Vb 2022: Gyors játékosaim bajba sodorhatják a magyarokat – Reja

BORSOS LÁSZLÓ (Tirana)BORSOS LÁSZLÓ (Tirana)
Vágólapra másolva!
2021.09.04. 17:49
null
Edoardo Reja szövetségi kapitány (balra) és Etrit Berisha is győzelemre készül a mieink ellen (Fotó: fshf.org)
Elképzelhető, hogy az albán labdarúgó-válogatottat irányító Edoardo Reja a kezdőcsapatba jelöli a Ferencvárosban futballozó Myrto Uzunit a mieink elleni vasárnapi világbajnoki selejtezőn, amelyet mindenáron meg akarnak nyerni a hazaiak.

 

Noha a vasárnapi vb-selejtezőt Elbasanban rendezik, az albán válogatott a mérkőzés helyszínétől 75, a fővárostól pedig mintegy negyven kilométerre fekvő Durresben tartotta hivatalos sajtótájékoztatóját. A szombati eseményen természetesen részt vett a házigazdák olasz szövetségi kapitánya, Edoardo Reja.

„Igazságtalan lengyelországi végeredmény után Magyarország ellen javíthatunk – utalt a 4–1-es vereséggel végződő csütörtöki összecsapásra a 75 éves edző. – Jó mérkőzést és olyan fellépést várok a magyarok ellen, mint tettük azt Varsóban, ahol bár úgy tűnhet, lemészároltak minket, valójában nem így volt, a csapat jól teljesített. Ellenfelünk erőnlétileg és védekezésben is erős, versenyképes, nekem meg gyors játékosaim vannak, akik bajba sodorhatják. A stábom elvégzi az ellenfél értékelését, s bár Myrto Uzunival sokat beszélgetek, például a Ferencvárosról, a magyar válogatott elemzését nem tőle várom, megvannak a megfelelő információim. Az FTC támadója motivált és jó formában van, szerintem pályára lép vasárnap, akár kezdőként is. Ismerem Marco Rossit, emberileg és edzőként is nagyra tartom, megmutatta, milyen tehetséges szakember. Együttesének legerősebb pontja a csapategység, s mivel jól védekezik, kihívás lesz legyőzni. Kevés teret hagynak hátul a magyarok, ezért szeretnénk kicsit kicsalogatni őket a kapujuk elől. Győzni akarunk, hogy maradjon esélyünk kijutni a világbajnokságra.”

Az újságírók kérdéseire a sajtótájékoztató másik résztvevője, a kapus Etrit Berisha is válaszolt.

„Továbbra is úgy gondolom, van esélyünk Magyarország ellen, s ha nyerünk, tovább álmodozhatunk – mondta a 66-szoros válogatott csapatkapitány. – Ez a mérkőzés mindkét csapat, de még Lengyelország számára is kulcsfontosságú. Noha Magyarország jó erőt képvisel, amit az Eb-n is megmutatott, vasárnap nem számít, melyik csapat mit ért el korábban. Tiszteljük a magyarokat, de le akarjuk győzni őket.”

Az albán válogatottal kapcsolatos hír, hogy péntek délután csatlakozott az együtteshez a korábban a svájci korosztályos csapatokban számításba vett Nedim Bajrami, az Empoli 22 éves középpályása Magyarország ellen játszhatja első meccsét albán színekben.

ALBÁNIA MÉG GÓLT SEM LŐTT A MIEINKNEK

A magyar és az albán válogatott eddig hatszor találkozott egymással, a mérleg a mieink felé billen: öt győzelem, egy döntetlen. A gólkülönbség meggyőző magyar fölényt mutat: 19–0.

Az első két összecsapásra a Balkán-kupában került sor, először 1947 augusztusában az Üllői úton találkozott a két csapat, Zsolnai János, Egresi Béla és Deák Ferenc góljával 3:0-ra győzött a magyar válogatott, majd 1948 májusában Tiranában gól nélküli döntetlennel zárult a találkozó. A harmadik magyar–albán mérkőzés történelmi, 1950. szeptember 24-én a Megyeri úton barátságos mérkőzésen Puskás Ferenc vezérletével 12:0-ra győzött Magyarország. A legendás csatár négy gólt szerzett, rajta kívül Budai László szintén négyszer, Kocsis Sándor és Palotás Péter kétszer talált be. Albániának a mai napig ez a legsúlyosabb veresége.

Az első tétmérkőzésre 2008 novemberében került sor, a Puskás Ferenc Stadionban vb-selejtezőn Torghelle Sándor és Juhász Roland góljával 2–0-ra nyertünk. Magyarország legutóbb 2009. március 28-án lépett pályára Albániában, az akkori vb-selejtezőn Torghelle Sándor góljával 1–0-ra győzött Erwin Koeman csapata.

„Kellemetlen ellenfél volt Albánia, játékosai agresszívan és keményen játszottak – emlékezett vissza a győztes gólt szerző Torghelle Sándor. A szurkolók mindent elkövettek, hogy kellemetlenül érezzük magunkat. Parázs hangulat volt. A gólom? Jobb oldali beadás után az egyik albán fejéről elém hullott a labda, jobb combbal átvettem, majd ballal a kapu közepébe lőttem. Éppen a magyar szurkolók előtt találtam be, egyből odaszaladtunk, együtt ünnepeltünk. Vasárnap is kellemetlen stílusú albán csapara számítok, a mieinktől taktikailag nem várok nagy változást. Kíváncsi vagyok, ki pótolja Szalai Ádámot, de így is vannak elöl veszélyes játékosaink, Szoboszlai Dominik és Sallai Roland. Albánia is óvatos lesz, nem várok sokgólos meccset.”

A két csapat legutóbb 2014 júniusában találkozott, felkészülési mérkőzésen Priskin Tamás góljával hazai pályán 1–0-ra győztünk.

J. Á.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Bogdán Ádám (FTC), Dibusz Dénes (FTC), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország)
Védők: Bolla Bendegúz (Grasshopper Club Zürich – Svájc), Botka Endre (FTC), Fiola Attila (Mol Fehérvár FC), Kecskés Ákos (FK Nyizsnyij Novgorod – Oroszország), Lang Ádám (Omonia – Ciprus), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Szalai Attila (Fenerbahce – Törökország), Tamás Márk (Slask Wroclaw – Lengyelország)
Középpályások: Cseri Tamás (Mezőkövesd), Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Kleinheisler László (NK Osijek – Horvátország), Nagy Ádám (Bristol City – Anglia), Schäfer András (FC DAC 1904 – Szlovákia), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig – Németország)
Támadók: Hahn János (FC DAC 1904), Nikolics Nemanja (Mol Fehérvár FC), Sallai Roland (Freiburg – Németország), Sallói Dániel (Sporting Kansas City – Egyesült Államok), Schön Szabolcs (FC Dallas – Egyesült Államok), Varga Roland (al-Ittihad Kalba – Arab Emírségek)

AZ ALBÁN VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Etrit Berisha (Torino – Olaszország), Thomas Strakosha (Lazio – Olaszország), Gentian Selmani (Boluspor – Törökország)
Védők: Elseid Hysaj (Lazio – Olaszország)*, Albi Doka (HNK Gorica – Horvátország), Ardian Ismajli (Empoli – Olaszország), Berat Djimshiti (Atalanta – Olaszország), Marash Kulbulla (Roma – Olaszország), Enea Mihaj (PAOK – Görögország), Ramen Cepele (Hannover – Németország), Lorenc Trashi (Al-Kadsia – Kuvait), Mario Mitaj (AEK Athén – Görögország), Erjon Hoxhallari (KF Tirana)
Középpályások: Amir Abrashi (Grasshopper – Svájc), Klaus Gjasula (Darmstadt – Németország)*, Enis Cokaj (NK Zagreb – Horvátország), Ylber Ramadani (MTK Budapest), Keidi Bare (Espanyol – Spanyolország)*, Qazim Laci (Ajaccio – Franciaország), Odise Roshi (Boluspor – Törökország), Endri Cekici (Konyaspor – Törökország), Nadim Bajrami (Empoli – Olaszország)
Támadók: Ernest Muci (Legia Warszawa – Lengyelország), Bekim Balaj (Nyizsnyij Novgorod – Oroszország), Armando Broja (Southampton – Anglia), Sokol Cikalleshi (Konyaspor – Törökország), Rey Manaj (Spezia – Olaszország)*, Myrto Uzuni (Ferencváros)
* A megjelölt játékosok sárga lapos eltiltás miatt nem játszhatnak Magyarország ellen.

EURÓPAI VB-SELEJTEZŐK
I-CSOPORT
SZEPTEMBER 5., VASÁRNAP
18.00:
Albánia–MAGYARORSZÁG (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
18.00: Anglia–Andorra (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
20.45: San Marino–Lengyelország – élőben az NSO-n!

SZEPTEMBER 8., SZERDA
20.45:
MAGYARORSZÁG–Andorra
20.45: Lengyelország–Anglia
20.45: Albánia–San Marino

AZ I-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Anglia 4 4 13–1 +12 12
2. Lengyelország 4 2 1 1 11–6 +5 7
3. MAGYARORSZÁG 4 2 1 1 10–8 +2 7
4. Albánia 4 2 2 4–6 –2 6
5. Andorra 4 1 3 3–8 –5 3
6. San Marino 4 4 0–12 –12 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik