Mpabbé száguld az újabb gólja felé (Fotó: AFP)

 

A hatodosztályban szereplő US Pays de Cassel egy alig több mint 1500 fős település, Arneke amatőr csapata, amely azt a bravúrt hajtotta végre a Francia Kupa jelenlegi kiírásában, hogy a legtovább maradt életben a regionális bajnokságban szereplő amatőr klubok közül – rajta kívül még egy hatodosztályú brigád verekedte el magát a legjobb 32 közé, ám a strasbourgi FCO Koenigshoffen 06 két nappal ezelőtt kikapott az Angers-től. Azt pedig még tegyük hozzá, hogy miután a hatodosztályú alakulat falusi pályája értelemszerűen nem alkalmas a PSG fogadására, a legközelebbi nagyobb stadionba vitték a mérkőzést: a Lens otthonául szolgáló Félix Bollaert Stadionban rendezték meg.

Az US Pays de Casselt az élvonal listavezetőjével, a PSG-vel hozta össze Fortuna a sorsoláskor, ráadásul Christoph Gaultier vezetőedző nem finomkodott, noha messze volt a legerősebbtől a párizsiak kezdője – hiányzott például Lionel Messi, Marco Verratti, a kapus Gianluigi Donnarumma, míg Asraf Hakimi és Marquinhos a kispadon kezdett.

A pályán azért így is ott volt Sergio Ramos, Renato Sanches, Keylor Navas vagy éppen Neymar, valamint Kylian Mbappé. A kis csapat fél óráig jól tartotta magát, aztán Mbappé vezetést szerzett a 29. percben, majd beindult a henger: a világbajnok francia támadó néhány perc múlva gólpasszt adott Neymarnak, a 40. percig még kétszer beköszönt, eldöntve a továbbjutást.

A Mbappé-show a második félidőben további két gól formájában folytatódott, közben Carlos Soler is betalált, azaz a párizsiak hét gólig jutva kerültek a legjobb 16 közé. 0–7

FRANCIA KUPA
A LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT
Pays de Cassel (VI.)–Paris Saint-Germain 0–7 (Mbappé 29., 34., 40., 56., 79., Neymar 33., Soler 64.)

KORÁBBI EREDMÉNYEK
Marseille–Rennes 1–0 (Guendouzi 59.)
Chambéry (V.)–Lyon 0–3 (Lacazette 11., 33., 67.)
Bastia (II.)–Lorient 1–1 (Sainati 81., ill. I. Koné 64.) – 11-esekkel 1–4
Les Herbiers (IV.)–Reims 0–3 (Balogun 37. – 11-esből, Flips 64., Adeline 87.)
Toulouse–
Ajaccio 2–0 (Abuhlal 66., Ratao 69.)
Strasbourg Koenigshoffen (VI.)–Angers 0–1 (Blazic 16.)
Plabennec (V.)–Grenoble (II.) 0–1 (Sbaï 11.)
Chamalieres (IV.)–Paris FC (II.) 0–4 (Caddy 30., J. Lopez 42., M. Guilavogui 70, Dabila 73.)
Grasse (IV.)–Rodez (II.) 0–0 – 11-esekkel 4–5

Thaon (V.)–Nantes 0–0 – 11-esekkel 2–4

Lille–Pau (II.) 2–0 (Kouassi 37. – öngól, A. Gomes 79.)
Niort (II.)–Auxerre 0–4 (Perrin 39., 67., Da Costa 43., Abline 64.)
Belfort (IV.)–Annecy (II.) 1–1 (D. Sissoko 10., ill. I. Baldé 56.) – 11-esekkel 3–4
Le Puy-en-Velay (III.)–Vierzon FC (IV.) 0–0 – 11-esekkel 3–5
Brest–Lens 1–3 (Szlimani 19., ill. Said 5., Medina 30., Thomasson 37.)