Mint ismert, a második helyen sokáig zavartalanul haladó George Russell a bahreini verseny második felében több problémával is szembesült, a brake-by-wire meghibásodása hátráltatta a vezetését, miközben több elektronikai hiba is felütötte a fejét, az autója nem adott le jelet, nem működött megfelelően a kormánykijelzője, és egy ponton kinyílt az állítható hátsó szárnya is akkor, amikor erre nem lett volna lehetősége a szabályok szerint, hiszen az előtte haladó Oscar Piastri kényelmes előnyben autózott az élen, és több mint tíz másodperccel előzte meg a Mercedes brit pilótáját.
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) az utóbbi okból, tiltott DRS-használat miatt indított Russell ellen vizsgálatot, s a versenyzőnek a leintést követően volt jelenése a sportfelügyelőknél. Az idei harmadik dobogóját megszerző brit már a verseny utáni interjúk során védekezni kezdett, megosztotta, hogy több probléma is hátráltatta egyszerre, és akkor nyitódott fel az állítható hátsó szárnya, amikor a rádióra nyomott rá. A versenyző jelezte, hogy azonnal észlelte a gondot, és lezárta a DRS-t, majd kissé vissza is vette a tempóját, így összességében több időt vesztett, mint nyert az eset nyomán.
Az ítélethozók a versenyző, valamint a Mercedes-képviselő meghallgatása után arra a határozatra jutottak, hogy nem szabnak ki büntetést, így Russell megtarthatja saját és csapata idei eddigi legjobb helyezését. Mint az indoklásból kiderült, maga az FIA engedélyezte a pilótának a manuális DRS-használatot, miután meghibásodott a kapcsolat az autója és a DRS-aktiváló rendszer között. A mercedeses azonban más egyéb elektronikai gondok is tapasztalt, és a csapat arra kérte, hogy használja a tartalék gombot, ami a rádió mellett az állítható hátsó szárny manuális aktiválására is szolgál. Russell a 10-es és a 11-es kanyar között próbált meg rádiózni a bokszfallal, ám a gomb használatával felnyitotta a DRS-t, ami a nagyjából 700 méteres egyenes csak kis részében, 37 méteren keresztül volt nyitva.
A versenyző a telemetriai adatok alapján két századmásodpercet nyert, majd a gázelvétellel 28 ezredet bukott, ami összhangban állt azon kijelentésvel, hogy összességében időt vesztett az eset nyomán. Noha Russell vétett a szabályok ellen, a szövetség úgy érezte, nincs szükség büntetés kiszabására, mivel a pilóta nem tett szert előnyre.
BAHREINI NAGYDÍJ, A VERSENY VÉGEREDMÉNYE | |||||
---|---|---|---|---|---|
1. | Oscar Piastri | ausztrál | McLaren-Mercedes | 1:35:39.435 | |
2. | George Russell | brit | Mercedes | 15.499 mp h. | |
3. | Lando Norris | brit | McLaren-Mercedes | 16.273 mp h. | |
4. | Charles Leclerc | monacói | Ferrari | 19.679 mp h. | |
5. | Lewis Hamilton | brit | Ferrari | 27.993 mp h. | |
6. | Max Verstappen | holland | Red Bull-Honda | 34.395 mp h. | |
7. | Pierre Gasly | francia | Alpine-Renault | 36.002 mp h. | |
8. | Esteban Ocon | francia | Haas-Ferrari | 44.244 mp h. | |
9. | Cunoda Juki | japán | Red Bull-Honda | 45.061 mp h. | |
10. | Oliver Bearman | brit | Haas-Ferrari | 47.594 mp h. | |
11. | Andrea Kimi Antonelli | olasz | Mercedes | 48.016 mp h. | |
12. | Alexander Albon | thaiföldi | Williams-Mercedes | 48.839 mp h. | |
13. | Isack Hadjar | francia | Racing Bulls-Honda | 56.314 mp h. | |
14. | Jack Doohan | ausztrál | Alpine-Renault | 57.806 mp h. | |
15. | Fernando Alonso | spanyol | Aston Martin-Mercedes | 1:00.340 p h. | |
16. | Liam Lawson | új-zélandi | Racing Bulls-Honda | 1:04.435 p h. | |
17. | Lance Stroll | kanadai | Aston Martin-Mercedes | 1:05.489 p h. | |
18. | Gabriel Bortoleto | brazil | Sauber-Ferrari | 1:06.872 p h. | |
FELADTÁK | megtett körök | kiesés oka | |||
Carlos Sainz | spanyol | Williams-Mercedes | 45 | feladta | |
Nico Hülkenberget (Sauber) utólag kizárták a padlólemeze túlzott kopása miatt. |
21. BAHREINI NAGYDÍJ | |
ÁPRILIS 11., PÉNTEK | |
1. szabadedzés | 1. Norris 1:33.204 |
2. szabadedzés | 1. Piastri 1:30.505 |
ÁPRILIS 12., SZOMBAT | |
3. szabadedzés | 1. Piastri 1:31.646 |
Időmérő | 1. Piastri 1:29.841 |
ÁPRILIS 13., VASÁRNAP | |
A verseny | 1. Piastri, 2. Russell, 3. Norris |
KÖVETKEZŐ VERSENYEK | |
Szaúdi Nagydíj, Dzsidda | április 20., 19.00 |
Miami Nagydíj, Miami | május 4., 22.00 |
Emilia-romagnai Nagydíj, Imola | május 18., 15.00 |