Vb 2010: Johan Cruyff szerint Chile az „Új Hollandia”

Vágólapra másolva!
2010.06.28. 12:54
Többen is a világbajnokság egyik legjobb csapatának tartják Hollandiát. Az oranje korábbi legendája, Johan Cruyff szerint azonban a chilei válogatott játssza a legjobb futballt Dél-Afrikában.

Cruyff a De Telegraaf holland napilapnak adott interjújában elmondta, a chilei csapat több támadást vezetett eddig, mint a többi harmincegy gárda együttvéve.

„A chilei válogatott az általam valaha látott legjobb csapat. Eddig több lehetőséget dolgozott ki a világbajnokságon, mint az összes többi válogatott összesen" – kezdte Cruyff.

A holland labdarúgók híresek voltak arról, hogy – ha az eredmények nem is jöttek úgy, ahogy szerették volna – mindig mindenki róluk beszélt, és a közönség nagyon szerette őket. A chileiek most átvették tőlük ezt a szerepet"– tette hozzá.

A legendás játékos tagja volt az 1974-es világbajnokságon ezüstérmet szerző holland válogatottnak, edzőként pedig BEK-et nyert a Barcelonával.

A hollandok hétfőn délután Szlovákiával mérkőznek meg, míg a chileiek az este folyamán Brazíliával találkoznak a világbajnokság nyolcaddöntőjében.

Legfrissebb hírek

„Lábunkkal szóbaállanak” – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.02. 23:56

Guirassy Haaland nyomában; a francia csapatok Flick mumusai?

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 12:20

Labdarúgás: másodszor is kikaptak a belgáktól az U17-es lányok

Utánpótlássport
2025.10.01. 17:28

„Nem hiányzik az edzősködés” – Jürgen Klopp félti a futball jövőjét

Minden más foci
2025.09.30. 11:20

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2025.09.30. 09:05

Labdarúgás: öt gólt rúgott a bolgároknak az U15-ös leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.27. 15:59

Labdarúgás: az U17-es fiúk kikaptak, az U15-ös lányok nyertek

Utánpótlássport
2025.09.25. 19:59

„Mindig mondta, hogy én leszek a világ legjobbja” – elsírta magát Dembélé gyerekkori barátja az Aranylabda-gálán

Francia labdarúgás
2025.09.23. 10:29
Ezek is érdekelhetik