Brisbane 2032: a város főpolgármestere kilépett a szervezőbizottságból

Vágólapra másolva!
2023.12.04. 11:11
null
Schrinner kilépett (Fotó: Getty Images, archív)
Adrian Schrinner, Brisbane főpolgármestere kilépett a 2032-es olimpia szervezőbizottságából, mert annak működését „értelmetlen szócséplésnek” és hatástalannak tartja.

 

A főpolgármester szerint a bizottság csak látszattevékenységet végez, és a valódi döntéseket az állami kormányzat hozza meg zárt ajtók mögött.

Adrian Schrinner elmondása szerint egy független hatóság által létrehozott bizottságra lenne szükség, hasonlóan a 2000-ben Sydneyben, illetve a 2012-ben Londonban rendezett ötkarikás játékokhoz.

„Nincs szükségünk túlárazott stadionokra, inkább jobb közlekedést kell biztosítani” – mondta Schrinner, majd hozzátette, „ezen a héten nyilvánvalóvá vált, hogy a testület egy működésképtelen cirkusz.”

A főpolgármester nem támogatja az olimpia központjául szolgáló brisbane-i Gabba Stadion 2.7 milliárd dolláros (több mint 626 milliárd forintos) lebontását és újjáépítését. Schrinner szerint más megoldásokat is fontolóra kellene venni. Ennek ellenére az állami vezetőség fedezni szeretné egy másik létesítmény, az RNA Showgrounds 91 millió dolláros (21 milliárd forintos) renoválását is.

„Az állami kormányzás veszélyezteti a játékokat és hamar elveszíti Queensland állam lakosságának támogatását” – hangsúlyozta Schrinner.

Stirling Hinchliffe állami sportminiszter állítása szerint összezavarodott a polgármester kilépésének hírére, de fenntartja a helyet Schrinnernek, hátha később meggondolja magát.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 2021-ben jelölte ki az ausztráliai Brisbane-t a 2032-es játékok házigazdájának. A város a szomszédos Gold Coasttal, Sunshine Coasttal és Ipswich régióval közösen ad majd otthont az olimpiának és paralimpiának.

Legfrissebb hírek

Berlin bemutatta tervezett pályázatát a 2036-os olimpiára

Egyéb egyéni
2025.05.28. 10:43

Berlin 2036-ban vagy 2040-ben nyári olimpiát rendezne

Egyéb egyéni
2025.05.23. 21:28

Visszavonul Jörgen Graabak, az északi összetett négyszeres olimpiai bajnoka

Egyéb egyéni
2025.05.23. 20:22

Brisbane 2032: a NOB szerint a szervezők jól haladnak

Egyéb egyéni
2025.05.23. 11:17

Brisbane 2032: a NOB új vezetője átadta a stafétabotot a koordinációs elnöknek

Egyéb egyéni
2025.05.22. 11:16

Két évre eltiltották a párizsi olimpia előtt felfüggesztett lengyel magasugrót

Párizs 2024
2025.05.20. 21:39

„A fair play mindig belülről, szívből jön” – vallja a Nemzet Sportolója, Kamuti Jenő

Egyéb egyéni
2025.05.20. 12:03

Los Angeles 2028: légitaxik is lesznek az olimpián

Egyéb egyéni
2025.05.15. 20:19
Ezek is érdekelhetik