A grúz Nika Kvekveskiri (fehér mezben) és a fehérorosz Nyikita Korzun csatája (Fotó: AFP)

 

A magyar válogatott 3–1-es szófiai győzelméről ide kattintva olvashatnak!

B-LIGA – A DÖNTŐBEN: ÉSZAK-ÍRORSZÁG–SZLOVÁKIA

Pozsonyban az utcán maradt szurkolók pirotechnikai bemutatójának következtében kezdéskor füst borította a játékteret – jelentette tudósítónk, Duducz Tibor. Felhangzott a szlovák focipályákról ismert rigmus Igor Matovic ellen is – a miniszterelnök döntött abban, hogy jelenleg Szlovákiában, tekintettel a koronavírus-járványra, minden sportesemény nézők nélkül zajlik.

Az első félidő felejthető volt, sem a szlovák, sem az ír csapat sem kockáztatott, egy-egy nagyobb helyzet adódott mindkét oldalon. A fordulás után Marek Hamsík perdített kevéssel a kapu mellé, odaát Alan Browne lövését Marek Rodák védte bravúrosan. Hamsík zseniális átadása után a csereember Lukás Haraslín megszerezhette volna a vezetést, elfektette a kapust is, a hátrafutó Shane Duffy azonban a gólvonalon mentett.

A hosszabbításban a jelszó a biztonság volt. Pályára lépett a Ferencváros játékosa, Róbert Mak is, de ő sem tudta eldönteni a találkozót a szlovákok javára. A tizenegyespárbajban a szlovákok négyese (Hamsík, Hrosovsky, Haraslin, Gregus) pontosan célzott, az írektől Browne és Matt Doherty hibázott, így a hazaiak 4–2-re győztek.

A POZSONYI TIZENEGYESPÁRBAJ

Szarajevóban egy jobb oldali támadás végén Rade Krunic lőtte be a bosnyákok vezető gólját, ezt az északírek részéről Niall McGinn a második félidő elején válaszolta meg. Ez a meccs is hosszabbításba, majd tizenegyespárbajba torkollott: ennek során az első három hazai rúgóból kettő hibázott – Haris Hajradinovic lövését Bailey Peacock-Farrell kivédte, Edin Visca a lécre bombázott –, a vendégek csak egyszer rontottak. Az utolsó északír rúgónak, a hosszabbítás legvégén becserélt Liam Boyce-nak az volt az egyetlen labdaérintése, amelyikkel a fináléba lőtte csapatát…

EGY BOSNYÁK ÉS EGY ÉSZAKÍR GÓL

C-LIGA – A DÖNTŐBEN: SZERBIA–SKÓCIA

Oslóban bátran kezdtek a szerbek, egyértelműen az övék volt az első félidő, de képtelenek voltak a kapuba találni – de ez a norvégoknak sem jött össze, kevés helyzetüknél Predrag Rajkovics kapus megoldotta a feladatát. A fordulás után sem született gól sokáig, aztán a 80. percben pályára lépett Szergej Milinkovics-Szavics – és két perc múlva közelről megtörte az addig mindent védő Rune Jarsteint.

A norvégok híresek arról, hogy nem törődnek bele a körvonalazódó vereségbe – és lám, a szintén a kispadról érkező Mathias Normann lábak között elsüvítő lövéssel egyenlített is a 88. percben. Csakhogy a Milinkovics-Szavics-show-nak még nem volt vége: a 102. percben a Lazio légiósa nagyon pimasz emeléssel újra a kapuba talált, és ezzel eldöntötte a csatát.

ÍGY NYERTEK A SZERBEK

Glasgow-ban egyetlen nagy helyzetet hozott az első félidő, annál, a 40. percben a skót Scott McTominay fejese elkerülte az izraeli kaput. A második játékrészt még inkább jellemezte az óvatoskodás, nem is beszélve a hosszabbításról, úgyhogy jöhettek a tizenegyesek: az izraeliek részéről Eran Zahavi rögtön az első sorozatban hibázott – David Marshall védett –, a skótoknak nem volt más dolguk, mint hibátlanul folytatni. Megtették, ott vannak a fináléban.

A GLASGOW-I TIZENEGYESPÁRBAJ

D-LIGA – A DÖNTŐBEN: GRÚZIA–ÉSZAK-MACEDÓNIA

A két évvel ezelőtti csoportküzdelmeket öt győzelemmel és egy döntetlennel az élen záró grúzok Tomike Okriasvili büntetőkiharcolásával és -értékesítésével már a 7. percben előnybe kerültek Tbilisziben, és mint utóbb kiderült, ez a gól elég is volt a fehéroroszok legyőzéséhez.

A GYŐZTES GRÚZ GÓL

A grúzok a döntőt is hazai pályán vívják majd, ellenfelük Észak-Macedónia lesz, amely csütörtök este Szkopjéban öngóllal szerzett vezetést Koszovó ellen. A vendégeknek legalább ilyen szerencséjük volt az egyenlítésnél. Négy perccel később aztán Darko Velkoszki jóvá tette az egyenlítés előtt elkövetett hibáját: a korábbi újpesti Enisz Bardi szabadrúgása után a rijekai védő védhetetlenül fejelt a kapuba.

A második félidőben nem született újabb gól, az észak-macedónok – kezdőcsapatukban a fehérvári Boban Nikolovval és Viszar Muszliuval, becserélve az újpesti Kire Risztevszkit – megőrizték minimális előnyüket.

DÖNTŐBEN AZ ÉSZAKMACEDÓNOK IS

Mint ismert, a Nemzetek Ligája első kiírásában az európai rangsor leggyengébb 16 válogatottja szerepelt a D-ligában, és a négy csoportelső közül egy (a döntőbe jutó Grúzia vagy Észak-Macedónia) ott lesz majd az Európa-bajnokságon.

EB-PÓTSELEJTEZŐ (NEMZETEK LIGÁJA-RÁJÁTSZÁS)
ELŐDÖNTŐ
A-LIGA
Bulgária–MAGYARORSZÁG 1–3
Izland–Románia 2–1
Döntő, november 12.
20.45:
 Magyarország–Izland (Tv: M4 Sport)

B-LIGA
Bosznia-Hercegovina–Észak-Írország 1–1 (Krunic 14., ill. McGinn 53.) – 11-esekkel 3–4
Szlovákia–Írország 0–0 – 11-esekkel 4–2
Döntő, november 12.
20.45:
Észak-Írország–Szlovákia

C-LIGA
Norvégia–Szerbia 1–2
(Normann 88., ill. Milinkovics-Szavics 82., 102.) – hosszabbítás után
Skócia–Izrael 0–0 – 11-esekkel 5–3

Döntő, november 12.

20.45:
Szerbia–Skócia

D-LIGA
Grúzia–Fehéroroszország 1–0 (Okriasvili 7. – 11-esből)
Észak-Macedónia–Koszovó 2–1 (Kololli 16. – öngól, Velkoszki 33., ill. Hadergjonaj 29.)
Döntő, november 12.
18.00: Grúzia–Észak-Macedónia