F1: Webber mögött túlságosan felgyorsultam - Massa

Vágólapra másolva!
2013.09.07. 16:36
Felipe Massa szerint a Mark Webbertől véletlenül kapott szélárnyék okozta, hogy túlságosan felgyorsult az utolsó köre előtt az időmérőn, és nem tudott az előre megbeszéltek szerint segíteni Fernando Alonsónak. A brazil a 4., a spanyol az 5. helyről kezdheti a vasárnapi Olasz Nagydíjat, pedig az volt a terv, hogy Alonso Massa segítségével, a szélárnyékban nagyobb végsebességet elérve akár a 2. vagy a 3. helyre feljöhet.

„Azt beszéltül meg, hogy három-négy másodperccel Fernando előtt fogok menni, és a felvezető körben ez meg is volt. Ő a vébécímért csatázik, én nem, azt teszem, amit a csapat kér tőlem. A tervek szerint a gyors körben mindketten odaléptünk, de Webber elém került, megkaptam az ő szélárnyékát, amitől a vártnál jobban felgyorsultam, valószínűleg ekkor maradt le Fernando – mondta Massa, amikor a meghiúsult taktikáról kérdezték. A saját gyors köréről is beszélt. – Minden nagyon jól ment, izgatott lettem, kicsit hibáztam az Ascariban. Talán e nélkül meglett volna a harmadik rajthely."

 

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57
Ezek is érdekelhetik