Vb 2014: A címvédőnek selejteznie sem kellene - Xabi Alonso

Vágólapra másolva!
2012.09.05. 12:03
Címkék
Xabi Alonso, a világ- és Európa-bajnok spanyol labdarúgó-válogatott középpályása szerint a címvédőnek selejtező nélkül ott lenne a helye a következő vb-n.

„Logikusan, ahogy az sok verseny, illetve sportág esetében így van, a bajnoknak automatikusan lehetővé kellene tenni, hogy megvédhesse a címét. A FIFA ezt nem engedi, de én úgy vélem, elég fontos lenne, és igazságos is, hogy az előző győztes közvetlenül részvételi joghoz jusson a következő világbajnokságra" – fogalmazott a Real Madrid futballistája az aktuális selejtezősorozat kezdete előtti sajtótájékoztatón.

A vb-győztes a 2006-os németországi világbajnokság óta nem lehet ott automatikusan a következő csúcseseményen. A változtatást a nemzetközi szövetség azzal indokolta, hogy egy-egy válogatott játékának színvonala négy év alatt nagyot változhat.

A spanyolok pénteken még csak felkészülési mérkőzést játszanak, kedden viszont már ők is elkezdik a selejtezősorozatukat a 2014-es brazíliai világbajnokságra, mégpedig a grúzokkal szemben, Tbilisziben. A címvédő alakulat a kaukázusi csapat mellett a franciákkal, a finnekkel és a fehéroroszokkal szerepel egy csoportban. A győztes ott lehet a vb-n, a legjobb nyolc csoportmásodik pedig pótselejtezőt vív.

Legfrissebb hírek

Eső miatt nem értek véget a magyarok meccsei a US Open selejtezőjében

Tenisz
4 órája

Csütörtöki sportműsor: ETO FC–Rapid 1. mérkőzés a Konferencialigában

Minden más foci
5 órája

Az ETO nekifut az utolsó akadálynak; Faluvégi Dorottya: A csőd és a sérülés az élsport része

E-újság
5 órája

Marshall-futballterv – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Rögzített helyzetek… – Thury Gábor jegyzete

Bajnokok Ligája
5 órája

Fucsovics tovább remekel, már negyeddöntős Winston-Salemben

Tenisz
5 órája

A BL-főtábla küszöbén a Bodö/Glimt, a másik három párharcban döntetlen született

Bajnokok Ligája
5 órája

Gyémánt Liga: Világos Adriana győzött a svájci özönvízben

Atlétika
6 órája
Ezek is érdekelhetik