Ausztrália – ázsiaiként – az elsők között juthat el Dél-Afrikába

Vágólapra másolva!
2009.06.06. 08:29
Több mint egy évvel a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság döntője előtt jó esély van arra, hogy a házigazda mellett újabb nevet véssenek fel a világesemény biztos résztvevőinek listájára. Az ázsiai selejtezőcsoportban szereplő Ausztrália és Japán számára ugyanis elérhető közelségbe került a továbbjutás, és szombaton ez biztossá is válhat.
A Socceroos játékosainak erőfeszítését Dohában siker koronázhatja meg
Fotó: Reuters
A Socceroos játékosainak erőfeszítését Dohában siker koronázhatja meg
A Socceroos játékosainak erőfeszítését Dohában siker koronázhatja meg
Fotó: Reuters
A Socceroos játékosainak erőfeszítését Dohában siker koronázhatja meg

Az Ázsiai Labdarúgó-szövetség égisze alatt rendezett kvalifikáció negyedik fázisában szombaton Ausztrália és Japán egyaránt hatodik mérkőzésére készül, és akár mindkét válogatott kivívhatja a továbbjutást a 2010-es világbajnokságra.

Az előző vb-re még az Uruguay-jal vívott pótselejtező útján kivívó ausztrálok remekül szerepelnek a „kontinensváltás” után. Öt meccsükből négyet megnyertek – mindössze a szintén állandó vb-résztvevő Japán otthonában vesztettek pontokat –, és még gólt sem kaptak.

Pim Verbeek válogatottja 13 ponttal vezeti csoportját, és ezúttal Dohában, Katar ellen lép pályára, ahol egy pontot elég szereznie, hogy biztossá váljon, a Socceroos ott lesz a dél-afrikai csúcseseményen.

Japán előnye négy pont jelenleg Bahrain előtt, és ha nyer Üzbegisztánban, akkor Okada Takesi válogatottja is behozhatatlan előnyre tesz szert a csoportban. Ugyanakkor mind a japán szakvezető, mind a játékosok úgy nyilatkoztak a mérkőzés előtt, nem árt óvatosnak lenni, hiszen a belső-ázsiaiak célja, hogy megőrizzék a reális esélyüket Bahrain befogására, és a pótselejtezőt érő harmadik helyre.

Üzbegisztán már csak azért sem intézhető el egy kézlegyintéssel, mert korábban épp „a felkelő nap országában” bizonyította 1–1-es döntetlenjével, hogy masszív együttes.

Endo Jaszuhito, a japánok erőssége elárulta, különösen az előző évben az év ázsiai labdarúgójának választott Szerver Dzseparovtól tartanak. „Dzseparov életveszélyes, ha szabadon hagyják, különösen a bal lába sülhet el jól. Nyomás alatt kell tartanunk őket, és meg kell előznünk Dzseparov elfutásait” – ecsetelte a győztes taktikát az elmúlt évi szavazáson az üzbég játékos mögött a második helyen végző középpályás.

A B jelű csoportban Észak-Korea Iránt fogadja, míg Dél-Korea az Egyesült Arab Emírségek otthonában, Dubaiban lép pályára. Irán számára létfontosságú a győzelem a továbbjutási esélyek megőrzése érdekében, míg Dél-Korea – ha érvényesíti a papírformát – fél lábbal már Afrikában érezheti magát.

VB-SELEJTEZŐK (ÁZSIA, 4. SELEJTEZŐKÖR)

4. KÖR, 8. FORDULÓ

1. CSOPORT
Katar–Ausztrália Szo (tv: Eurosport2, 18.00, élő)
Üzbegisztán–Japán Szo

1. Ausztrália 5 4 1 8– 0 13
2. Japán 5 3 2 8– 3 11
3. Bahrein 6 2 1 3 5– 6 7
4. Üzbegisztán 6 1 1 4 5– 8 4
5. Katar 6 1 1 4 4–13 4

2. CSOPORT
Koreai NDK–Irán Szo (tv: Eurosport, 10.00, élő)
Arab Emírségek–Dél-Korea Szo

1. Dél-Korea 5 3 2 9– 3 11
2. Koreai NDK 6 3 1 2 7– 5 10
3. Szaúd-Arábia 6 3 1 2 8– 8 10
4. Irán 5 1 3 1 6– 6 6
5. Arab Emírségek 6 1 5 6–14 1
A csoportok első két helyezettje vb-résztvevő, a harmadikok pótselejtezőt vívnak egymással, a győztes Új-Zélanddal játszik a vb-kvótáért.
Legfrissebb hírek

Irány Amerika! Japán az első sikeresen selejtező válogatott; Nyertek az üzbégek és a katariak is

Foci vb 2026
2025.03.20. 19:30

Amputáltatta az ujját, hogy ott lehessen az olimpián

Párizs 2024
2024.07.19. 07:24

Párizs 2024: 42 éves játékos került be az ausztrál kosaras keretbe

Kosárlabda
2024.01.17. 08:50

Ázsia-kupa: Ausztrália győzelemmel, az egyetlen újonc ponttal mutatkozott be

Minden más foci
2024.01.13. 18:04

Brisbane 2032: a város főpolgármestere kilépett a szervezőbizottságból

Egyéb egyéni
2023.12.04. 11:11

Davis-kupa: a párosra már nem volt szükség, Olaszország nyerte a döntőt

Tenisz
2023.11.26. 21:12

Vb 2026: kilenc gólt rúgott a két Korea, gálázott Japán

Minden más foci
2023.11.21. 17:52

TCR World Tour: győzelemmel és 5. hellyel zárt Michelisz Bathurstban

Egyéb autó-motor
2023.11.12. 07:08
Ezek is érdekelhetik