Jégkorong: Olyan élményhurrikán volt, amitől még most is kiráz a hideg – Vas János

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2023.05.09. 13:09
„Jó visszanézni, ahogy csúszott a fehérorosz hátvéd, dupla gólt lőttem így, hogy ő is bekerült a kapuba” – bizony jó volt visszanézni Vas János pályafutásának legfontosabb pillanatait, amely 22 évig tartó válogatott karrierje során történt. Az aktív pályafutását idén befejező, a közönségtől a Kanada elleni felkészülési meccsen búcsúzó klasszissal idéztük fel a múltat.     

Időutazásunkat 2001-ben kezdtük, amikor Vas János 17 évesen részt vett élete első felnőtt-világbajnokságán, majd egy évet ugorva azt idézte fel, hogyan vitte el a 2002-es NHL-drafton a Dallas Stars. A következő helyszínünk Szapporó volt, a magyar jégkorong csodája, amely olyan élményhurrikánt jelentett klasszis hokisunknak, hogy még mindig kirázza a hideg.

A krakkói feljutás sem maradhatott ki, ahogy a szentpétervári A-csoportos világbajnokságon a fehéroroszok elleni győzelmet is visszanéztük – pláne, hogy utóbbin Vas János két gólt szerzett. Vagy hármat, mert az utolsó duplát ért? Erre is választ kapunk a videónkból, amely nem is zárulhat másképpen, mint a ljubljanai feljutás utáni, szurkolókkal közös ünnepléssel. Mert a szurkolók azok, akik mindig is megteremtették a magyar jégkorong-válogatottnak az igazi ünnepet.

Vas Jánossal hosszabb anyagot olvashatnak a Képes Sport szombaton megjelenő számában!

A szapporói csoda visszaidézése teljes egészében az alábbi videón nézhető meg!

Legfrissebb hírek

Szongoth Domán felkerült az NHL előzetes draftlistájára

Jégkorong
2025.10.20. 21:51

Az új sorozatból mindenképpen profitálhat a magyar jégkorong-válogatott

Jégkorong
2025.10.10. 10:04

A magyar férfi jégkorong-válogatott benevezett a Nemzetek Európai Kupájába

Jégkorong
2025.10.03. 18:21

Elkészült a férfi jégkorong-válogatott világbajnoki programja

Jégkorong
2025.08.19. 14:39

A címvédő Egyesült Államokkal és a házigazda Svájccal is játszik a magyar jégkorong-válogatott a jövő évi vb-n

Jégkorong
2025.06.04. 15:33

A nyaraló, ahol nem pihent a szakmai stáb – interjú Kiss Dáviddal

Jégkorong
2025.05.30. 09:27

Mihalik András: Mindenki kihordott egy kisebb szívinfarktust!

Jégkorong
2025.05.28. 08:49

Hári János: A dánok és a norvégok szintjét kell elérni

Jégkorong
2025.05.23. 09:04
Ezek is érdekelhetik