William Gallas: Franciaország–Hollandia döntőt várok

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2024.07.05. 10:44
Fotó: Getty Images
William Gallas exkluzív interjút adott lapunknak, s beszélt a francia–portugál negyeddöntőről, Szoboszlai Dominikról, Kylian Mbappéról, valamint a magyar válogatottról is.


Hogy tetszik az Európa-bajnokság?
– Csalódást keltőnek találtam az elejét, nem láttunk sok gólt – válaszolta lapunknak adott exkluzív interjújában az NB I-es ZTE FC-nél utánpótlásedzőként dolgozó 46 éves William Gallas, aki 2002 és 2010 között 84 meccsen játszott a francia válogatottban, 2006-ban világbajnoki ezüstérmes lett. – Sok csapat az utolsó utáni pillanatban szerzett gólt, egykori védőként az ilyen helyzeteket nehéz elfogadnom. Egy volt csatárnak biztos felemelő érzés ezt látni, de nekem csalódás. Pontosan tudom, milyen érzés, ha kilencven perc nehéz munka után valaki hibázik, nem végzi el rendesen a feladatát, és gólt kap a csapata.

– Melyik válogatott játéka győzte meg a leginkább?
– Spanyolország a torna eleje óta magas színvonalon játszik, érdekes lesz látni, mire megy a németek ellen.

– És melyik játékos nyújtotta eddig a legjobb teljesítményt?
–Nico Williams és Jamal Musiala.

– Ezen az Eb-n nincs kimagasló csatárteljesítmény: többen is három gólt szereztek…
– Sokrétűnek látom az okokat, ám óvatosan ezzel, mert Harry Kane, Álvaro Morata vagy Kylian Mbappé bármikor villanhat. Ami az utóbbi játékost illeti: különleges helyzetben van a klubváltása miatt, nagy volt a nyomás rajta a Real Madridhoz szerződése előtt. Nem csodálom, hogy nem kezdett erősen az Európa-bajnokságon, de ez folyamatosan változik, biztos vagyok benne, hogy a negyeddöntőre formába lendül. Szerintem az összes játékosra igaz, hogy rengeteg meccset játszott az idényben, fáradtan érkeztek az Európa-bajnokságra. Talán a spanyolokat és a svájciakat leszámítva senki sem kezdett lendületesen. Emellett persze le a kalappal a védők előtt, végső soron rajtuk nem jutnak át a csatárok.

– Kylian Mbappét az első meccsen elszenvedett orrtörése sem segítette.
– Valóban nem. Ráadásul nem volt könnyű az elválása a PSG-től, majd megérkezett az Eb-re, és eltörte az orrát. Maszkban játszani nem egyszerű, és nincs is idő rá, hogy megszokja. Az Eb nem olyan, mint a bajnokság, a tornán egyből kell jól teljesíteni.

– Mire számít tőle a Real Madridban?
– Szintet akart lépni a karrierjében, ezért igazolt Madridba. Tiszta sor, a világ legjobbja akar lenni, ahhoz, hogy valaki az legyen, meg kell nyernie a Bajnokok Ligáját. Azt pedig jól tudjuk, a Real Madridban erre van esélye, sőt az Aranylabda is elérhető közelségbe kerülhet. Ennyire persze nem szabad előreszaladni, mert ott van Vinícius Júnior, aki kiválóan teljesít, jelenleg ő az első számú sztár, a vezér a csapatban. Kylian Mbappénak mindenekelőtt időre lesz szüksége. Új csapat, óriási nyomás, meg kell találnia a helyét Madridban. Ez egyébként általános a futballban, ha valaki az egyik csapat alappillére, nem feltétlenül lesz egyből az a másikban. Okosnak és türelmesnek kell lennie, remélem, sikeres lesz a Real Madridban.

– A francia válogatott sok kritikát kap az Eb-produkciójára: önnek sem tetszik, amit lát?
– Franciaország sem kezdte erősen a tornát. Azt látom, hogy szép lassan változik a helyzet, egyre jobb a csapat. Nyilvánvaló különbségek voltak a játékban az első, Ausztria elleni meccs, valamint a belgák elleni nyolcaddöntő között, mert jobb és magabiztosabb volt a játék. Nem aggódom, szerintem a portugálok ellen is folytatódik a javuló tendencia.

– Még úgy is, hogy két öngóllal és egy értékesített tizenegyessel jutott el a francia válogatott a nyolc közé?
– Azt a kritikát elfogadom, hogy több gólt kell szereznünk, hiszen kiváló játékosaink vannak. Próbálkozásban nincs hiány a helyzetek kialakítására, de az utolsó húsz méteren belül javulni kell, és pontosabb befejezésekre van szükség. Ha megnézzük a statisztikát – aminek egyébként nem vagyok híve –, tisztán látjuk, hogy megvannak helyzetek, de tény, több gólt kell szereznünk.

– Mit vár a portugálok elleni negyeddöntőtől?
– Egyértelműen francia győzelmet. Ha a portugálok Szlovénia elleni nyolcaddöntőjéből indulok ki, nincs okom aggodalomra. Portugáliának kitűnő játékosai vannak, de egyelőre nem látom, hogy kifejezetten jól menne nekik a tornán.

– Ez Cristiano Ronaldóra is igaz, elvégre nem szerzett még gólt.
– Hatalmas teher nehezedik a vállára. Nem szerzett gólt, és látszik a játékán, hogy ez idegesíti. Francia szempontból ez persze jó: nagy lesz rajta a nyomás, de óvatosnak kell lenni, mégiscsak Cristiano Ronaldóról beszélünk.

– És a többi negyeddöntő? A Spanyolország–Németország mérkőzés izgalmasnak ígérkezik.
– Nagy meccs lesz. Spanyol továbbjutást várok, de a németek erősek, és ne feledjük, hazai pályán, rengeteg szurkoló buzdítja a válogatottjukat a lelátóról. A Hollandia–Törökország mérkőzésen a hollandok továbbjutását várom, az sem lenne meglepő, ha kapott gól nélkül nyernének. Ami az Anglia–Svájc összecsapást illeti, az angoloknak nem lesz könnyű estéjük… Svájc nagyon egyben van, nagyszerű játékosai vannak, jól néz ki a csapat, szerintem ki is üti Angliát.

– Magyarország nagy reményekkel érkezett az Eb-re, de a csoportból sem jutott tovább: milyennek látta az Eb-szereplést?
– Nekem csalódás volt a magyar válogatott kiesése. Azt láttam, hogy sok futballista nincs formában, nem az elvárt szinten teljesített, ez sajnos Szoboszlai Dominkra is igaz. Vele szemben túl nagy volt az elvárás, hiszen a Liverpoolban játszik, megszoktuk, hogy a magyar csapat legjobbja, ami most nem így volt. A futballban persze mindenki azt várja, hogy a legjobbak teljesítsenek kimagaslóan, de a nem százszázalékos Szoboszlai Dominiknak erre nem volt esélye. Javulnia kell, akárcsak az egész válogatottnak. Fejlődési ívre van szükség, ha ez nincs meg, az aggasztó lehet jövőre nézve.

– Kiket vár a döntőbe? Annak tükrében főleg, hogy a franciák és az angolok külön ágon vannak…
Franciaország–Anglia döntő? Jól hangzik, de nem hiszem, hogy létrejön. A hollandok viszont ott lehetnek, úgyhogy Franciaország–Hollandia döntőt várok.

 

NEGYEDDÖNTŐ
JÚLIUS 5. – PÉNTEK
18:00: Spanyolország–Németország, Stuttgart (45. mérkőzés)
21.00: Portugália–Franciaország, Hamburg (46. mérkőzés)
JÚLIUS 6. – SZOMBAT
18.00: Anglia–Svájc, Düsseldorf (48. mérkőzés)
21.00: Hollandia–Törökország, Berlin (47. mérkőzés)

ELŐDÖNTŐ
JÚLIUS 9. – KEDD
21.00: A 45. mérkőzés győztese–A 46. mérkőzés győztese, München (49. mérkőzés)
JÚLIUS 10. – SZERDA
21.00: A 47. mérkőzés győztese–A 48. mérkőzés győztese, Dortmund (50. mérkőzés)

DÖNTŐ
JÚLIUS 14. – VASÁRNAP
21.00: A 49. mérkőzés győztese–Az 50. mérkőzés győztese, Berlin

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik