Már megint a brazilok. Tőlük volt hangos hétfői meccsük után minden, ami csak megszólalni képes. Véleménnyel persze – némi túlzással – ennél többen éltek, ahogy ez már szokás ilyenkor. Brazilozik mindenki, és persze hogy előkerülnek a fanyalgók is – ők tudják.

Én nem tartozom az ellenzékhez, persze nekem könnyű, hiszen nincs más dolgom, mint nézni és – jó esetben – élvezni a meccseket. Lévén a futball mostanság leginkább harc, tolódás, de főként tologatás, kevesebb esélyem van rá, mint korábban, az élmény ritkasága látványosan nő azóta, hogy figyelni kezdtem a labda útjára.

Maradva a hétfőnél, a horvát–japán nyolcaddöntőből elég lett volna lejátszani az első tíz percet, s utána rátérni a valóban roppant izgalmas tizenegyesrúgásokra, hamar kiderült ugyanis, hogy gyömöszöléssel igyekeznek egymás fölé kerülni a felek.

No de a brazilok... Egyértelműen intézték el Dél-Koreát, ami még betudható a papírformának (elfogadom azok ellenérveit, akik már kénytelenek voltak tempót tartani az ázsiai gyors lábakkal), ám ahogyan, az már – nem semmi. A játék (akár futball, akár nem) örök híveként megelégedve térhettem nyugovóra, hiszen a brazilok nem csupán nyertek, hanem ott volt arcukon az öröm is.

Még táncra is perdültek egy-egy gól után, bevonva a körbe Tite kapitányt is. Amivel két dolgot értek el. Kiderülhetett, hogy semmi gond a futballisták és a fővezér kapcsolatával (nem olyan megszokott ez arrafelé), a másik, hogy egy-két joggal irigy kívülálló nekik eshetett, mondván, lebecsülik ezzel az ellenfelet. De a bennfentesek között is akad tamáskodó, Louis van Gaal holland szövetségi kapitány nincs lenyűgözve, szerinte a csapat csak kontrázik. „Csak” – emelem ki, minden kommentár nélkül, hozzátéve, hogy nekünk legyen mondva. Nem a „csak” – a kontrázásuk.

Az pedig külön tiszteletre méltó, hogy hiába zene, tánc, szamba meg karnevál, becsülik a múltat, s a múlt is a jelent. A nem a legjobb egészségi állapotban lévő Peléért is játszottak – így a mostaniak, akik előtt megemelik a kalapjukat a Katarban lévő egykori klasszisok, Ronaldo, Cafu, Kaká, Rivaldo és Roberto Carlos.

Továbbra sem biztos persze, hogy ők nyerik meg a világbajnokságot, de nagyszerű, hogy jó, sőt érdemes nézni őket. Azt pedig jó tudni, amit az 1994-ben világbajnok Raí mondott a riói olimpia megnyitóját kommentálva: „Brazíliában az első számú sport a röplabda, a futball vallás.”

Ja... Így könnyű.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!