Oscar Piastri pályafutása második pole pozícióját szerezte meg, így ő várhatta az élről a piros lámpák kialvását a bahreini verseny előtt. Az ausztrál pilóta mellől meglepetésre Charles Leclerc rugaszkodhatott el, míg a második sorban George Russell és Pierre Gasly foglalhatott helyet. Andrea Kimi Antonelli a másik Mercedesszel az ötödik, a vb-éllovas Lando Norris a csalódást keltő időmérő után a hatodik, míg a címvédő Max Verstappen a hetedik rajtkockából indult.
A csapattársát egy körön először legyőző Carlos Sainz Jr. a nyolcadik, Lewis Hamilton a „gyenge szereplése” után a kilencedik, míg a második számú Red Bullt először a Q3-ba juttató Cunoda Juki a tizedik pozícióból vágott neki az 57 körös, gumigyilkosnak ígérkező futamnak. Ami a gumistratégiát illeti, már a startnál is volt eltérés, öt versenyző, Leclerc, Hamilton, Fernando Alonso, Liam Lawson és Gabriel Bortoleto a közepes, míg a többiek a lágy gumi mellett döntöttek.
Piastri jól jött el a rajtnál, sikerült megtartania a vezetést, igaz, a harmadik pozícióból remekül elrugaszkodó Russell néhány pillanatig fenyegetést tudott jelenteni rá. Ahogyan várni lehetett, Leclerc-nek hátrányt jelentett a közepes gumi, a monacói mellett Russellen kívül a hatodik rajtkockából induló Norris is elment, így a vb-éllovas gyorsan a top 3-ban találta magát. A remek rajt ugyanakkor kissé pozíción kívülről történt, ami hamarosan öt másodperces időbüntetést vont maga után. Az élmezőnyből elsőként kereket cserélő Norris a 11. körben töltötte le a büntetését, és tért vissza a vele egy körben kiálló Verstappen előtt a pályára, a Red Bullnál ugyanis gondok voltak a kiállásnál, amivel súlyos másodperceket vesztett a címvédő.
Az élen eközben Piastri már több mint 4 másodperc előnyre tett szert Russell előtt, aki a 14. körben teljesítette az első kiállását, és Norris előtt folytathatta a versenyt. A mercedesre az élen álló McLaren is reagált, így átmenetileg Leclerc vezérletével a Ferrari kettőse vette át a vezetést. A maranellóiak párosa a 17. körben jött ki, és mindketten újra közepest kaptak, Leclerc Norris mögött a negyedik, Hamilton pedig a tizenegyedik pozícióban folytatta a csatát.
A Ferrari szemlátomást remek tempót diktált a második etap során: Leclerc megérkezett Norrisra, és a 25. körben megelőzte a harmadik helyért, majd Russellt vette üldözőbe, míg Hamilton körről körre jött fel, és ekkor már hatodikként haladt. Míg a Scuderia parádézott, Verstappen kínlódott a Red Bull-lal, a holland folyamatosan a fékekre panaszkodott, sokat csúszkált, és már a 27. körben ki kellett jönnie a második cseréjére, amely ezúttal sem volt tökéletes.
Az utolsó helyen visszatérő címvédőre Antonelli és az Alpine kettőse is reagált, ami azt sejtette, kettő helyett három kiállásra is szükség lehet. Cunoda és Sainz eközben a 6–7. helyen harcolt, és össze is ért a csata hevében. Bár mindketten folytatni tudták, a pályán hagytak némi törmeléket maguk után, ami miatt pályára kellett küldeni a biztonsági autó.
Hat versenyző, Gasly, Ocon, Verstappen, Doohan, Isack Hadjar és Nico Hülkenberg kivételével mindenki a bokszutca felé vette az irányt friss abroncsokért, amit követően felbolydult a mezőny. Az első tízesben a lágy, a közepes és a kemény gumi is előkerült: Piastri (közepes), Russell (lágy), Leclerc (kemény), Norris (közepes), Hamilton (kemény), Gasly (kemény), Ocon (kemény), Verstappen (közepes), Doohan (kemény) és Sainz (kemény) várta az újraindítást.
Piastri ezúttal is jól jött el, másodikként Russell sorolt be, mögöttük óriási csata alakult ki Leclerc, Norris és Hamilton között, bár a hármas tagjai megfordultak a 3–5. hely között mindegyiken, végül változatlan sorrendben jöttek ki a kakaskodásból. Ugyan a mclarenesnek egy ponton vissza kellett engednie maga elé a hétszeres bajnokot, mert a pályán kívül előzte meg őt, a vb-éllovas a következő körben visszajött a negyedik pozícióba.
A Ferrarinak kevésbé ízlett a kemény gumi, a Mercedes viszont jól érezte magát a lágyon, és a Mclaren is jó tempót futott a közepesen. Norris a 45. körben már nyithatta is a DRS-t Leclerc mögött, miközben hátrébb Sainz kapott 10 másodperces időbüntetést, miután a verseny korábbi szakaszában Antonellit leszorította a pályáról. Az utolsó helyen haladó spanyol rövidesen letöltötte a büntetést, majd feladta a versenyt, mert megsérült az autója a Cunoda elleni párharc nyomán, és a csapat úgy érezte, így nincs sok értelme a folytatásnak – a spanyol lett az első kieső.
Norris többszöri próbálkozás után az 52. körben előzte meg Leclerc-t a harmadik helyért, miközben a második Russellt potenciális szabálysértés miatt kezdték vizsgálni. A brit pilóta véletlen kinyithatta a DRS-t, az esetről a leintés után döntenek a sportfelügyelők. Bár Norris az utolsó körökre utolérte az elektronikai probléma miatt kissé szenvedő mercedesest, előzni már nem tudott, így meg kellett elégednie a harmadik pozícióval.
Csapattársa, Piastri magabiztos sikert aratott, több mint 15 szekundummal szelte át Russell előtt a célvonalat, idei második, pályafutása negyedik győzelmét könyvelve el az 50. nagydíján. A negyedik-ötödik helyen Leclerc vezérletével a Ferrari kettőse ért célba, majd az utolsó körben előző Verstappen, valamint Gasly, Ocon, Cunoda és Bearman tette teljessé a top 10-et, így a McLaren, a Ferrari és a Haas mellett a Red Bull is kettős pontszerzést jegyzett, ráadásul az idén először.
Piastri a győzelmével három pontra megközelített az egyéni összetettet továbbra is vezető Norrist, a McLaren pedig a kettős dobogónak köszönhetően 58 pontra növelte előnyét a Mercedes előtt.
Folytatás jövő hétvégén a Szaúdi Nagydíjjal.
FRISSÉTÉS: Russell nem kapott büntetés a tiltott DRS-használat nyomán, míg a tizenharmadik helyen célba érő Nico Hülkenberget a padlólemeze túlzott kopása miatt zárták ki.
BAHREINI NAGYDÍJ, A VERSENY VÉGEREDMÉNYE | |||||
---|---|---|---|---|---|
1. | Oscar Piastri | ausztrál | McLaren-Mercedes | 1:35:39.435 | |
2. | George Russell | brit | Mercedes | 15.499 mp h. | |
3. | Lando Norris | brit | McLaren-Mercedes | 16.273 mp h. | |
4. | Charles Leclerc | monacói | Ferrari | 19.679 mp h. | |
5. | Lewis Hamilton | brit | Ferrari | 27.993 mp h. | |
6. | Max Verstappen | holland | Red Bull-Honda | 34.395 mp h. | |
7. | Pierre Gasly | francia | Alpine-Renault | 36.002 mp h. | |
8. | Esteban Ocon | francia | Haas-Ferrari | 44.244 mp h. | |
9. | Cunoda Juki | japán | Red Bull-Honda | 45.061 mp h. | |
10. | Oliver Bearman | brit | Haas-Ferrari | 47.594 mp h. | |
11. | Andrea Kimi Antonelli | olasz | Mercedes | 48.016 mp h. | |
12. | Alexander Albon | thaiföldi | Williams-Mercedes | 48.839 mp h. | |
13. | Isack Hadjar | francia | Racing Bulls-Honda | 56.314 mp h. | |
14. | Jack Doohan | ausztrál | Alpine-Renault | 57.806 mp h. | |
15. | Fernando Alonso | spanyol | Aston Martin-Mercedes | 1:00.340 p h. | |
16. | Liam Lawson | új-zélandi | Racing Bulls-Honda | 1:04.435 p h. | |
17. | Lance Stroll | kanadai | Aston Martin-Mercedes | 1:05.489 p h. | |
18. | Gabriel Bortoleto | brazil | Sauber-Ferrari | 1:06.872 p h. | |
FELADTÁK | megtett körök | kiesés oka | |||
Carlos Sainz | spanyol | Williams-Mercedes | 45 | feladta | |
Nico Hülkenberget (Sauber) utólag kizárták a padlólemeze túlzott kopása miatt. |
A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA | |||||
---|---|---|---|---|---|
PILÓTÁK | GYŐZELEM | DOBOGÓ | PONTSZERZÉS | PONT | |
1. | Lando Norris | 1 | 4 | 5 | 77 |
2. | Oscar Piastri | 2 | 3 | 5 | 74 |
3. | Max Verstappen | 1 | 2 | 5 | 69 |
4. | George Russell | – | 3 | 5 | 63 |
5. | Charles Leclerc | – | – | 4 | 32 |
6. | Andrea Kimi Antonelli | – | – | 4 | 30 |
7. | Lewis Hamilton | – | – | 4 | 25 |
8. | Alexander Albon | – | – | 3 | 18 |
9. | Esteban Ocon | – | – | 2 | 14 |
10. | Lance Stroll | – | – | 2 | 10 |
11. | Pierre Gasly | – | – | 1 | 6 |
12. | Nico Hülkenberg | – | – | 1 | 6 |
13. | Oliver Bearman | – | – | 3 | 6 |
14. | Cunoda Juki | – | – | 2 | 5 |
15. | Isack Hadjar | – | – | 1 | 4 |
16. | Carlos Sainz | – | – | 1 | 1 |
KONSTRUKTŐRÖK | ||
1. | McLaren-Mercedes | 151 |
2. | Mercedes | 93 |
3. | Red Bull-Honda | 71 |
4. | Ferrari | 57 |
5. | Haas-Ferrari | 20 |
6. | Williams-Mercedes | 19 |
7. | Aston Martin-Mercedes | 10 |
8. | Racing Bulls-Honda | 7 |
9. | Alpine-Renault | 6 |
10. | Sauber-Ferrari | 6 |
21. BAHREINI NAGYDÍJ | |
ÁPRILIS 11., PÉNTEK | |
1. szabadedzés | 1. Norris 1:33.204 |
2. szabadedzés | 1. Piastri 1:30.505 |
ÁPRILIS 12., SZOMBAT | |
3. szabadedzés | 1. Piastri 1:31.646 |
Időmérő | 1. Piastri 1:29.841 |
ÁPRILIS 13., VASÁRNAP | |
A verseny | 1. Piastri, 2. Russell, 3. Norris |
KÖVETKEZŐ VERSENYEK | |
Szaúdi Nagydíj, Dzsidda | április 20., 19.00 |
Miami Nagydíj, Miami | május 4., 22.00 |
Emilia-romagnai Nagydíj, Imola | május 18., 15.00 |