F1: Hamilton rajtbüntetést kapott az Osztrák Nagydíjra – hivatalos

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2020.07.05. 14:35
null
Az utolsó pillanatban változott a rajtsorrend – Hamilton az ötödik helyre esett vissza (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) nem sokkal az F1-es Osztrák Nagydíj rajtja előtt három rajthelyes büntetéssel sújtotta a szombaton a második helyet megszerző Lewis Hamiltont.

 

Lewis Hamiltont pályalevágásért és a sárga zászló figyelem kívül hagyásáért is vizsgálták a spielbergi időmérőt követően, azonban hiába törölték az harmadik szakaszban futott elsőgyors körét, a sárga zászlós esetben a sportfelügyelők nem látták vétkesnek a versenyzőt, ezért megtarthatta a második helyét.

A Red Bull azonban nem sokkal a vasárnapi rajtot megelőzően óvást nyújtott be a döntés ellen, és a bemutatott új bizonyítékot hatására a döntéshozók 3 rajthelyes hátrasorolással sújtották a címvédőt.

Hamilton így az ötödik helyre szorult vissza, miközben Max Verstappen a második, Lando Norris a harmadik, míg Alexander Albon a negyedik pozícióba lépett előre.

 

Legfrissebb hírek

Norris célja a győzelem; Hamiltonnak nincs vesztenivalója; Verstappen nem hisz a dobogóban Mexikóban

F1
1 órája

Norris a pole-ban a két Ferrari előtt; Piastrié a hetedik rajtkocka Mexikóban

F1
15 órája

Norris vette át a vezetést Hamilton és Russell előtt a mexikói utolsó edzésen

F1
18 órája

A McLaren csakis arra összpontosít, hogy megtörje Verstappen lendületét

F1
19 órája

„Így nem lehet versenyt nyerni" – a mexikói pénteken leggyorsabb Verstappen kicsit sem elégedett

F1
22 órája

Verstappen vette át a vezetést Leclerc előtt, Piastri a top 10-en kívül a második mexikói edzésen

F1
Tegnap, 1:01

Leclerc a leggyorsabb; Lindblad azonnal Cunoda előtt a mexikói nyitányon

F1
2025.10.24. 20:16

Verstappen folytatja a remek sorozatát, vagy a McLaren visszavág Mexikóban?

F1
2025.10.23. 15:23
Ezek is érdekelhetik