Csehországban fiatalajánlás nélkül is 10 millió eurós játékosokat értékesítenek

Az NB I piaci viszonyait alapvetően befolyásolta ezen a nyáron Magyar Labdarúgó-szövetség 4+1-es fiatalajánlása és a Nemzeti Sportfejlesztési és Módszertani Intézet (NSMI) elvárása a kiemelt akadémiákkal szemben, amely még több hazai fiatal szerepeltetését célozta meg. A téma kapcsán fontosnak tartom egyrészt a különböző szabályozások tisztázását, a számokban mérhető első hatásokat a nyári piaczárás után, illetve kíváncsi voltam, hogy a környező országokban milyen szabályozásokkal találkozhatunk. Utóbbi célból szomszédos országokban dolgozó kollégákat kérdeztem.

A különböző szabályozások kapcsán először is azt kell tisztázni, hogy az MLSZ négy magyar és legalább egy U21-es hazai nevelésű játékos 90 percen át történő szerepeltetéséről szóló ajánlás teljes egészében csak a 2026–2027-es idényben lép életbe. Az a klub, amelyik betartja, már ebben az idényben is részesül az ajánlás betartása által elérhető 500 millió forintos MLSZ-forrásban. Ugyanakkor ebben az idényben még részösszeget is oszt a szövetség, ha egy klub csak a korábbi szabályozásnak megfelelő, az U21-es játékos szerepeltetését meghatározó ajánlást tartja be. A következő idénytől azonban már a maximális MLSZ-források eléréséhez egyszerre kell érvényesülnie annak, hogy egy U21-es és további négy magyar játékos végigjátssza a mérkőzéseket. (Az NB II-ben pedig két 2006. január 1-je után született játékosnak kötelező 90 percet a pályán lennie.)

A fiatalok játékperceit növelő másik szabályozás az úgynevezett NSMI-elvárás, ami a hét kiemelt akadémiát üzemeltető élvonalbeli klub esetében mérkőzésenként akár két-három magyar fiatal szerepeltetését is jelentheti hogy a jövőben is megkapja a klub az évi 1.5-2 milliárd forintos akadémiai támogatást. Ez a támogatási forma azonban azonban egyedi megállapodásokhoz kötött, tehát az NSMI a hét érintett klubbal külön megállapodásokat kötött, nem egyformák a feltételek. A támogatás mértéke függ attól, hogy mennyi játékidőt kapnak a korosztályos futballisták – az összesítésbe nemcsak a bajnokságban, hanem a nemzetközi kupákban (a BL-ben és az EL-ben kettes, a Kl-ben másfeles szorzóval), illetve a negyeddöntőtől a Magyar Kupában szerzett játékpercet is beszámíthatók. Továbbá, ha a klub értékesíti a fiatal magyar labdarúgóját a nyolc legerősebb bajnokság egyikébe, az ott pályára lépők játékpercei is beszámításra kerülnek súlyozottan.

Magyarán szólva azt mondhatjuk, az NB I-es klubok jelentősen ösztönözve vannak anyagilag, hogy magyar játékosokat, illetve magyar fiatalokat szerepeltessenek. Ennek a hatásai pedig már érződnek a játékospiacon is. Az egyik hatás – mint az a Nemzeti Sport napokban megjelent nyári piacelemzéséből is kiderült –, hogy folytatódott a légiósok arányának 2023 óta tartó csökkenése, bár az új, teljes egészében csak a következő idénytől életbe lépő „magyar ajánlás” ugrásszerű változást azért még nem hozott, hiszen 39 százalékról csökkent kerekítve 38 százalékra a külföldiek megoszlása, igaz, térségi összevetésben, a szomszédos országok élvonalbeli bajnokságait nézve ez már a 3. legalacsonyabb, az ukrán (26.4) és a szerb (33.5) élvonal után. A másik, az MLSZ és NSMI ajánlásával, illetve elvárásaival összefüggő, figyelemre méltó tendencia, ami befolyásolta az átigazolások számának növekedését is, az a magyar játékosok kölcsönadásának emelkedése. 2024 nyarán 12 magyar játékost vettek kölcsön az NB I-es klubok, most viszont 21-et. Azok a klubok, amelyek szeretnének megfelelni az elvárásoknak, de nem volt elegendő számú, az NB I-ben bevethető fiatal játékosuk vagy éppen kevésnek ítélték meg a magyarok számát, sok esetben kölcsönjátékosokkal pótolták a hiányt. Ebbe a sorba tartozik például a Fehérvárról és Újpestről fiatalokat kölcsönző DVTK, de az ETO vagy a Kisvárda is kölcsönjátékosokkal növelte a magyar, illetve a fiatal játékosai számát.A magyar játékosokkal, illetve a fiatalokkal összefüggő fontos változás még, hogy 2024 nyarához képest 11-gyel nőtt a külföldről az NB I-be igazoló magyarok száma, miközben a tőlünk külföldre szerződők száma eggyel, 17-ről 16-ra csökkent a tavaly nyári adatokhoz képest. Rövid távon tehát azt mondhatjuk, egyelőre a szabályozások inkább abba az irányba hatnak, hogy a klubok külföldön szereplő magyar játékosokat hoznak haza, semmint, hogy a több játékperccel fokozatosan emelkedne a külföldre igazolók száma, persze ez utóbbi hatást hosszabb távon lehet elvárni.

Ezért is vizsgáltam meg helyi kollégák segítségével, hogy a környező országokban hogyan néznek ki ezek a statisztikák, és ahol már hosszabb ideje érvényben van hasonló szabályozás, milyen hatásokat eredményezett. Az itthon a futballban sok szempontból „bezzeg országként” emlegetett Ausztria a térségben úttörőnek számított a 2010-es években azzal a szabályozással, melyben a szövetség által a klubok között szétosztott bevételi források, televíziós pénzek elosztásánál előnyben részesítették a hazai nevelésű játékosokat szerepeltető klubokat. Ez volt az egyik minta nálunk is tíz évvel ezelőtt a magyar és az akkor még a 20 éven aluli játékosok szerepeltetését célzó, első ajánlás bevezetésekor. Azóta Ausztriában is sokat változott a szabályozás, amely ma egy olyan pontrendszer, ami révén az osztrák játékosok (azon belül külön súlyozva a 22 éven aluliakat) és a 18 éves koruk előtt már Ausztriában nevelkedő külföldiek szerepeltetéséért pontokat kapnak a klubok, amiket támogatásra válthatnak. Viszont az osztrák klubok éves költségvetését tekintve jóval kisebb hányadot jelent az elérhető maximum támogatás mértéke, mint a magyar klubok esetében.

Romániában a szövetség az UEFA-tól az úgynevezett érkező szolidaritási alapjából érkező támogatások elosztását köti román játékosok szerepeltetéséhez. Legalább öt román szerepeltetését írják elő az élvonalbeli bajnokik 75 százalékán. Amelyik klub a 75 százalékot nem tartja be, nem részesülhet az UEFA-pénzekből, sőt 150 ezer eurós bírságot kell fizetnie, amelyik csak a 75 százalékot tartja, az nem fizet bírságot, de a szolidaritási alapból sem részesülhet. Az UEFA-pénzekből csak azok a klubok részesülnek, amelyek teljes egészében betartják az ajánlást, a jelenlegi idényben még hét csapatnak van erre esélye. További előírás Romániában, hogy egy, a román U21-es válogatottban szerepeltethető játékosnak végig kell játszania a meccseket, és a profi ligának leadott bajnoki keretben maximum 13 légiós szerepelhet.

A délszláv országokban a hazai U21-es játékosok szerepeltetését ösztönzi a helyi szövetség, hasonló módokon. Szerbiában négy U21-es játékos keretbe nevezése az előírás, akik közül egyszerre legalább kettőnek pályán kell lennie. Szlovéniában az élvonalban maximum négy olyan labdarúgó játszhat egy csapatban, aki az EU-n és az EGT-n kívüli ország állampolgára, továbbá a keretbe minimum tíz hazai nevelésű játékost kell nevezni, és egy U21-es játékosnak végig pályán kell lennie, és ugyanez az elvárás Horvátországban is.

Északabbra haladva, Szlovákiában az élvonalban nincs ilyen típusú szabályozás (csak a másodosztályban), ahogy Csehországban sem. Lengyelországban pedig mostanra enyhítették a szabályozást. Korábban egy U22-es játékosnak 90 percet pályán kellett lennie meccsenként, majd 3000 percben határozták meg a minimum elvárt U22-es játékperceket idényenként és csapatonként, mostanra viszont már nem kötelező érvényű a fiatalok szerepeltetése, de bónusz összeghez lehet vele jutni.

A térségben, a szomszédaink szomszédait is figyelembe véve, jelenleg a bolgár szabályozás hasonlít leginkább a miénkhez. Bulgáriában öt bolgár játékos keretbe nevezése az elvárás, és egy U21-es játékosnak és négy bolgárnak pályán kell lennie a mérkőzések kezdetén.

Arra vonatkozóan nincsenek adataim, hogy pontosan melyik országban mekkora összegekhez lehet jutni az ajánlások, illetve szabályok betartásával, de nem olyan mértékű, 500 millió forintnak megfelelő összegekről van szó, mint nálunk. Nem véletlen, hogy jelenleg, az Újpestet leszámítva a többi magyar klub célként határozta meg a magyar játékosok szerepeltetésre vonatkozó ajánlás betartását.

A régiós példák azonban azt mutatják, hogy a szabályozások nincsenek összefüggésben azzal, hogy hány hazai fiatal tud egy adott bajnokságból a legerősebb európai bajnokságok valamelyikébe szerződni. Piaci és szakmai alapon nézve is az a legjövedelmezőbb egy, a térségünkben működő klub és bajnokság számára, ha minél több labdarúgót tud a legmagasabb szintre értékesíteni. Ugyanakkor jól látható, hogy például Csehországból, ahol nincsenek ilyen szabályozók, csak ezen a nyáron két cseh játékos tudott 18.5 millió euró összértékben elitbajnokságokba, a Serie A-ba (a 22 éves belső védő, Martin Vitík 11 millió euróért került a Sparta Prahától a Bolognába) és a francia Ligue 1-be szerződni (a 24 éves támadót, Pavel Sulcot a Viktoria Plzenből 7.5 miiló euróért vette meg a Lyon), és akkor a még nagyobb összegekért eladott légiósokról még nem is szóltunk (a csúcsot a 20 éves szenegáli balhátvéd, El Hadji Malick Diouf jelentette, akiért 22 millió eurót fizet az angol West Ham a Slavia Prahának). Összesen 82.9 millió euróért értékesítettek játékosokat a cseh klubok. Mindeközben a térség két, a hazai és fiatal játékosok szerepeltetésében legszigorúbbnak mondható magyar és bolgár élvonalban hiába próbálkozott már korábban is a szövetség a hazai nevelésű játékosok szerepeltetésének támogatásával, a nemzetközi piacon nem nőtt meg az érdeklődés a magyar és a bolgár játékosok iránt.

A bolgár élvonalból ezen a nyáron egyetlen hazai játékost sem adtak el nyugat-európai bajnokságokba. A Transfermarkt adatai alapján összesen három bolgárt vásárolt ki bulgáriai szerződéséből európai klub ezen a nyáron: a Kisvárda a 26 éves csatárt, Tonislav Jordanovot (Arda) , a lengyel Korona Kielce a szintén csatár, 24 éves Vladimir Nikolovot (Szlavia Szófia), az orosz FK Orenburg pedig a 23 éves védőt, Emil Csenovot, de a három játékos együttesen is csak 1.5 millió euróba került.

A magyar NB I-ből ezen a nyáron öt magyar játékost vásároltak ki a szerződéséből európai klubok. Ebből a legdrágább, a Transfermarkt szerint 1.78 millió euróért a Puskás Akadémiától az angol bajnok Liverpoolhoz szerződő Pécsi Ármin volt, aki egyúttal az egyetlen magyar játékos volt, akit nyugat-európai élvonalbeli klub szerződtetett. Más kérdés, hogy egyelőre a második csapatnál kaphat lehetőséget. Rajta kívül Baráth Péter (Ferencváros – Raków, lengyel élvonal), Kosznovszky Márk (MTK – Portsmouth, angol másodosztály), Molnár Rajmund (MTK – Pogon Szczecin, lengyel élvonal) és Dénes Vilmos (ZTE – Kortrijk, belga másodosztály) tudott 500 ezer euró fölötti összegért külföldre szerződni, bár együttes vételáruk, Pécsi Árminét is ideszámolva, sem éri el például a fent említett cseh támadó, Pavel Sulc vételárát, aki a Ferencvárossal az Európa-ligában 2025-been már háromszor is megmérkőző cseh Viktoria Plzenből 7.5 millió euróért igazolt Franciaországba, Szlovákiából pedig a szlovák válogatott csatár, David Strelec 7.5 millió euróért az angol másodosztályú Middlesbrough-ba.

Ha hozzájuk hasonló értékben tudnak majd a magyar klubok is hazai nevelésű játékosokat értékesíteni, akkor az már azt fogja jelenteni, hogy van egy általános, nemzetközi piaci kereslet a magyar fiatalok iránt (nemcsak elvétve csapatonként egy-egy fiatal tud külföldre szerződni), és a kluboknak már külső ösztönzőktől függetlenül, tisztán üzleti alapon is érdemes előnyben részesíteniük a hazai játékosokat, mert évről évre jelentős nyereséggel tudják értékesíteni őket. Itt még nem tartunk, azonban éppen a cseh példa az ékes bizonyíték arra, hogy megfelelő utánpótlás-nevelés és üzleti alapú gondolkodás mellett pénzügyi ösztönzők és mindenféle ajánlások nélkül is el lehet jutni erre a szintre. Persze, ehhez szükségeltetik a megfelelő, szakszerű játékosmegfigyelés, vagyis scouting is, melynek hazai oktatása az ősszel is folytatódik a Football Education Center aktuális tanfolyamán.