Gengeliczki: Szeretünk történelmet írni; Gurisatti Gréta harmadik évadát kezdi el az FTC-Telekom játékosaként

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2024.10.04. 23:54
 

Telt ház, több mint nyolcezer néző előtt rendezik meg az újabb keleti rangadót, amely a 25. élvonalbeli bajnoki lesz a Nyíregyháza és a DVTK közös történetében. Gengeliczki Gergő egyedüli futballistaként mondhatja el magáról, hogy a nyírségiek 2014-es és 2024-es feljutásának is aktív részese volt, holott a kettő között hét évet más csapatokban futballozott. A 31 éves védő boldog, hogy a Diósgyőrt telt ház előtt fogadhatják – egyazon őszi idényben legutóbb 26 éve, 1998-ban győzte le a Szpari hazai pályán a Debrecent és a Diósgyőrt is. „Szeretünk történelmet írni” – mondta lapunknak Gengeliczki.

Vindics-Tóth Lili Anna, a BHSE 26 éves atlétája nemrég Brassóban 4:37.7-es országos csúcsot futott egy mérföldön. A Magyar Honvédség Sportszázadának szakaszvezetője nehéz éven van túl, hiszen saját bevallása szerint is eléggé megviselte, hogy nem sikerült kijutnia az olimpiára?  „Tokió után úgy éreztem, Párizsban még rá tudok tenni egy lapáttal a teljesítményemre. Hagytam magamnak időt, és ez a kudarc segített újra rájönnöm arra, hogy még mindig nagyon szeretek futni. Hosszas gondolkodás után arra jutottam, eljövök az edzőmtől, Berkovics Imrétől, szeretnék egy külföldi csoporthoz csatlakozni. Egyszerűen szeretnék valami újat kipróbálni, hogy fejlődni tudjak.”

Gurisatti Gréta harmadik évadát kezdi el az FTC-Telekom játékosaként. Az olimpiai és Európa-bajnoki bronzérmes, világbajnoki ezüstérmes vízilabdázó lapunknak elmondta, „nagyon vártam már, hogy együtt dolgozzunk Matajsz Márkkal, szerintem felfrissült a csapat. A nyáron érkezőkkel eddig ellenfélként találkoztunk, most viszont egy hajóban evezünk, bízom benne, hogy kihozzuk magunkból, ami bennünk van.” Képes Sport mellékletünkben beszélt arról is, hogy „az olimpia után egyszerre voltam feszült, szomorú és dühös, mert azt éreztem, valamiért felborult az a rendszer, ami Dohában működött. Felkészültnek éreztem magam. Ehhez képest Párizsban alig kaptam lehetőséget ezt megmutatni, amit nem értettem.”

Nyéki Balázs vezetésével az előző idényben a bajnokságot, a kupát és a Bajnokok Ligáját is megnyerte az FTC-Telekom férfi vízilabdacsapata – a hiányzó trófeát, az európai Szuperkupát szombat este hazai medencében hódíthatja el. A mérkőzésen klasszisok védenek, a ferencvárosi Vogel Soma és a horvát Jug Dubrovnikot erősítő Toni Popadic is sokat tehet azért, hogy csapata emelje magasba a trófeát. Az erőviszonyok a házigazda Ferencváros mellett szólnak, no meg a statisztika is, elvégre az előző húsz kiírásból tizenkilencszer a Bajnokok Ligája címvédője nyert.

A Merkantil Bank Liga bajnoki tabellája élén a Kozármisleny áll – megnéztük, milyen körülmények között és milyen hangulatban dolgoznak a Pécshez közeli kisváros futballklubjánál. Korábban kétszer is volt második a kétcsoportos NB II-ben a Kozármisleny labdarúgócsapata, most azonban az egycsoportosban áll az élen, nyolc játéknap után, tizenhatos mezőnyben. Ami a feltételeket illeti, a stadionra nem lehet panasz, ám edzőpályával csehül állnak a baranyaiak: hetente többször Pécsbányán, a DDGáz SC egykori sporttelepén tréningeznek, ahonnan az idegesebb szülő a gyermekével a kapuból fordulna vissza, mert a látvány minden, csak nem vonzó.

 

Legfrissebb hírek

Yaakobishvili Áron: Ha jól teljesítek, idővel felnőttszinten védhetek a Barcában; Címvédésre készül az FTC férfi vízilabdacsapata a BL-ben

E-újság
6 órája

Hornyák Zsolt végre a családjáé; Fodor Csengéék már nagyon várják a négyes döntőt

E-újság
2025.05.28. 23:29

A BL-selejtezőben végig kiemelt lesz a Fradi; Marozsán–Alcaraz a Roland Garroson

E-újság
2025.05.27. 23:57

Nikolics Nemanja: Böde Dániel gólkirályi címe kritika a fiatal támadóknak; Tóth Alex a bizalomnak és a bátorságnak köszönheti jó teljesítményét

E-újság
2025.05.26. 23:50

Robbie Keane: Európában más kell…; Szoboszlai kezében a Premier League serlege

E-újság
2025.05.26. 00:01

Sorozatban hetedszer bajnok a Ferencváros; Kerkez Milos búcsúmeccset játszik a Bournemouthban?

E-újság
2025.05.24. 23:58

Nagy Zsolt aranyérmet is kaphat a vasárnapi születésnapjára; Ferenczi János: Ha kell, tizenötször rúgjuk ki a labdát a stadionból

E-újság
2025.05.23. 23:33

Mesterként köszön el az angol inas – Moncz Attila publicisztikája

Légiósok
2025.05.23. 23:32
Ezek is érdekelhetik