F1: Remélem, sokszor felcsendül a mexikói himnusz – Pérez

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2021.01.20. 16:54
null
Pérez úgy érzi, készen áll élete nagy lehetőségére (Fotó: Twitter/redbullracing)
Sergio Pérez úgy érzi, élete nagy lehetőségét kapta meg a Red Bulltól, és bízik benne, hogy a soron következő Formula–1-es idényben többször is felcsendülhet a mexikói himnusz.

 

Mint ismert, Sergio Pérezzel a következő évre is érvényes szerződése ellenére a 2020-as idény közben közölte az akkor még Racing Point néven futó Aston Martin, hogy megválik tőle, majd sokáig úgy tűnt, előfordulhat, hogy ülés nélkül marad a mexikói 2021-re. Pérez azonban nem roppant össze, és fantasztikus teljesítménnyel igyekezett felhívni magára a figyelmet. A Red Bull érdeklődését sikerült is felkeltenie, s miután Alexander Albon nem a várt ütemben fejlődött, az osztrák csapat úgy határozott, neki adja a megüresedett ülést.

Pérez úgy érzi, a „vörös bikáktól" megkapta élete nagy lehetőségét, ám tudja, nem lesz egyszerű dolga Max Verstappen mellett, aki már több versenyző karrierjét is derékba törte.

Mindig a maximumra törekszem, és tavaly végre kaptam egy olyan autót, amellyel kicsit megmutathattam, mire is vagyok képes, a nagy lehetőségem azonban most jött el. Minden szempontból szintet kell lépnem, és úgy érzem, készen állok. Az egyetlen dolog, ami eddig hiányzott, az esély volt. Most megkaptam, és innentől csak rajtam áll, hogy működik-e a dolog. Mindent megteszek azért, hogy túlteljesítsek. Ha olyan autó áll a rendelkezésünkre, amellyel bajnokságot lehet nyerni, biztos, hogy meg fogjuk nyerni. Ha viszont nem lesz lehetőségünk behúzni a vébécímet, és a gépünk csak a harmadik helyre lesz jó, akkor a második helyet fogjuk megszerezni" – jelentette ki magabiztosan a mexikói pilóta.

 

Bízom benne, hogy jó idényünk lesz, mert csak így tudom meghálálni a bizalmat (Dietrich) Mateschitznek,(Helmut) Markónak, (Christian) Hornernek, (Adrian) Neweynak és az egész csapatnak. Korábban nem kaptam senkitől sem lehetőséget, hogy élcsapatnál versenyezzek. Remélem, sokszor felcsendülhet majd a mexikói himnusz" – tette hozzá.

Legfrissebb hírek

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
19 órája

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Visszavonult az F1 nyolcszoros futamgyőztese, új szerepkörben folytatja

F1
2025.09.06. 13:43

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57
Ezek is érdekelhetik