Euro 2012: Ibra szerint a csapatnak büszkének kell lennie magára

Vágólapra másolva!
2012.06.16. 00:12
Címkék
Két meccs, két vereség – az angoloktól is kikapott a svéd labdarúgó-válogatott (2–3) az Európa-bajnokságon, amivel már biztosan utolsó helyen végez a D-csoportban. Zlatan Ibrahimovic, a skandinávok csapatkapitánya szerint ugyanakkor büszkének kell lenniük a teljesítményükre.

„Fantasztikus meccset játszottunk. Hátrányból felálltunk, de utána nem tudtuk megtartani az előnyünket, pedig sokkal többet mutattunk, mint az első meccsen. Bátran játszottuk a saját játékunkat, de nem volt szerencsénk a kapott gólokkal. Általában nem szoktunk ennyi gólt kapni, ezúttal sajnos mégis. Nem érdemeltünk vereséget. Úgy gondolom, büszkének kell lennünk magunkra a meccs miatt, kiválóan teljesítettünk egy erős csapat ellen. Nem voltak jobbak, csak háromszor be tudtak találni. Még túl korai arról beszélni, mit kellett volna másképp csinálni. Érthető a szurkolók csalódottsága" – értékelt Zlatan Ibrahimovic a TV4-nek.Zlatan Ibrahimovic a TV4-nek.

Erik Hamrén, a svédek szövetségi kapitánya egyszerre volt csalódott és ideges a lefújást követően, utóbbi érzést az újságírók kérdése váltotta ki belőle:

„Ez nagyon hülye kérdés – reagált Hamrén arra, hogyan érzi magát az újabb vereség után. – Természetesen fáj a vereség, többet érdemeltünk volna. Ezen a két meccsen pontokat kellett volna szereznünk, de emellett elégedett is vagyok a mai játékunkkal, és az ukránok elleni meccs második félidejével."

Legfrissebb hírek

NS: ifjabb Dárdai Pál aláírt a Puskás Akadémiához; Vécsei Bálint: Nem ijedek meg senkitől

E-újság
3 órája

Jet-ski Európa-bajnoki futam és junior világbajnokság Győr-Győrzámolyban

Egyéb autó-motor
3 órája

Joao Pedro duplázott nevelőegyesülete ellen, a Chelsea könnyedén jutott a klub-vb döntőjébe

Klub-vb
3 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Real Madrid a klub-vb-n

Minden más foci
3 órája

Isten ujja – Csinta Samu publicisztikája

Klub-vb
3 órája

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Nyertek a svédek, így a németekkel együtt negyeddöntősök a női Eb-n

Minden más foci
3 órája

DAC: Yhoan Andzouana távozott, Abdoulaye Gueye érkezett – hivatalos

Minden más foci
4 órája
Ezek is érdekelhetik