Euro 2012: a sérült Barzagli marad az olasz keretben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.06.08. 21:00
Címkék
A vádlisérüléssel bajlódó Andrea Barzagli marad a lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokságon vasárnap bemutatkozó olasz labdarúgó-válogatott keretében.

„A szerda reggeli vizsgálatok jelentős javulást mutattak ki – mondta Enrico Castellacci csapatorvos. – Úgy döntöttünk, Barzagli annak ellenére a keretben marad, hogy az első két csoportmérkőzésen még biztosan nem léphet pályára.”

Cesare Prandelli szövetségi kapitány szerdán behívta keretébe Davide Astorit arra az esetre, ha sérült védőjére nem számíthatna a kontinensviadalon. Barzagli múlt pénteken szenvedett vádlisérülést felkészülési mérkőzésen, amelyen az olaszok 3–0-ra kikaptak Oroszországtól.

Az olaszok – elsősorban Barzagli sérülése miatt – azt próbálgatják, hogy áttérnek a háromvédős rendszerre, amelynek közepén Daniele De Rossi, az AS Roma középpályása szerepelne. De Rossi nevetve csak annyit mondott esetleges új szerepköréről, hogy a világ legjobb védőjévé is válhat, ha ezen a poszton kell segítenie a válogatotton.

Az olaszok vasárnap a címvédő spanyolok ellen kezdenek az Eb-n, majd Horvátország és Írország lesz a riválisuk.

Legfrissebb hírek

A rekordmeleg miatt módosult a hétvégi versenyek kezdési időpontja az atlétikai vb-n

Atlétika
3 perce

Sportlövő vk: Döntős magyar helyezések

Egyéb egyéni
30 perce

Olaszországban is csatázhatunk a vb-részvételért – a pótselejtezőn át pokolian nehéz út vezethet Amerikába

Magyar válogatott
38 perce

Messi, Haaland, Bryant, Ronaldo – velük készül visszavonulására a legendás pankrátor

Egyéb egyéni
1 órája

Visszavonult a világbajnok kapus

Francia labdarúgás
1 órája

Szatmári András: Küzdök tovább magamért, az edzőmért, a helyemért a csapatban

Egyéb egyéni
1 órája

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
1 órája

A Puskás Arénában voltak a legtöbben a szeptemberi, európai vb-selejtezőkön

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik