Losonczi Dávid: Tizenhatmillió forinttal nem lennék se több, se kevesebb

– Csaknem két hónap telt el az olimpia óta. Ennyi idő távlatából hogyan látja az olimpiai szereplését? 
– Nem tudok örülni az ötödik helynek, mert nem ez volt a cél. Az elődöntőben és a bronzmérkőzésen is hajszál választott el a sikertől. Az előbbi vereség után olyan mély mentális gödörbe kerültem, amelyből nem tudtam másnapra kimászni, emiatt nem jött össze a dobogó sem. Persze azóta mindent átértékeltem. Nem vagyok boldog az elért eredménnyel, de rengeteget tanultam, sokkal jobb és érettebb versenyzővé váltam. Nagyon rosszul érintett, ám hiszem, hogy minden okkal történik, és pozitívan látom már a helyzetet. Bátran kijelentem, hogy nem állok meg az olimpiai aranyéremig! – fogalmazott Losonczi Dávid.

– Nem lehet azt mondani, hogy rosszul birkózott, de nem azt a dinamikus, robbanékony, az ellenfelét felőrlő Losonczi Dávidot láttuk Párizsban, mint, mondjuk, a 2023-as belgrádi világbajnokságon. 
– Meg voltam szeppenve, nem tudtam kizárni azt, hogy épp olimpián birkózom. Hatványozottan foglalkozott velünk a sajtó, hatalmas közönség előtt léptünk szőnyegre, több ezer ember szurkolt, dübörgött az egész csarnok. Természetesen erre készültem, sportpszichológussal, olimpikonokkal is beszéltem arról, hogy ezt miként kellene kezelni, ám nem tudtam kizárni. Ez volt életem első olimpiája, meg kellett élni. Arról nem is beszélve, hogy hatalmas nyomással mentem ki, amelynek egy részét én tettem magamra. Azt vártam és mások is azt várták, hogy aranyéremmel térek haza. Úgy hiszem, ez hiba volt, úgy kellett volna kimennem, hogy kibirkózom magam, és lesz, ami lesz. Azt hiszem, mindezek együttesen okozták azt, hogy nem volt meg ugyanaz a „flow”, mint a világbajnokságon.

– A Turpal Bisultanov ellen elveszített bronzmeccset követően úgy fogalmazott, hogy sajnos nem tudott dicsőséget szerezni az országnak. Ezt most is így látja? 
– Rengetegen szurkoltak és írtak nekem, úgy éreztem, hogy magam miatt nem lett meg a bronzérem, és ezzel csalódást okoztam. Haragudtam magamra. De aztán szívmelengető reakciókat kaptam, olyanokat mondtak az emberek, hogy elsírták magukat a nyilatkozatom miatt vagy épp libabőrösek lettek a meghatottságtól. Ez megfordította bennem a dolgokat, azt mutatja, hogy valamit azért mégiscsak sikerült elérnem. El sem tudom mondani, hány üzenetet kaptam arról, hogy büszkék rám. Innentől ha akarnék sem tudnék szomorú lenni. Nekem az emberség az elsődleges célom, hogy azért szeressenek, aki vagyok, ne azért, amit elértem. Nyilván nem az ötödik helyért mentem ki, ám az emberek ettől függetlenül is szerettek, azért, aki vagyok. Ez minden szempontból nagyon sokat adott, hatalmas motivációt jelent a jövőre. Szóval mindent összevetve: nagy lecke, drága tanulópénz volt Párizs, mégis pozitív élményként maradt meg.

– Teljes gőzzel tudta folytatni a munkát? 
– Eleinte nem volt túl sok motivációm, de ahogy teltek a napok, egyre jobban vágytam az edzésre. Ez az életem, szeretek birkózni, magától visszajött a lendület. Most azonban újra megállt a munka, múlt hétfőn megműtötték a térdemet, szóval nagyjából három hét kihagyás vár rám. Régóta tudtam, hogy szükség van rá, ám az olimpiára készültem, nem foglalkoztam vele. Most azonban már muszáj volt meglépni. A tervem az, hogy az alapozásnak már tökéletes állapotban vágok neki. Nemrégiben jártam kontrollon, az orvos szerint minden a legnagyobb rendben halad.

– Párizsban azt is nyilatkozta, hogy az ötödik helyért járó jutalmát szeretné felajánlani jótékony célra. Mekkora összegről beszélünk? 
– Tizenötmillió-hétszázezer forintról, ezt kiegészítem tizenhatmillióra. Épp a napokban írom meg az adományozó levelet, folyamatban van. Három részre osztom szét, azt egyelőre nem szeretném elmondani, kik kapják, annyit azonban elárulhatok, hogy az egészségügyet, lakhatási problémákkal küzdő embereket és állatmenhelyeket egyaránt szeretnék belőle támogatni.

– Miért döntött úgy, hogy ilyen célra fordítja az összeget? 
– Tavaly a vb-címem után járó jutalmamból is adományoztam. Amikor odaadtam, az hihetetlenül szép pillanat volt, rengeteget jelentett nekik és nekem is. Ezek olyan csodák, amelyekért megéri csinálni ezt az egészet. Hál’ Istennek megvan mindenem, tizenhatmillió forinttal nem lennék se több, se kevesebb, azoknak az embereknek viszont nagy szükségük van rá, akiknek ezt adom. Soha nem a pénzért birkóztam, a célom az, hogy dicsőséget szerezzek Magyarországnak, és egészen biztos, hogy a jövőben is ugyanígy gondolkozom.