Xavi: Kár, hogy a bíró hibája miatt véget ért nekünk a BL

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.04.16. 23:44
Xavi a kiesés után a játékvezetőt kritizálta (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Barcelona hazai pályán 4–1-re kikapott a PSG-től, így a párizsiak jutottak be a Bajnokok Ligája elődöntőjébe. A találkozót követően Xavi, a katalánok vezetőedzője Ronald Araújo kiállítását kérte számon a játékvezetőn, míg a korábbi klubja ellen betaláló Ousmane Dembélé a füttyökről beszélt.

 

„Kár, hogy a bíró hibája miatt véget ért a nekünk a Bajnokok Ligája. A piros lap túlzás volt, és utána az egész meccs megváltozott” – kezdte az értékelést Xavi. A reklamálásért szintén piros lapot kapó Xavi Kovács Istvánról is nyilatkozott: „Csak annyit mondtam a játékvezetőnek, hogy katasztrófa volt. Ez a valóság. Szerintem Araújo esete döntötte el a párharcot, addig szervezettek voltunk.”

A spanyol edzőt arról kérdezték, hogy a következő idényben újra harcba száll-e a Bajnokok Ligája-trófeáért az FC Barcelonával, Xavi rövid választ adott az uefa.com-nak: „A Barca újra megpróbálja. Én nem vagyok fontos.”

A mérkőzés legjobbjának megválasztott Ousmane Dembélé egy gólt lőtt volt csapatának, és egy tizenegyest is kiharcolt. „A Barca nagyszerű klub, szeretem az FC Barcelonát. Megértem a füttyöket, ilyen az élet.” A továbbjutásról így nyilatkozott a francia: „Ez nagy dolog! Amikor legutóbb elődöntőbe jutottunk, akkor a döntő is összejött. Drukkolunk, hogy ez idén is sikerüljön.”

Szöllősi György: „Hamar hozzászoktunk, hogy a téves bírói ítéleteket másodperceken belül korrigálják a videószobából, ezért ma már kisebb a tét, ha egy játékvezető tizenegyest ítél, piros lapot ad, továbbot int. Kovács István keddi teljesítményét azonban érdemes olyan szempontból is nézni és méltatni, hogy ezúttal egyszer sem kellett a VAR-nak a segítségére sietnie, pedig jó néhány kritikus szituáció adódott. A megadott és a meg nem adott tizenegyesnél, a kiállításnál (amelynél a büntetőterületen kívül látta a szabálytalanságot) mind-mind századmásodpercek alatt hozta meg a jó döntést, és ezek egyikét sem kellett a VAR-szobából felülbírálni.”
NS-vélemény

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Barcelona (spanyol)–Paris Saint-Germain (francia) 1–4 (1–1)
Barcelona, Olimpiai Stadion, 50 311 néző. Vezette: Kovács I. (romániai)
Barcelona: Ter Stegen – Koundé, R. Araújo, Cubarsí, Cancelo (Joao Felix, 82.) – Gündogan, Pedri (Ferran Torres, 61.), F. de Jong (Fermín López, 82.) – Yamal (Inigo Martínez, 34.), Lewandowski, Raphinha. Vezetőedző: Xavi
PSG: G. Donnarumma – Hakimi, Lucas Hernandez, Marquinhos, Nuno Mendes – Zaire-Emery (Ugarte, 80.), Vitinha, Fabián (Asensio, 67.) – O. Dembélé (Kolo Muani, 88.), K. Mbappé, Barcola (Li Kang In, 67.). Vezetőedző: Luis Enrique
Gólszerző: Raphinha (12.), ill. O. Dembélé (40.), Vitinha (54.), K. Mbappé (61., 89. – az elsőt 11-esből)
Kiállítva: R. Araújo (29.)
Továbbjutott: a PSG, 6–4-es összesítéssel

Bajnokok Ligája
2024.04.16. 22:53

A kiállítás döntött, négyet vágott a PSG Barcelonában

Raphinha góljával még a katalánok vezettek, de a tíz gólt hozó párharc végén a PSG jutott tovább!



 

Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: elmaradt a csoda – mentálisan gyengébb Real Madrid vagy feltörhetetlen Arsenal? 

Bajnokok Ligája
14 órája

Az Optánál a legesélytelenebb, a fogadóirodáknál a favorit a Barcelona a BL-ben

Bajnokok Ligája
16 órája

Így folytatják a BL-ben – az elődöntő menetrendje

Bajnokok Ligája
2025.04.16. 22:55

BL-legek: a Barcelona profitál a legtöbbet az öngólokból; Luis Enrique a PSG sikerkovácsa

Bajnokok Ligája
2025.04.16. 10:37

Videó: Jamie Carragher odaszúrt Marcus Rashfordnak az Aston Villa–PSG előtt felcsendülő Európa-liga-himnusz kapcsán

Bajnokok Ligája
2025.04.16. 08:09

„Donnarummának elképesztő védései voltak” – a harmadik angol gólt szerző Ezri Konsa a PSG remeklő kapusáról

Bajnokok Ligája
2025.04.16. 00:16

Nagyot küzdött az Aston Villa, ám nem tudta megfordítani a PSG elleni BL-párharcot

Bajnokok Ligája
2025.04.15. 22:52

Guirassy triplázott a Barcelona ellen, de ez is kevés volt a Dortmund továbbjutásához

Bajnokok Ligája
2025.04.15. 22:50
Ezek is érdekelhetik