Addig húzták, amíg lehet

Vágólapra másolva!
2004.06.06. 21:56
Címkék
Állítólag százezer ember készült megünnepelni Calgaryban a Flames történetének második bajnoki címét, sőt akár meg is ünnepelheti  de nem most, a döntőben öt mérkőzés után 32-re vezető kanadai gárda ugyanis nem tudta lezárni a sorozatot odahaza, holott egyetlen jól irányzott lövésre voltak Darryl Sutter emberei a diadaltól.

Szívfájdalom, a hosszabbításban, annak is a második felvonásában a vendég Tampa Bay szerezte meg a győztes találatot.
"Döbbenetes finálét játszunk, méltó befejezése lesz a hetedik meccs. Ígérem, nem fogunk begyulladni, mert amint bedobják a korongot, nekimegyünk az ellenfélnek" – jelentette ki John Tortorella, a Lightning edzője, aki egyébként előre megmondta, visszaviszi fiait Tampába, a hetedik ütközetre.

A tampás Martin St. Louis a második hosszabbítás elsô percében találta meg a rést a pajzson
A tampás Martin St. Louis a második hosszabbítás elsô percében találta meg a rést a pajzson
A tampás Martin St. Louis a második hosszabbítás elsô percében találta meg a rést a pajzson
Ami a tegnapra virradóra lejátszott összecsapást illeti, a kanadai táblázat élére ugró Brad Richards kétszer is megszerezte a vezetést a Tampának a második harmadban, ám a Flames egy-egy zseniális megmozdulásnak hála (előbb az eltiltásából visszatérő Ville Nieminen, majd Oleg Szaprikin adott álompasszt) mind a kétszer egyenlített. Az első hosszabbításban a két kapus, Miikka Kiprusoff, illetve Nyikolaj Habibulin volt a főszereplő, mígnem a másodikban elérkezett a sorsdöntő pillanat: a 33. másodpercben Martin St. Louis elé került a kipattanó korong, és éles szögből, éppen egy korongnyi helyen beemelte a Flames kapujába.
"Néhány játékosom nem hozta a formáját, ennyi. De nem adjuk fel, elfelejtjük, mi történt itt, és megpróbálunk győzni ott" – mondta Sutter edző.

Az NSO ajánlja:

NHL-összeállítás
A Tampának pedig nincs más dolga, mint hogy a döntő utolsó mérkőzésén gólt lövessen Richardsszal, hisz ha a remek hokis betalál az ellenfél kapujába, a Lightning nem tud veszíteni: ebben az idényben 31 győzelem és két döntetlen a mérlege Richards mattolásai alkalmával – a rájátszásban meg kilenc győzelem, nulla vereség!

Tv: a Sport1 kedden 1.45-től élőben közvetíti a Stanley-kupa-döntő hetedik mérkőzését

Szavazás

Ki nyeri a Stanley-kupát?

---- A ---- &
Legfrissebb hírek

Gól nélküli döntetlent játszott a Komárom; Kovács Mátyás betalált, de kikapott a Kassa

Minden más foci
26 perce

Harmadszor teljesítette a Spartathlont, de hiányérzet maradt benne

Csupasport
28 perce

Megemelt pénzdíjakért gyorskorcsolyáznak

Téli sportok
33 perce

Nehéz csoportba került az Eb-n női röplabda-válogatottunk

Röplabda
35 perce

Molnár Noémi 16 évesen Európa-bajnoki ezüstérmes a BMX szabadstílusú park versenyszámában

Egyéb egyéni
38 perce

Három góllal nyert a Marseille, zsinórban negyedik győzelmét aratta a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
1 órája

Súlyemelő-vb: világcsúccsal nyert Muhammed Furkan Özbek 65 kilogrammban

Egyéb egyéni
1 órája

Dzsudzsák szabadrúgásgólja után az egy pontnak is örülhetett a Loki az ETO ellen

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik