Utolsóként Lengyelország jutott ki a labdarúgó Európa-bajnokságra

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2024.03.26. 23:34
A lengyel diadal pillanatai: Robert Lewandowski nem merte nézni az utolsó walesi rúgást (Fotó: Getty Images)
Akárcsak kora este Tbilisziben, Cardiffban sem született gól 120 perc alatt, így ezt az Eb-pótselejtezőt is tizenegyespárbaj döntötte el: ebben a vendég lengyelek felülmúlták Walest, így ők jutottak ki utolsóként, 24.-ként a nyári labdarúgó Európa-bajnokságra.

Feszült, mozgalmas első félidőt produkált a két csapat, azonban a kaput egyszer sem találták el – leszámítva a szünet előtti pillanatokat, amikor Ben Davies a lengyel kapuba lőtt, csakhogy lesről. A szünet utáni percek a walesieké voltak, Wojciech Szczesnynek több védenivalója is akadt; megtette, amit kellett, gól nem született egyik oldalon sem, jöhetett a hosszabbítás.

A ráadás első felében, Jakub Piotrowski bombájánál a lengyelek nagyon közel voltak a gólhoz, de a labda elsuhant a kapufa mellett. Gól a második tizenöt percben sem született, ellenben a walesiek megfogyatkoztak, Chris Mepham megkapta a második sárga lapját.  

A szétlövés Robert Lewandowski sikeres kísérletével indult, a klasszis megadta az alaphangot, a következő nyolc rúgó sem hibázott – ellenben az utolsó walesi igen: Daniel James lövését Szczesny kivédte, így a lengyelek jutottak ki a tornára!

Lengyelország zsinórban ötödször lesz ott az Eb-n (csoportellenfelei: Ausztria, Franciaország és Hollandia), Wales ellenben két részvétel után az idén távol marad a tornától.

EURÓPA-BAJNOKI PÓTSELEJTEZŐ
DÖNTŐK
Wales–Lengyelország 0–0 – tizenegyesekkel 4–5
Kiállítva: Mepham (121. – Wales)
Cardiff
Korábban
Grúzia–Görögország 0–0 – tizenegyesekkel 4–2
Ukrajna–Izland 2–1 (Cihankov 54., Mudrik 84., ill. A. Gudmundsson 30.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik