A Renault-nál győzelmeket várnak idén

Vágólapra másolva!
2011.01.14. 14:50
null
Boullier elszántan várja az új szezont (Fotó: Action Images)
Címkék
A Formula–1-ben szereplő Lotus Renault csapatfőnöke, Eric Boullier a francia istálló idei versenyautójának bemutatóján elmondta, ebben a szezonban futamokat akar nyerni alakulatával.

Eric Boullier bízik benne, hogy az új szponzor (Group Lotus) belépése után az egykori John Player Special-Lotusok legendás fekete-arany színeibe öltöztetett autóval végre megvan a szükséges erőforrás, motiváció és képesség arra, hogy győzelmeket mutassanak fel 2011-ben.

„Azt akarjuk, hogy ez az autó versenyeket nyerjen – idézi az Autosport Boullier-t. – Ahhoz, hogy győzz, rendszeresen a dobogón kell végezned, nekünk pedig ez a célunk."

„Mindig is az volt a szándékom, hogy egy topcsapatot hozzak létre. Azt akarom, hogy olyan nagy istállóként gondoljanak ránk, mint a Ferrarira vagy a McLarenre.”

Az új szponzori szerződés nyújtotta anyagi erőforrások mellett Boullier szerint a tavaly szerzett tapasztalatoknak és a csapat visszatérő önbizalmának is meglesz az eredménye az idén.

„Most már sokkal nyugodtabban tudok dolgozni, mint egy évvel ezelőtt: sokkal könnyebb úgy, ha érzed, hogy sikerült beilleszkedned. Jelenleg nagyon jó hangulat uralkodik az istállón belül, ami egyértelműen az előző idénybeli kemény munkának a következménye" – tette hozzá a francia szakember.

„A csapat nagyon elszánt, boldog, hogy újra dolgozhat. Ha rendelkezésedre állnak azok az eszközök, amelyekkel elérheted a céljaidat, megváltozik az életed. Biztos, hogy erősebbek leszünk idén, és az eredmények még több reményt és elvárást fognak hozni."

A Formula–1-es világbajnoki szezon március 13-án Bahreinben rajtol.

Legfrissebb hírek

Eső miatt nem értek véget a magyarok meccsei a US Open selejtezőjében

Tenisz
4 órája

Csütörtöki sportműsor: ETO FC–Rapid 1. mérkőzés a Konferencialigában

Minden más foci
5 órája

Az ETO nekifut az utolsó akadálynak; Faluvégi Dorottya: A csőd és a sérülés az élsport része

E-újság
5 órája

Marshall-futballterv – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Rögzített helyzetek… – Thury Gábor jegyzete

Bajnokok Ligája
5 órája

Fucsovics tovább remekel, már negyeddöntős Winston-Salemben

Tenisz
5 órája

A BL-főtábla küszöbén a Bodö/Glimt, a másik három párharcban döntetlen született

Bajnokok Ligája
5 órája

Gyémánt Liga: Világos Adriana győzött a svájci özönvízben

Atlétika
6 órája
Ezek is érdekelhetik