Harry Kane mentheti meg a középcsatárok becsületét

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
Vágólapra másolva!
2024.07.06. 09:32
Harry Kane meccseket tud eldönteni a villanásaival – vajon Svájc ellen ő lesz a főszereplő? (Fotó: Reuters)
Harry Kane, az angolok csatárcsillaga az utóbbi két nagy tornán a kieséses szakaszban tündökölt igazán. Az Eb eddigi meccsein sok kritikát kapott, de Svájc ellen újra főszereplő lehet.

Túlzás azt állítani, hogy a 2024-es Európa-bajnokság eddig a frenetikus csatárteljesítményektől hangos. Nagyon kevés a többgólos játékos a tornán, sokan élcelődnek azon is, hogy a góllövőlistát valójában „öngól” vezeti, tehát szokatlanul sokan találtak be a saját kapujukba. Különösen a klasszikus befejező csatárok nem tündökölnek – még ha igaz is, hogy nem mindegyik csapat játszik olyan taktikai formációban, amelyben helye van középcsatárnak.

A szombati Anglia–Svájc negyeddöntő előtt a játékosok közül mégis az angolok 9-esére, Harry Kane-re irányul a legnagyobb figyelem.

A Szlovákia elleni nyolcaddöntő hatvanadik percében azt hittem, kész, ennyi volt, csomagolhatunk, megyünk haza. Aztán jött az egyenlítés, majd a hosszabbítás elején a vezető gólunk, s ezek a pillanatok erőt adtak és adnak most is. Mindig a győzelem vágya fűt, az angol válogatottban meg főleg, mert még sohasem nyertünk Európa-bajnokságot − ez a torna újabb esélyt kínál arra, hogy történelmet írjunk.
John STONES, az angol válogatott hátvédje az uefa.com oldalnak
 

A Tottenhamből tavaly nyáron a Bayern Münchenbe szerződő csatárnak egyelőre felemás a szereplése az Eb-n, teljesítménye megosztja a szurkolókat és a szakértőket egyaránt – mégis benne van meg leginkább az esély, hogy megmenti az előretolt ékek becsületét.

Ahogyan az eddigi Eb-szereplése, az első müncheni idénye is többféleképpen értékelhető. Egyrészt nem nyert semmit az idényben a bajor sztárcsapattal (igaz, a gólkirályi cím, valamint az európai Aranycipő az övé lett), így tovább terjedt a „Kane-átok” kifejezés, hiszen korábban a Tottenhammel sem tudott trófeát nyerni, a Bayern pedig az érkezése előtt sorozatban tizenegy bajnoki címet nyert meg, vele viszont megtört a dicsőséges széria. Ugyanakkor az egyéni mutatói lenyűgözőek: a Bayernben az idényben 45 tétmeccsen lépett pályára, 44 gólt szerzett és 12 gólpasszt adott. Az Európa-bajnokságon két gólja van: Dánia ellen a második csoportmeccsen hamar vezetést szerzett, de a csapat nem tudott nyerni (1–1), a Szlovákia elleni nyolcaddöntőt viszont az ő fejese döntötte el a hosszabbításban (2–1). A másik két meccsen ugyanakkor észrevehetetlen volt, az angol válogatott támadójátéka pedig harmatos.

Ahogyan Gareth Southgate szövetségi kapitány és az egész csapat, Kane is sok és heves kritikát kap, elsősorban hazájában. A televíziós szakkommentátorok közül a korábbi nagy sztárok közé tartozó Gary Lineker, Gary Neville és Alan Shearer is élesen bírálta már az Eb alatt az angolok csapatkapitányát. Olyannyira, hogy – bár igencsak finoman – Kane ki is kérte magának.

„A televíziós szakértőknek nagy felelősségük van – idézte a The Guardian Harry Kane szavait. – Mindenkinek megvan a maga véleménye, de a lényeg az, hogy nemzetként régóta nem nyertünk semmit. Sok korábbi labdarúgó is részes ebben, szóval, tudják ők is, milyen nehéz ez.”

Fotó: AFP

A teoretikusan kiscsapatok közül már csak Svájc van versenyben, ám Murat Yakin szövetségi kapitány együttese olyan meggyőző teljesítményt nyújtott eddig, hogy az Anglia elleni negyeddöntő előtt szinte már nem is számít esélytelennek, csapatában eddig már hét játékos szerzett gólt.
Az ilyesmit nem is lehet előre kalkulálni – válaszolta az Anglia elleni mérkőzést felvezető sajtótájékoztatóján arra a kérdésre, tudatos terv része-e a sok gólszerző. – Tény, hogy korábban kisebb gondokkal küzdöttünk, mert több csatárunk is sérült volt, és megoldást kellett találni a helyzetre. Szerencsére sok olyan játékosom van, aki több poszton bevethető. Gyorsak és ügyesek a labdával, így a támadósort többféleképpen is össze tudom állítani.”
Az angolok nincsenek a legjobb passzban, amire tökéletesen rávilágít az a kérdés is, amelyet a szigetországi sajtó elsőként tett fel a Murat Yakint a sajtótájékoztatóra elkísérő Fabian Schärnek: Gareth Southgate-et Eddie Howe válthatja a szövetségi kapitányi poszton, aki jelenleg a svájci védő edzője a Newcastle-nál?
„Erre csak annyit mondhatok, remélem, Eddie marad, mert ragyogó munkát végez. A személyes viszonyunk is kiváló, nem örülnék, ha elmenne, de az esetleges kiváltó okokat hadd ne minősítsem” – válaszolta diplomatikusan a védő.
Murat Yakin elmondta még, minden játékosa bevethető, ám újabb mestertervének részleteibe természetesen nem avatta be a sajtót.
„Nagyon jó a hangulat a csapatnál, hiszen játszottunk már a hazai német és a címvédő olasz válogatottal is, és nem vallottunk szégyent, sőt! Remélem, az Anglia ellen pályára lépő együttes folytatja a nagyszerű szerepést” – szögezte le a svájci szövetségi kapitány, aki annyit még hozzátett, hogy ez lesz élete mérkőzése, de reméli, hogy csak az elődöntőig… GY. B.

Murat Yakin: Többféleképpen össze tudom állítani a támadósort

Ezzel alighanem arra is célzott finoman, hogy Lineker, Neville és Shearer angol mezben éppen annyi trófeát nyert, mint ő – egyet sem.

Klubtársa, a német válogatott támadója, Jamal Musiala közben „megvédte” Kane-t a Sky Sportson: „A világ egyik legjobbja. Nézzék meg a gólját Szlovákia ellen, az igazi csatárgól volt! Nem sokan lettek volna ott és akkor, ő viszont tudja, hol kell helyezkednie. Nincs sok lehetősége a gólszerzésre, de amikor helyzetbe kerül, eldönti az ilyen mérkőzéseket.”

Ugyanakkor a Bayern München korábbi német válogatott középpályása, Dietmar Hamann a Skynál vezetett rovatában azt javasolta, az angol kapitánynak át kellene gondolnia Kane szerepét.

„Gareth Southgate-nek ki kell találnia, mit tegyen Harry Kane-nel. Ollie Watkins személyében a keretben van egy agilis csatára, aki a pálya olyan pontjai­ra tud befutni, ahová Harry nem. Kane július végén harmincegy éves lesz. A Bayern átalakulóban van, vissza akar jutni a világ élére, de Kane teljesítménye oda kevés.”

Fotó: Dömötör Csaba

Nem győztek meg engem az angolok ezen az Európa-bajnokságon, legutóbb a szlovákok ellen ráadásul óriási szerencséjük volt, eddig az egyéni képességek vitték őket előre, nem a csapatjátékuk. Murat Yakin svájci szövetségi kapitánynak nincs oka változtatni, az ördöngös Xherdan Shaqirit legfeljebb csereként szabadíthatja rá az angol válogatottra. Svájc nagyszerű, összeszokott csapat benyomását kelti, láthattuk ezt az előző világversenyeken, s úgy gondolom, ezen az Eb-n jöhet ki igazán a lépés. A svájci sajtó már arról ír és én is azt látom, hogy ez a válogatott megtanult nyerni, úgyhogy ha hozza az előző mérkőzéseken mutatott játékát, szerintem megveri Angliát.

NS-SZAKÉRTŐ: VANCZÁK Vilmos, a Sionnal háromszoros Svájci Kupa-győztes, 79-szeres válogatott védő

Jó hír viszont az angoloknak, hogy az utóbbi két nagy tornán Kane éppen a fontos meccseken, vagyis a kieséses szakaszban szerepelt jobban. Míg a 2018-as vb-n úgy lett hat találattal gólkirály, hogy ötöt még a csoportban szerzett, a 2021-es Eb-n és a 2022-es vb-n fordultak az arányok: előbbin mind a négy gólját a kieséses szakaszban szerezte, Katarban pedig mind a kettőt. Ha ezúttal is most jön a java, szép napok várnak az angolokra Németországban.

A válogatotthoz kapcsolódó hír, hogy Jude Bellingham harmincezer font pénzbüntetést és egy év próbaidőre felfüggesztett egy mérkőzésre szóló eltiltást kapott a Szlovákia elleni egyenlítő gólja utáni mutogatásért.

 

EURÓPA-BAJNOKSÁG, NÉMETORSZÁG
NEGYEDDÖNTŐ
18.00: Anglia–Svájc, Düsseldorf (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik