Hoki-vb: Kanada beszáguldott a négybe, Seguin triplázott

Vágólapra másolva!
2015.05.14. 18:28
null
Az amerikai Jimmy Vesey feltűnése okoz némi kellemetlenséget a svájci kapu előtt, a kapus, Reto Berra (balra) segítségére Eric Blum (jobbra) érkezett (Fotó: Reuters)
Papírforma győzelmet aratva a kanadai jégkorong-válogatott is bejutott a Csehországban zajló világbajnokság elődöntőjébe, miután kilenc gólt vágott Fehéroroszországnak. A kanadaiak ellenfele a szombati elődöntőben majd a Finnország–Csehország mérkőzés győztes lesz. Az amerikaiak a negyeddöntőben két góllal jobbnak bizonyultak a 2013-ban döntős Svájcnál, ellenfelük a szombati elődöntőben a Svédország–Oroszország mérkőzés győztes lesz.

 

Kanada–Fehéroroszország

A juharlevelesek nagyon komolyan bekezdtek: a 27. mp-ben már vezetést szereztek(!), amit a 8. percben toldottak meg, hogy a 11. percben lőtt harmadik góljukkal tulajdonképpen el is döntsék a találkozót. Akkor érkezett Tyler Seguin, aki a folytatásban mesterhármassal vétette észre magát. A Dallas Stars 23 éves támadója kétszer fórból volt eredményes.

A tengerentúliak öt fórjukból hármat váltottak gólra, három emberhátrányukat pedig kibekkelték. Mivel Brent Burns és Ryan O'Reilly is duplázott, kiütéses lett a győzelem.

Egyesült Államok–Svájc

Kivédekezett emberhátrányt követően az első harmad közepén jutott vezetéshez Svájc, amely a második felvonás közepéig megőrizte előnyét. Az addig is mezőnyfölényben lévő amerikaiak akkor egyenlítettek, majd szűk egy perccel később már előnyhöz is jutottak.

A folytatásban az amerikaiak uralták a jeget, erőfeszítéseik az 51. percben értek újabb góllá. Nagyon érződött rajtuk, hogy nem akarnak nyílt végjátékba bocsátkozni, márpedig az egygólos előny sok mindenre jó, de arra semmiképpen, hogy megnyugodjon az előnyben lévő együttes. Helyes döntés volt a részükről.

A finisre ugyanis feltámadtak a svájciak, beszorították az ellenfelet, de nem tudtak közelebb kerülni. Az utolsó két percre még lehívták a kapusukat is, hiába.

JÉGKORONG-VILÁGBAJNOKSÁG, CSEHORSZÁG
NEGYEDDÖNTŐ

Kanada–Fehéroroszország 9–0 (4–0, 2–0, 3–0)
Gólok:
0:27 Burns (1–0), 7:36 Ennis (2–0), 10:15 O'Reilly (3–0), 17:28 Seguin (emberelőny, 4–0), 23:23 Seguin (5–0), 41:08 Burns (ee., 6–0), 50:32 Seguin (ee., 7–0), 53:02 O'Reilly (8–0), 55:19 Spezza (9–0)
Egyesült Államok–Svájc 3–1 (0–1, 2–0, 1–0)
Gólok:
13:04 Josi (0–1), 30:17 Smith (1–1), 31:14 Coyle (2–1), 50:33 Gardinier (3–1)
KÉSŐBB
Svédország–Oroszország 19.15
Finnország–Csehország 20.15

DÖNTŐ
(május 17.)
???–???
20.45
A 3. HELYÉRT (május 17.)
???–???
16.15
ELŐDÖNTŐ (május 16.)
???–???
15.15
???–???
19.15
NEGYEDDÖNTŐ (május 14.)
Egyesült Államok–Svájc
3–1
Svédország–Oroszország
19.15
Kanada–Fehéroroszország
9–0
Finnország–Csehország
20.15
Legfrissebb hírek

Mihalik András: Mindenki kihordott egy kisebb szívinfarktust!

Jégkorong
2025.05.28. 08:49

Négy év múlva Szlovákia lesz a hoki-vb házigazdája

Jégkorong
2025.05.24. 10:56

Hári János: A dánok és a norvégok szintjét kell elérni

Jégkorong
2025.05.23. 09:04

Szenzáció a jégkorong-vb-n: Dánia az utolsó percekben ütött gólokkal kiejtette Kanadát!

Jégkorong
2025.05.22. 22:50

A svájciak kiütéssel, az amerikaiak nagy csatában jutottak be az elődöntőbe a jégkorong-vb-n

Jégkorong
2025.05.22. 18:59

Hokitörténelem: az utolsó harmadban darálta be Svájc a kazahokat, először maradt benn a magyar válogatott az elitben!

Jégkorong
2025.05.20. 14:41

Kanada már nem százszázalékos, kiestek a franciák

Jégkorong
2025.05.19. 23:13

Norvégiától kikapott, de még benn maradhat a magyar válogatott

Jégkorong
2025.05.19. 22:30
Ezek is érdekelhetik