Mihalik András: Mindenki kihordott egy kisebb szívinfarktust!

–  Győzelem Kazahsztán ellen, de azért még izgulni kellett hazafelé a bennmaradás miatt. Mennyire volt rossz úgy útnak indulni, hogy még nem tudták, megőrzik-e az A-csoportos tagságukat?     
– Amszterdamban szálltunk át, amint landoltunk, próbáltunk információhoz jutni, és akkor láttuk, hogy Kazahsztán vezet Svájc ellen. Szerintem ott mindenki kihordott egy kisebb szívinfarktust – mondta a Nemzeti Sportnak Mihalik András. – Elkezdtük nézni a mérkőzést, a játék képét látva megnyugodtunk, végül fordítottak a svájciak, szerintem a góljaiknál tőlünk volt hangos az egész reptér. Jó élmény volt ez, együtt izgultunk a csapattal.

– Túl van az első felnőtt-világbajnokságon, ami ráadásul nem akármilyen torna volt, A-csoportos, és a magyar jégkorong történetében először kiharcolták a bennmaradást. Milyen érzések vannak önben?     
– Óriási élmény volt! Nagyon gyorsan történt minden, még bennem sem ülepedett le teljesen, mi ment végbe az elmúlt hetekben. Nem is számítottam rá száz százalékban, hogy részt vehetek a vébén, de szerintem abban mindenki egyetérthet, hogy nem voltam biztos tagja az utazó keretnek. Örülök, hogy sikerült kiharcolnom a helyem, és annak, is, hogy olyat értünk el Dániában, amit korábban még sohasem a magyar jégkorong történetében. Felejthetetlen élmény marad, és nemcsak a mérkőzések, hanem az egész torna a körítéssel együtt.

– A bemutatkozása parádésra sikerült a felnőtt nemzetközi mezőnyben, két mérkőzésen is betalált, a nyolc magyar gólból kettőt vállalt, a csehek és a dánok kapuját is bevette. Hogyan emlékszik vissza ezekre a találatokra?     
– Emlékszem minden mozzanatra. A dánok elleni gól talán kicsit emlékezetesebb marad, tízezer néző előtt léptünk jégre és a gólom után kettő-nullára vezettünk a házigazda ellen. Abban a néhány pillanatban nagyon jó érzés volt, át is futott a fejemen, hogy ezzel a győzelemmel benn is maradhatunk, de sajnos a folytatás már nem olyan lett, mint szerettük volna. Ezen szituációk mindegyike mérföldkő, egy-egy lépcsőfok a pályafutásomban, amelyeket szépen meg kell ugrani. 

–Melyik volt önnek a világbajnokság legkiemelkedőbb momentuma, illetve melyik volt az, amikor akár egyéni, akár csapatszinten mélyre kerültek?
– A Kazahsztán elleni mérkőzés volt a torna legkiemelkedőbb pillanata, nagyon összeálltunk, viszonylag simán tudtunk nyerni, de nem azért, mert az ellenfél alulteljesített volna, hanem mi voltunk nagyon „élesek”. Valószínűleg ha azt a találkozót még tízszer újrajátszanánk, egyszer sem ez lenne a kimenetele. Nekünk is vannak jobb és rosszabb napjaink. A világbajnokság legmélyebb pontja egyértelműen a Svájc elleni összecsapás volt, de talán a dánok ellenit is ide sorolnám. A két mérkőzésen kapott tizennyolc gól leszereplésnek is mondható, de ezekből tanulhatunk. Egy hosszú folyamat indult el a válogatottnál ezzel a stábbal, a most megszerzett tapasztalatokat már jövőre is tudjuk hasznosítani. 

–  Az Erste Ligából és Debrecenből indulva nyújtott kitűnő teljesítményt. A világbajnokság előtt elmondta, milyen sokat jelent önnek a hajdúsági környezet.     
– Tényleg sokat jelent nekem, hogy Debrecenből jutottam el idáig, ez még senkinek sem sikerült, ami az ott folyó szakmai munka elismerése. Jó motiváció lehet azoknak a kluboknak is, amelyek a perifériára szorultak. Nagyon sokakat elgondolkodtathat, hogyan is kell hozzáállni a dolgokhoz, az Erste Ligát is képviseltük Dániában. Vincze Petivel együtt mi szereztük a csapat góljainak a felét, nem kell ezt a bajnokságot lesajnálni, van fejlődési lehetőség itt is.

– Jelentős terhelésnek voltak kitéve, tíz nap alatt hét mérkőzést játszottak, nívós ellenfelekkel kellett felvenniük a harcot. Fizikailag vagy mentálisan jelentett nagyobb kihívást a világbajnokság?     
– Fizikailag is erőltetett meneten vagyunk túl, de mentálisan még megterhelőbb volt. Nem csak ezt a szűk két hetet töltöttük hokival, előtte hathetes felkészülést csináltunk végig. Napról napra, hétről hétre éltünk, folyamatosan jöttek a mérkőzések és a keretszűkítések. Nyolc hét nagyon hosszú idő, ez mentálisan is nagy kihívás. Ennyi időt nem töltöttem még a válogatottnál, ebből a szempontból is ez volt az első tapasztalatom. Fizikailag fel kell venni a versenyt a mezőnnyel, az idősebbektől sokat tudunk tanulni, el lehet lesni tőlük praktikákat, amelyek segítenek.