Haalandék 29 éve nem látott eredménnyel küldték haza Moldovát

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2025.09.10. 11:47
null
Ödegaard (balra) és Haaland – egyik – gólöröme (Fotó: Imago Images)
Amint arról beszámoltunk, Norvégia kedden este 11–1-re elpáholta Moldovát világbajnoki selejtezőn – Erling Haaland öt gólja mellett két gólpasszt jegyzett, s Thelo Aasgaard is négy góllal járult hozzá a győzelemhez. Noha első blikkre „rekord-gyanús” a norvég siker, utánajártunk, s kiderült, a moldovaiaknál lett az.

Messze nem hétköznapi eredményt hozott az oslói Ullevaal stadionban lejátszott Norvégia–Moldova mérkőzés, a tucatnyi gól egy meccsen már öngmagában is ritka, hát még, amikor az egyik csapat két számjegyű gólig jut. A 11–1-es különbségű győzelem azonban sem az európai vb-selejtezők során, sem a norvég labdarúgás történelmében nem számít rekordnak. 

A selejtezős csúcsot az 1970-es világbajnokság selejtezősorozata hozta, amikor a Német Szövetségi Köztársaság 12:0-ra győzött 1969. május 21-én Essenben Ciprus ellen – Gerd Müller négyszer volt eredményes. A norvég válogatott történetében is egy 12:0-s győzelem a rekord, 1946 nyarán Finnország ellen aratott ilyen arányú győzelmet. A moldovai válogatott esetében viszont a most elszenvedett vereség történelminek számít, a korábbi csúcsot négy éve a dánoktól elszenvedett 8–0-s vb-selejtezős zakó jelentette.

A 11–1-es eredmény egyébként nem példa nélküli az európai vb-selejtezők történetében, korábban kétszer fordult elő. Legutóbb szinte napra pontosan 29 éve, 1996. szeptember 11-én Macedónia győzött ilyen eredménnyel Liechtenstein otthonában. Elsőként éppen a magyar válogatott aratott 11–1-es győzelmet, amikor az 1938-as világbajnokság selejtezőmérkőzésén Görögországot kalapálták el ilyen arányban az öt gólt szerző Zsengellér Gyula vezetésével a mieink, s jutottak ki a franciaországi vb-re, ahol végül ezüstérmet szereztek.

Ami egyébként a világviszonylatot illeti, a legnagyobb különbségű vb-selejtező rekordját Ausztrália tartja, amely 31–0-ra verte Amerikai Szamoát 2001. április 11-én – Archie Thompson egymaga 13 gólt szerzett. Az ausztrálok ezzel saját, két nappal korábban felállított csúcsukat adták át a múltnak, amikor Tongát győzték le 22–0-ra. Hiába abszolválta azonban Ausztrália 72–1-es (!) gólkülönbséggel az óceániai selejtezősorozat hat mérkőzését, a 2002-es világbajnokságra mégsem jutott ki, mert az Interkontinentális pótselejtezőn Uruguay harcolta ki a vb-szereplést. 

VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐ, EURÓPA
6. JÁTÉKNAP
I-CSOPORT
Norvégia–Moldova 11–1 (Myhre 6., Haaland 11., 36., 43., 52., 83., Ödegaard 45+1., Aasgaard 67., 76., 79., 90+1. – a harmadikat 11-esből, ill. Östigard 74. – öngól)

1. Norvégia

5

5

24–3

+21

15

2. Olaszország

4

3

1

12–7

+5

9

3. Izrael

5

3

2

15–11

+4

9

4. Észtország

5

1

4

5–13

–8

3

5. Moldova

5

5

3–25

–22

0

AZ I-CSOPORT ÁLLÁSA

 

Foci vb 2026
15 órája

Haaland öt, Aasgaard négy gólt szerzett – Norvégia 11–1-re elverte Moldovát!

A Manchester City ásza a tizenegyből hét gólban vállalt szerepet.

 

 

Legfrissebb hírek

Haaland szinte elnézést kért a moldovai kapustól a 11 gól miatt

Foci vb 2026
1 órája

Kerkezt és Szoboszlait is lepontozták – így értékelték olvasóink a Portugália elleni teljesítményt

Magyar válogatott
1 órája

Szoboszlai Dominik odament Cristiano Ronaldóhoz, hogy mezt cseréljen vele – videó

Magyar válogatott
14 órája

Varga kettőt fejelt, Cristiano Ronaldo is betalált a Puskás Arénában – videós összefoglaló

Foci vb 2026
15 órája

Haaland öt, Aasgaard négy gólt szerzett – Norvégia 11–1-re elverte Moldovát!

Foci vb 2026
15 órája

Varga Barnabás: Lehetett volna négy pont is, így meg egy van

Foci vb 2026
15 órája

Franciaország tíz emberrel is nyert Izland ellen

Foci vb 2026
15 órája

Kétgólos előnyt szórakozott el Románia Cipruson; kulcsfontosságú győzelmet aratott Ausztria Boszniában

Foci vb 2026
15 órája
Ezek is érdekelhetik