Verstappen sorozatban hetedszer a pole-ban; a két Ferrari beékelődött a Red Bullok közé Miamiban

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2024.05.04. 21:36
Verstappen Miamiban először szerezte meg a pole pozíciót (Fotó: AFP)
Max Verstappen (Red Bull) pályafutása során először szerezte meg a pole pozíciót a Formula–1-es Miami Nagydíjon. A címvédő versenyzőt Charles Leclerc vezérletével a Ferrari kettőse követte, majd Sergio Pérez (Red Bull) és Lando Norris (McLaren) zárta az első ötös sorát.

 

Max Verstappen a sprintidőmérő után a sprintversenyen sem talált legyőzőre, így remek esélyekkel vághatott neki a Miami Nagydíj szombati kvalifikációjának, ami a vasárnapi verseny rajtsorrendjét volt hivatott eldönteni. Igaz, a holland nem lehetett teljesen nyugodt, hiszen arra lehetett számítani, hogy a Ferrari, valamint a McLaren kettőse is közbeszólhat a rajtelsőséget zajló csatába, így a legnagyobb kérdés az volt, a címvédőnek sikerül-e folytatnia a sikerszériáját, vagy új versenyző iratkozik fel az idei pole pozíciósok listájára.

Az első szakasz Verstappen elsőségét hozta, a hollandot a csapattársa, Pérez követte, majd Lando Norris, Carlos Sainz Jr., meglepetésre Pierre Gasly, Oscar Piastri, Charles Leclerc, a Mercedes kettőse és Stroll tette teljessé az első tízest.

A tizenegyedik Esteban Ocon lett, majd Cunoda Juki, Alexander Albon, Nico Hülkenberg és Fernando Alonso zárta a továbbjutók sorát.

Kiesett: Valtteri Bottas, Logan Sargeant, a sprintidőmérőn és a sprintversenyen is negyedik helyen végző Daniel Ricciardo, Kevin Magnussen, illetőleg Csou Kuan-jü.

 

A második szakaszban Leclerc tört az élre a Ferrarival, a monacói 33 ezreddel előzte meg a második Verstappent, majd Hamilton, Piastri, Pérez, a közepes keveréken próbálkozó Norris, Sainz, Russell, Cunoda, illetve Hülkenberg zárta az első tízest.

Kiesett: Stroll, a két Alpine-versenyző, a megforgó Albon, továbbá Alonso.

 

Norris meglepetésre a harmadik szakaszt is a sárga oldaljelzésű Pirelliken kezdte meg, míg a többiek kivétel nélkül a lágyra voksoltak. Ez az első körök alapján nem volt jó döntés, hiszen a brit a hatodik helyet foglalta el közel hat tized hátránnyal. Az élen Verstappen nyitott, őt a két Ferrari és Piastri követte, míg az ötödik pozícióban Pérez állt.

Míg Norris az utolsó próbálkozását már a lágy abroncson kezdte meg, a hetedik-nyolcadik helyen érkező Mercedes a közepesre váltott. Ez azonban nem igazán jelentett különbséget az ezüstnyilaknak: Russell nem tudott javítani a korábbi körén, de az első köre elég volt a hetedik pozícióhoz, míg Hamiltonnak, bár faragott az idején, ez sem volt elegendő ahhoz, hogy elmozduljon a nyolcadik helyről.

A rajtelsőséget Verstappen szerezte meg, aki Miamiban először, pályafutása során már a 38. alkalommal várhatja az élről a piros lámpák kialvását, miközben sorozatban már hét nagydíjon zárult az ő sikerével az időmérő. A második Leclerc lett, majd Sainz, Pérez, Norris, Piastri, az ezüstnyilak, Hülkenberg és Cunoda egészítette ki a top 10-et.

Folytatás vasárnap 22 órakor a versennyel.
 

 
3. MIAMI NAGYDÍJ
Május 3., PÉNTEK
Szabadedzés1. Verstappen 1:28.595
Sprintidőmérő1. Verstappen 1:27.641
Május 4., SZOMBAT
Sprintfutam1. Verstappen, 2. Leclerc, 3. Pérez
Időmérő1. Verstappen 1:27.241
Május 5., VASÁRNAP
A verseny (57 kör, 308.326 km) rajtja:22.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Emilia-romagnai Nagydíj, ImolaMájus 19., 15.00
Monacói Nagydíj, Monte-CarloMájus 26., 15.00
Kanadai Nagydíj, MontrealJúnius 9., 20.00

 

 

Legfrissebb hírek

F1 75: Emerson Fittipaldi nyerte meg az idegek csatáját Ausztriában

F1
17 órája

Érzelmes üzenettel búcsúzott a Red Bull menesztett csapatfőnöke

F1
21 órája

Reagált a csapatfőnök menesztésére Max Verstappen

F1
Tegnap, 9:55

F1 75: nyolcan álltak az élen, két tizeden belül ért célba az első négy Monzában

F1
2025.07.09. 13:41

A Red Bull-istálló elbocsátotta Christian Horner csapatfőnököt – hivatalos

F1
2025.07.09. 11:37

F1 75: Rindt az utolsó kanyarban előzte meg a hibázó Brabhamet

F1
2025.07.08. 14:34

F1 75: Jackie Stewart és Jochen Rindt klasszikus csatát vívott Silverstone-ban

F1
2025.07.07. 16:39

Leclerc válaszokat akar; Hamilton beszélne a Ferrari tervezőivel a hazai kudarc után

F1
2025.07.07. 14:38
Ezek is érdekelhetik