A dán főszervező a magyarokat is várja az elit jégkorong-világbajnokságra

Vágólapra másolva!
2024.08.16. 19:26
A magyar szurkolókat is várja Herningbe Ulrik Larsen (Fotó: Koncz Márton)
Ulrik Larsen dán főszervező várja a magyar férfi jégkorong-válogatottat és a szurkolókat a jövő májusi elit-világbajnokság herningi csoportküzdelmeire.

 

A nemzetközi szövetség (IIHF) honlapján úgy fogalmazott, hogy izgatottak a magyar és a kazah csapat első herningi látogatása miatt.

Larsen kiemelte, nagyon jó az együttműködés a rendező várossal, az önkormányzattal, a turizmusért felelős szervezettel. Az illetékesek olyan szakértelemmel és tapasztalattal rendelkeznek, hogy mindenkinek lehetősége lesz Herningben vagy a környékén szállást találni, s nagyszerű létesítmények várják a látogatókat. Elmondása szerint a város gyönyörű, számos nagy sporteseménynek adott már otthont – köztük a 2018-as hoki vb-nek –, jó az infrastruktúra, közel a repülőtér és sokféle szállás van az aréna közelében.

Herningben a házigazda dánok, a magyarok és a kazahok mellett a cseh, a német, a norvég, a svájci és az amerikai válogatott lép jégre. A város 30 mérkőzésnek – közte két negyeddöntőnek – ad otthont a 64-ből.

„Nagyon örülünk, hogy Herningben üdvözölhetjük ezeket a büszke jégkorongnemzeteket: a dán csapaton kívül a friss világbajnok cseh, a vb-második svájci együttest. Szintén szívélyes fogadtatásban részesül az Egyesült Államok, valamint két szomszédunk, Németország és Norvégia válogatottja, mindannyian megmutatták, milyen szenvedélyesek voltak a rajongóik még 2018-ban nálunk. Izgatottan várjuk első alkalommal Herningben Kazahsztánt és Magyarországot is” – tette hozzá Ulrik Larsen.

 

Legfrissebb hírek

A nyaraló, ahol nem pihent a szakmai stáb – interjú Kiss Dáviddal

Jégkorong
Tegnap, 9:27

Mihalik András: Mindenki kihordott egy kisebb szívinfarktust!

Jégkorong
2025.05.28. 08:49

Négy év múlva Szlovákia lesz a hoki-vb házigazdája

Jégkorong
2025.05.24. 10:56

Hári János: A dánok és a norvégok szintjét kell elérni

Jégkorong
2025.05.23. 09:04

Szenzáció a jégkorong-vb-n: Dánia az utolsó percekben ütött gólokkal kiejtette Kanadát!

Jégkorong
2025.05.22. 22:50

A svájciak kiütéssel, az amerikaiak nagy csatában jutottak be az elődöntőbe a jégkorong-vb-n

Jégkorong
2025.05.22. 18:59

Már jobban van és költözik a jégkorong-vb-n agyrázkódást szenvedő Ambrus Gergő

Jégkorong
2025.05.22. 14:26

Jégkorong-vb: Jelenleg ez a realitás – Benk András

Jégkorong
2025.05.21. 15:46
Ezek is érdekelhetik