ERRŐL BESZÉLNEK – A LEGFORRÓBB TÉMÁK
A McLaren vagy a Ferrari szakítja meg a hosszú nyeretlenségi sorozatát?
A McLarennek a múlt hétvégi Katari Nagydíjon esélye lehetett volna pontot tenni a világbajnoki küzdelem végére, ám egy drámai versenyt követően csökkent az előnye a második Ferrari előtt, miközben a harmadik helyen álló címvédő Red Bull elvesztette a matematikai esélyét is annak ellenére, hogy Max Verstappen diadalmaskodott vasárnap.
A döntés így a Formula–1 története leghosszabb idényének utolsó versenyhétvégéjére maradt: a wokingi istálló 21 pontos előny birtokában érkezhetett meg a helyszínre, így kétség kívül favoritnak számít, és a saját kezében van a sorsa, míg a maranellóiakra nehéz feladat vár, és némi szerencsére is szükségük lesz a fordításhoz.
A Scuderia ugyanis hiába aratna kettős győzelmet, és futná meg valamelyik versenyzője a leggyorsabb kört, a McLarennek akkor is elég lenne a harmadik és az ötödik helyen átszelnie a célvonalat a végső sikerhez. Noha a konstruktőri elsőséget legutóbb 2008-ban megszerző Ferrari tudja, hogy mérsékelt esélye van, Charles Leclerc és Carlos Sainz Jr. az utolsó kör utolsó kanyarjáig küzdeni fog az utolsó közös hétvégéjükön.
A McLaren eközben az 1998 óta íródó nyeretlenségi sorozata végére tenne pontot, a legendás istálló huszonhat évvel ezelőtt a Mika Häkkinen, David Coulthard párossal ért fel a csúcsra. Ahhoz, hogy a csapat vasárnap újra felülhessen a trónra, és ne kelljen attól függenie, milyen eredményt ér el a rivális, legalább 24 pontot kellene szereznie a két autójával.
Kié lesz a csapatbajnoki hatodik hely?
Az Alpine a Sao Paulóban elért kettős dobogójának köszönhetően tört előre a hatodik helyre, és noha a következő versenyhétvégén nullázott, és visszaesett hetediknek, a záró hétvégére visszatért a hatodik pozícióba. A helyzet ugyanakkor még könnyen változhat Abu-Dzabiban, mivel az enstone-iak mindössze öt ponttal előzik meg a Haast, míg az RB további nyolc pont lemaradással következik a nyolcadik pozícióban.
Noha a faenzai istálló nincs egyszerű helyzetben a hatodik helyet illetően, hiszen olyan mértékű hátrányt kellene ledolgoznia, amennyi pontot egyetlen hétvégén sem tudott eddig megszerezni, a hetedik hely elérhető lehet számára, nyomás alá helyezve a pontokat amúgy a közvetlen riválisokhoz képest kiegyensúlyozottabban gyűjtő Haast.
Az amerikaiak Las Vegasban és Katarban is négy-négy pontot könyvelhettek el, és bízhatnak benne, hogy az Alpine újra nullázik az erős pontszerzés után, vagy esetleg hátrányba kerül az Esteban Ocon helyén bemutatkozó Jack Doohan tapasztalatlansága nyomán. A tabella így könnyen átalakulhat a hatodik-nyolcadik helyeken, hátrébb ugyanakkor már nem lehet számítani mozgolódásra: a Williams nagy valószínűség szerint a kilencedik, míg az idei első pontjait múlt hétvégén jegyző Sauber az utolsó pozícióban fogja zárni a 2024-es bajnokságot.
Ki zár Verstappen mögött az egyéni összetettben?
Noha Max Verstappen már Las Vegasban bebiztosította sorozatban negyedik vb-címét, az még nem dőlt el, Lando Norris és Charles Leclerc milyen sorrendben végez mögötte a top 3-ban. Az előny a mclarenesnél van, igaz, előnye jócskán csökkent a katari fiaskó után, és már csak nyolc ponttal előzi meg a múlt hétvégén másodikként befutó monacóit.
Bár nyolc pont nem tűnik olyan soknak, a ferraris egyértelműen nincs könnyű helyzetben, amit jól jelez, hogy mindössze egyetlen olyan forgatókönyv létezik, amiben nem függ a sorsa a mclarenes helyezésétől. Leclerc úgy tudná Norris eredményétől függetlenül megszerezni a második pozíciót, ha nyerne és megfutná a leggyorsabb kört, vagyis tökéletes versenyt teljesítene. A brit pilóta ugyanis ebben az esetben hiába szelné át másodikként a célvonalat, és állna azonos pontszámmal a riválisával, kevesebb győzelme miatt csak a harmadik helyen rangsorolnák.
A kettős mögött csapattársaik küzdenek a negyedik helyért, igaz, abban a párharcban még kevesebb esélye van a Ferrari-versenyzőnek, hiszen Oscar Piastri 19 ponttal előzi meg Sainzot. Matematikai esélye még a hetedik Lewis Hamiltonnak is van az előrelépésre, azonban ahhoz, hogy a hétszeres világbajnok meg tudja előzni csapattársát a végelszámolásnál, valamint elkerülje pályafutása legrosszabb bajnoki helyezését, vasárnap győznie kell, miközben George Russell mindössze egyetlen pontot zsebelhetne be.
Amire még érdemes lehet figyelni, hogy kinek sikerül bekerülnie a top 10-be az öt legjobb csapat versenyzőin kívül. A tizedik hely sorsa nagy valószínűség szerint Nico Hülkenberg és Pierre Gasly között fog eldőlni, a német, francia kettőst mindössze egyetlen pont választja el egymástól, de adott esetben még Cunoda Juki is odaérhet tizediknek. Az RB japánja hat pont lemaradással követi az Alpine pilótáját.
Doohan bemutatkozik
A múlt hétvégi loszaíli viadal leintése után kezdett el terjedni a pletyka, hogy Esteban Ocon Abu-Dzabiban már nem állhat rajthoz, és az ülését az utódja, Jack Doohan veheti át, aki így idő előtt bemutatkozhat az Alpine színeiben. Sajtóhírek szerint nem zajlott tisztességesen a francia félreállítása, hiszen az Autosport információi alapján az enstone-iak tanácsadója, Flavio Briatore néhány órával a loszaíli rajt előtt szorította sarokba a versenyzőjét, és kijelentette, ha nem mond le az abu-dzabi indulásról, akkor nem vehet részt a Haasszal az idényzáró gumiteszten,– tette mindezt azt követően, hogy az alakulat előző csapatfőnöke már korábban megegyezett az amerikaiakkal Ocon korai elengedéséről.
A francia végül a jövőt szem előtt tartva úgy gondolta, fontosabb számára, hogy új csapatával tesztelhessen, de kiadott közleményében jelezte, nem így szeretett volna elbúcsúzni. Egyes feltételezések szerint a francia istálló azért erőltette az ausztrál korai bemutatkozását, mert nem teljesen biztos benne, hogy jó döntés volt a szerződtetése, és a háttérben már megkezdte az egyeztetéseket a Williamsszel Franco Colapinto esetleges elengedéséről.
Hogy Doohan valóban elveszítheti az ülését az érvényes szerződése ellenére, erősen kérdéses, de afelől nincs semmi kétség, hogy az egyébként is nehéz helyzetben lévő ausztrálra ez plusznyomást tehet.
Pérez az utolsó versenyére készül?
Noha sok ideje jelent beszédtémát Sergio Pérez jövője, talán minden eddiginél biztosabbnak tűnik, hogy idő előtt véget ér számára a Red Bull-os kaland, és a legfrissebb hírek szerint jelenleg az jelenti a kérdést, hogy a mexikói önként visszavonul, vagy a csapat elbocsájtja őt a 2025 végéig szóló szerződése ellenére is.
Bár voltak olyan híresztelések, hogy Franco Colapinto kaphat esélyt a „vörös bikáknál", az elmúlt versenyek után elcsendesedtek ezen hangok, s most úgy fest, Liam Lawson az első számú befutó. Az új-zélandi Abu-Dzabiban elmondta, egyelőre nem frusztrálja, hogy nem tudja, mi lesz vele a következő évben, és kifejtette, hogy felkészültnek érzi magát a Verstappen elleni küzdelemre is. Az eddig összesen tíz GP-n rajthoz álló versenyző nem titkolt célja, hogy a „lehető legjobb ülést foglalhassa el a rajtrácson", hiszen a legjobb pilótától lenne lehetősége tanulni, és hozzáférhetne valamennyi adatához, ami által ő is jobbá válhatna.
Jóval tapasztaltabb csapattársa, Cunoda Juki hasonlóan a Red Bull-ülésre hajt, és úgy érzi, „teljesen egyértelmű, hogy esélyt kellene kapnia". Noha a japán nem lát okot arra, hogy miért mellőznék őt Christian Hornerék, bevallotta, összességében nem lepné meg, ha ezúttal is lecsúszna a hőn áhított előléptetésről. A faenzaiakkal negyedik idényét teljesítő pilóta egyelőre nem gondolkozik azon, mi lesz, ha ezúttal is más kapja meg a lehetőséget, de bevallotta, nem lenne rossz, ha lenne valamilyen opciója 2026-ra. A legfrissebb híresztelések szerint jövőre Isack Hadjar lesz Cunoda csapattársa a jövőre újra nevet váltó, és Racing Bullsként szereplő gárdánál.
Pérez, valamint az RB-versenyzők mellett a mezőny több tagjának is bizonytalan még a jövője: Valtteri Bottas, Csou Kuan-jü és Kevin Magnussen sem fog a következő évben rajthoz állni az F1-ben, és jelen állás szerint Franco Colapinto is ülés nélkül marad egyelőre.
Hamilton a Mercedestől, Sainz a Ferraritól búcsúzik
Hamilton pályafutása során valamennyi győzelmét Mercedes-motorral hajtott autóval szerezte, és történelmet írt az „ezüstnyilakkal" a Formula–1-ben. Tizenkét idényt, 84 győzelmet, 78 pole pozíciót, 153 dobogót, valamint hat egyéni és nyolc konstruktőri címet követően int búcsút a német istállónak, és veszi az irányt Maranello felé.
Noha a nagy szabályváltoztatások óta viszontagságos idők következtek, és a brit úton van afelé, hogy pályafutása legrosszabb bajnoki helyezését könyvelje el, a királykategória történetében nem volt a Hamilton, Mercedes kettősnél sikeresebb versenyző-csapat kombináció. A csapatfőnök, Toto Wolff elmondta, hogy az utolsó hétvége az ünneplésről szól majd, és elsődlegesen a közösen elért sikerekre fognak összpontosítani, miközben bízik benne, hogy jó eredménnyel tudják lezárni a közös utat.
Az idén elsődlegesen egy körön szenvedő Hamilton ugyanakkor nem számít arra, hogy szépen sikerül elköszönni az évtől, és visszafogott reményekkel utazott el az idényzáró helyszínére. Nem úgy, mint Sainz, aki konstruktőribajnoki címmel búcsúzna a Ferraritól, mielőtt átadná a helyét a hétszeres bajnoknak és megkezdené az építkezést a Williamsszel.
Rajtuk kívül Hülkenberg készül még az utolsó versenyére a jelenlegi csapatával úgy, hogy van biztos helye a 2025-ös rajtrácson: a német a 2026-tól az Audi gyári csapatává váló Sauberhez igazolt.
Nem csillapodnak a kedélyek Verstappen és Russell között
Minden a múlt hétvégi Katari Nagydíj időmérőjét követő ítélettel kezdődött, amikor Max Verstappen egy rajthelyes büntetés nyomán vesztette el a pole pozícióját Russell-lel szemben, miután az utolsó szakaszban útját állta a britnek. Az ítélet megosztotta a résztvevőket, és éles indulatokat váltott ki a felek között. A négyszeres bajnok a verseny leintését követően megosztotta, kétszínűnek tartja ellenfelét, aki mindent megtett azért, hogy ő büntetést kapjon, és kijelentette, elvesztette minden tiszteletét a mercedeses iránt.
A történet azonban nem állt meg itt, Russell az Abu-dzabi Nagydíj csütörtöki sajtónapján kifakadt, és elárulta, Verstappen megfenyegette őt múlt hétvégén, és az évek során már több pilótatársat is bántalmazott. Szerinte a holland több alkalommal átlépte már a határt és úgy gondolja, hogy a törvény felett áll, s bármit megengedhet magának. Verstappen eközben jelezte, nem bánt meg semmit, és mindent komolyan gondolt, amit mondott, ráadásul azzal vádolta meg Russellt, hogy Katarban hazudott a sportfelügyelőknek, s ezzel manipulálta őket.
Mindezek tükrében érdekes lesz látni, hogy a felek miként viszonyulnak egymáshoz a záró hétvégén, illetve ha esetleg keresztezik egymás útját a versenyen...
MI VÁRHATÓ AZ ABU-DZABI NAGYDÍJON?
A mezőny túl van huszonhárom versenyhétvégén, de egy még hátravan, az idény utolsó állomása, a Yas Marina Circuit, ahol a 16. Abu-dzabi Nagydíjat rendezik meg. Noha a legfontosabb kérdés már eldőlt, hiszen Verstappen Las Vegasban bebiztosította az egyéni címét, még több kérdés nyitott maradt az évzáróra. A McLaren és a Ferrari a konstruktőri bajnoki címért fog megküzdeni egymással, és még bizonytalan az is, ki zár a holland mögött a második helyen. Emellett több versenyző is búcsúzik a jelenlegi csapatától, többen pályafutások utolsó F1-es versenyét teljesítik, ráadásul egy újonc is bemutatkozik, így több szempontból is érdemes lesz figyelemmel kísérni az utolsó Grand Prix-t.
Ami a történelmi múltat illeti, Hamilton számít a legsikeresebbnek a helyszínen, hiszen összesen öt alkalommal diadalmaskodott. Az aktív pilóták közül rajta kívül Verstappen és Bottas állhatott fel még a dobogó tetejére, előbbi négyszer, míg utóbbi egyszer. A McLaren és a Ferrari versenyzői tehát még nem arattak sikert Abu-Dzabiban, mint ahogyan az idén háromszor győzedelmeskedő Russell sem.
Ami a jelenlegi formát illeti, Verstappennek lehet esélye utolérni Hamiltont a győzelmek számában, de a papírformát nézve inkább arra lehet számítani, hogy a Ferrari és a McLaren versenyzői csapnak össze az első helyért. A pályakarakterisztikát és az időjárást figyelembe véve a maranellóiak indulhatnak a legjobb esélyekkel, míg a Mercedes valamelyest visszaeshet az előző nagydíjakon mutatott erősebb forma után.
16. ABU-DZABI NAGYDÍJ | |
DECEMBER 6., PÉNTEK | |
1. szabadedzés | 10.30–11.30 |
2. szabadedzés | 14.00–15.00 |
DECEMBER 7., SZOMBAT | |
3. szabadedzés | 11.30–12.30 |
Időmérő | 15.00–16.00 |
DECEMBER 8., VASÁRNAP | |
A verseny (58 kör, 306.183 km) rajtja | 14.00 |
KÖVETKEZŐ VERSENY | |
Ausztrál Nagydíj, Melbourne | 2025. március 16. |
PILÓTA | GYŐZELEM | DOBOGÓ | PONTSZERZÉS | LGYK | PONT | |
1. | Max Verstappen* | 9 | 13 | 22 | 3 | 429 |
2. | Lando Norris | 3 | 11 | 21 | 6 | 349 |
3. | Charles Leclerc | 3 | 11 | 21 | 1 | 341 |
4. | Oscar Piastri | 2 | 8 | 22 | - | 291 |
5. | Carlos Sainz Jr. | 2 | 8 | 19 | 1 | 272 |
6. | George Russell | 2 | 4 | 21 | 2 | 235 |
7. | Lewis Hamilton | 2 | 4 | 20 | 2 | 211 |
8. | Sergio Pérez | - | 3 | 16 | 3 | 152 |
9. | Fernando Alonso | - | - | 13 | 1 | 68 |
10. | Nico Hülkenberg | - | - | 9 | - | 37 |
11. | Pierre Gasly | - | 1 | 10 | - | 36 |
12. | Cunoda Juki | - | - | 9 | - | 30 |
13. | Lance Stroll | - | - | 5 | - | 24 |
14. | Esteban Ocon | - | 1 | 5 | 1 | 23 |
15. | Kevin Magnussen | - | - | 6 | - | 16 |
16. | Alexander Albon | - | - | 4 | - | 12 |
17. | Daniel Ricciardo | - | - | 4 | - | 12 |
18. | Oliver Bearman | - | - | 2 | - | 7 |
19. | Franco Colapinto | - | - | 2 | - | 5 |
20. | Csou Kuan-jü | - | - | 1 | - | 4 |
21. | Liam Lawson | - | - | 1 | - | 4 |
* már világbajnok |
1. | McLaren-Mercedes | 640 |
2. | Ferrari | 619 |
3. | RB-Honda RBPT | 581 |
4. | Mercedes | 446 |
5. | Aston Martin-Mercedes | 92 |
6. | Alpine-Renault | 59 |
7. | Haas-Ferrari | 54 |
8. | RB-Honda RBPT | 46 |
9. | Williams-Mercedes | 17 |
10. | Sauber-Ferrari | 4 |