk jól játszott, sokat tartottuk a korongot. Hoztunk néhány rossz döntést, ami elkerülhetetlen, de jól nézett ki a csapat.
Kasper Vuorinen: – Jól kezdtünk, aztán a harmad legvégén elaludtunk, és betalált az ellenfél. A középső játékrészben jól játszott a Volán, de mintha mi még segítettük is volna, hogy kidomborítsa az erősségeit. A harmadik felvonásban meg mit tehettünk? Megpróbáltunk visszakapaszkodni a meccsbe, de négy-egyes hátrányból ez nem egyszerű. Meg kell nyernünk a következő mérkőzést.

A negyeddöntő hétfői eredményei
Salzburg–Linz 5–1 (továbbjutott: a Salzburg, 4–1-es összesítéssel)
Klagenfurt–Vorarlberg 1–6 (a párharc állása: 3–2 a Klagenfurt javára)
Bolzano (olasz)–Villach 2–1 (továbbjutott: a Bolzano, 4–1-es összesítéssel)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik