Ez sima volt, Moldova kiütésével hangolt az Eb-re Ukrajna

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.06.11. 20:09
Minden Jaremcsuk bombájával kezdődött (Fotó: UAF)
Győzelemmel hangolt a pénteken elrajtoló Európa-bajnokságra az ukrán labdarúgó-válogatott, miután 4–0-ra nyert Moldova vendégeként.

 

Hamar vezetést szerzett a Szerhij Rebrov vezette ukrán csapat, Matvijenko előrevágott labdáját Babohlo elvétette, a berobbanó Roman Jaremcsuk pedig a jobb felsőbe zúdított. A szünet előtt újabb gólt szereztek a sárga mezesek, remekül végigvitt akció végén Viktor Cihankov lőtt a hosszú sarokba. A fordulás után szinte azonnal jött az újabb találat: Szudakov találta meg a védők közül kibújó Artem Dovbikot, a Girona centere pedig gondolkodás nélkül a rövid sarokba lőtt. Néhány perccel később Heorhij Szudakov belőtte a negyediket egy újabb tetszetős akció végén – teljesen szétestek a selejtezőkben meglepően jól szereplő moldovaiak.

A mérkőzés hajrájában visszavett a tempóból Ukrajna, így a hazaiaknak is voltak lehetőségeik, de nem született több gól – Ukrajna magabiztosan nyert, s remek hangulatban készülhet a Románia elleni müncheni csoportnyitányra.

EB-FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Moldova–Ukrajna 0–4 (0–2)
Kisinyov, Zimbru Stadion. Vezette: Chivulete (román)
Moldova: Railean – Craciun, Babohlo, Posmac (Mudrac, 61.) – Cojocaru, Rata (Bogaciuc, 78.), Ionita (Postolachi, a szünetben), Reabciuk – Motpan (Stina, a szünetben), Nicolaescu (Clescenco, 61.), Damascan (Caimacov, a szünetben). Szövetségi kapitány: Serghei Clescenco
Ukrajna: Lunyin – Konoplja, Zabarnij, Matvijenko, Mikolenko (Zincsenko, 30.) – Cihankov (Jarmolenko, 68.), Saparenko (Malinovszkij, 78.), Sztepanenko (Brazsko, 68.), Mudrik (Zubkov, 69.) – Szudakov, Jaremcsuk (Dovbik, a szünetben). Szövetségi kapitány: Szerhij Rebrov
Gólszerző: Jaremcsuk (2.), Cihankov (43.), Dovbik (49.), Szudakov (54.)

AZ UKRÁN LABDARÚGÓ-VÁLOGATOTT EB-KERETE
Kapusok: 1 – Heorhij Buscsan (Dinamo Kijev), 23 – Andrij Lunyin (Real Madrid – Spanyolország), 12 – Anatolij Trubin (Benfica – Portugália)
Védők: 21 – Valerij Bondar (Sahtar Doneck), 2 – Juhim Konoplja (Sahtar Doneck), 22 – Mikola Matvijenko (Sahtar Doneck), 26 – Bohdan Mihajlicsenko (Polisszja Zsitomir), 16 – Vitalij Mikolenko (Everton – Anglia), 3 – Olekszandr Szvatok (Dnipro), 4 – Makszim Taloverov (LASK – Ausztria), 24 – Olekszandr Timcsuk (Dinamo Kijev), 13 – Illja Zabarnij (Bournemouth – Anglia)
Középpályások: 18 – Volodimir Brazsko (Dinamo Kijev), 15 – Viktor Cihankov (Girona – Spanyolország), 8 – Ruszlan Malinovszkij (Genoa – Olaszország), 10 – Mihajlo Mudrik (Chelsea – Anglia), 19 – Mikola Saparenko (Dinamo Kijev), 5 – Szerhij Szidorcsuk (Westerlo – Belgium), 6 – Tarasz Sztepanenko (Sahtar Doneck), 14 – Heorhij Szudakov (Sahtar Doneck), 17 – Olekszandr Zincsenko (Arsenal – Anglia)
Támadók: 11 – Artem Dovbik (Girona – Spanyolország), 9 – Roman Jaremcsuk (Valencia – Spanyolország), 7 – Andrij Jarmolenko (Dinamo Kijev), 25 – Vladiszlav Vanat (Dinamo Kijev), 20 – Olekszandr Zubkov (Sahtar Doneck)
Szövetségi kapitány: Szerhij Rebrov

E-CSOPORT
JÚNIUS 17., HÉTFŐ
15.00, München: Románia–Ukrajna
18.00, Frankfurt am Main: Belgium–Szlovákia
JÚNIUS 21., PÉNTEK
15.00, Düsseldorf: Szlovákia–Ukrajna
JÚNIUS 22., SZOMBAT
21.00, Köln: Belgium–Románia
JÚNIUS 26., SZERDA
18.00, Frankfurt am Main: Szlovákia–Románia
18.00, Stuttgart: Ukrajna–Belgium

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik