F1: a Mercedes rövidesen teljesen átáll a 2024-es autó fejlesztésére

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2023.07.10. 19:19
null
A Mercedes nem tud kiigazodni a „díva" W14-esen (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Mercedes a vártnál rosszabbul teljesített a múlt hétvégi Brit Nagydíjon, ami arra készteti a csapatot, hogy minél hamarabb átálljon a 2024-es versenygép fejlesztésére.

 

A Mercedes az Emilia-romagnai Nagydíj váratlan törlése után Monacóban vetette be a jelentős fejlesztési csomagját, ami egyértelmű előrelépést jelentett a csapat számára. Lewis Hamilton és George Russell a hercegségben a negyedik és az ötödik helyen látta meg a kockás zászlót, amit a spanyolországi kettős dobogó követett. Az „ezüstnyilak" aztán Kanadában is képviseltették magukat a pódiumon a hétszeres vb-első révén, ám Ausztriában még a top 5-ből is kiszorult a brit kettős.

Az alakulatot ugyanakkor nem vetette vissza a felejthető osztrák hétvége, hiszen abban a tudatban érkezett meg Nagy-Britanniában, hogy a pálya kedvezni fog a W14-esnek, illetve az új első szárnytól is előrelépést várt. Bár Hamilton harmadik helyének köszönhetően a Mercedes visszatért a dobogóra, a jó eredmény nem az újabb formajavulásnak, sokkal inkább a szerencsének volt köszönhető, hiszen a brit kivárásra játszott, és a biztonsági autós szakasz határozottan kedvezett neki.

74. BRIT NAGYDÍJ
JÚLIUS 7., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Verstappen 1:28.600
2. szabadedzés: 1. Verstappen 1:28.078
JÚLIUS 8., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Leclerc 1:27.419
Időmérő: 1. Verstappen 1:26.720
JÚLIUS 9., VASÁRNAP
A verseny: 1. Verstappen, 2. Norris, 3. Hamilton
A KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Július 23., 15.00Magyar Nagydíj, Mogyoród
Július 30., 15.00
Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps
Augusztus 27., 15.00
Holland Nagydíj, Zandvoort

A versenyzők nem is voltak különösebben elégedtek az autó viselkedésével, és a spielbergi, illetve a silverstone-i visszaesés a csapatfőnök, Toto Wolff számára is kijózanítóan hatott. Noha az osztrák korábban arról nyilatkozott, hogy kitartanak a 2023-as versenygép mellett, Nagy-Britanniában már arról beszélt, hamarosan minden erőforrásukat a 2024-es autó fejlesztésére szentelik.

„Hamarosan be fog következni, hiszen nincs más választásunk. A második vagy a harmadik hely nem változtat a saját, vagy a csapat hozzáállásán. A lényeg az, hogy visszazárkózzunk, és újra világbajnoki címet nyerjünk. Idén ez nem fog megtörténni, szóval a következő évre kell fordítani a figyelmünket. A fennmaradó versenyeken tanulnunk, és fejlesztenünk kell, hogy ezek hasznát átvigyük a következő idényre is. A szabályok változatlanak maradnak, így mindenképpen tanulni fogunk abból, amit a mostani versenygéppel teszünk. A megfelelő arányokat kell megtalálnunk" – mutatott rá az osztrák, majd azt is megosztotta, a folytatásban érkező újításoktól már egyáltalán nem vár nagy előrelépést.

„Hiszek abban, hogy a fejlesztéseink alapjaiban változtatják meg a kocsit? Egyáltalán nem. De több kisebb lépést is megtehetünk előre. Látható, hogy akár egy, vagy két-három tized is teljesen más pozícióba tesz a rajtrácson" – emelte ki.

„A korábbi silverstone-i eredményeinkre alapozva úgy hittem, itt lesz a legjobb alkalmunk rá, hogy nyerjünk, azonban nem így történt. Lehet, hogy egy másik pálya hozza meg számunkra a lehetőséget, hiszen az autó jellemzői is megváltoztak. Hiszem, hogy le tudjuk győzni Maxot (Verstappen), remek csapatunk van, és a miénk a két legjobb versenyző. Egyszerűen kiszámíthatóbb gépet kell adnunk nekik, nem egy díva 2.0-t, amely még az előzőnél is komplikáltabb" – utalt vissza a 2017-es autóra, amely először kapta meg a csapat által a „díva" jelzőt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik