Vb 2010: hatalmas ünneplés Montevideóban - fotókkal

Vágólapra másolva!
2010.07.14. 09:28
null
Százezres tömeg ünnepelte az uruguayi válogatottat (Fotók: Reuters)
Számottevő iskolai hiányzás, blokkolt utcák, parlament felett elhúzó vadászgépek: Montevideo nagy felfordulással ünnepelte kedden a labdarúgó-világbajnokságon negyedik helyen végzett uruguayi válogatottat, amely negyven éve a legjobb eredménnyel tért haza.

Gyalog, motorral, vagy autóval tíz-, egyes becslések szerint százezres nagyságú tömeg köszöntötte az utcákon a futballistákat, akiket mintegy négy órán át szállított egy busz a főváros különböző részein.

„Köszönjük fiúk az egész uruguayi nép nevében. Megérdemeltétek a sikert, lehetővé tettétek a számunkra, hogy álmodozzunk" – mondta José Mujica köztársasági elnök, mielőtt emlékérmet adott volna át a küldöttség tagjainak.

„Azzal a vággyal mentünk el Dél-Afrikába, hogy hazahozzuk a trófeát. Közel kerültünk ehhez, de végül nem sikerült megkaparintanunk – fogalmazott a csapatkapitány, Diego Lugano. – Ugyanakkor sokkal többet kaptunk, mint amit elképzelni mertünk: azt, hogy Uruguayt egységesnek látjuk, az emberek kart-karba öltve kiáltják világgá büszkeségüket, amelyet mindannyian átérzünk."

Az uruguayi válogatott, amely 1930-ban és 1950-ben világbajnok, 1970-ben pedig vb-negyedik volt, utolsóként, pótselejtezőn jutott ki a dél-afrikai tornára, ahol Diego Forlán érdemelte ki a vb legjobb játékosának járó Aranylabdát.

AZ ÜNNEPLÉS PILLANATAI VIDEÓN
 

 

 

 

Legfrissebb hírek

„Lábunkkal szóbaállanak” – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.02. 23:56

Guirassy Haaland nyomában; a francia csapatok Flick mumusai?

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 12:20

Labdarúgás: másodszor is kikaptak a belgáktól az U17-es lányok

Utánpótlássport
2025.10.01. 17:28

„Nem hiányzik az edzősködés” – Jürgen Klopp félti a futball jövőjét

Minden más foci
2025.09.30. 11:20

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2025.09.30. 09:05

Labdarúgás: öt gólt rúgott a bolgároknak az U15-ös leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.27. 15:59

Labdarúgás: az U17-es fiúk kikaptak, az U15-ös lányok nyertek

Utánpótlássport
2025.09.25. 19:59

„Mindig mondta, hogy én leszek a világ legjobbja” – elsírta magát Dembélé gyerekkori barátja az Aranylabda-gálán

Francia labdarúgás
2025.09.23. 10:29
Ezek is érdekelhetik