Formula-1: szervezetlen volt a Mercedes tervezése és építése

Vágólapra másolva!
2010.10.20. 15:10
Ross Brawn, a Mercedes-istálló csapatfőnöke belátta, hogy a csapat idei gyenge szereplése a tavaly Brawn néven megnyert világbajnoki címek miatt van. Akkor ugyanis el kellett dönteni, mi a fontosabb, és a tervezői részleg összeállítására nem sok energia jutott.

„A tavalyi idény elején a Honda távozása miatt sok munkatársunkat el kellett küldenünk, és amikor elérkezett az idei autó tervezésének időpontja, szervezetlen volt a részleg. Az eredmény egy túlságosan is visszafogott autó lett” – mondta Brawn, hozzátéve, hogy azóta sikerült helyrerázni a társaságot, és a fiatal mérnöki csoport nagyon jól halad a 2011-es projekttel.

Nico Rosberg, a csapat német pilótája nem tudta leplezni csalódottságát, de a saját teljesítményével elégedett. „Vegyes érzelmekkel gondolok vissza a szezonra. Örülök, hogy Michaelhez képest jól helytálltam, de összességében többet vártam az idénytől” – mondta a 122 pontjával a vb 7. helyén álló Rosberg, utalva az 54 pontos Michael Schumacherre.

Legfrissebb hírek

Leclerc a vártnál jobbnak érzi a Ferrarit; Verstappennek már voltak rosszabb péntekjei

F1
6 órája

Albon a versenyen felbosszantotta, este vacsorával engesztelte ki Russellt Monacóban

F1
2025.05.26. 10:28

„Úgy voltam vele, hogy a fenébe is, nem érdekel” – Russell szerint hibás a rendszer

F1
2025.05.25. 19:37

„Meg kell tanulnom néha nemet mondani” – Antonelli elismerte, rossz hatással volt rá a felhajtás a hazai futamán

F1
2025.05.20. 18:52

„Ha Colapinto ezeket megteszi, akkor örökké vezethet” – Briatore saját magának mondott ellent

F1
2025.05.16. 20:52

Ferrari-szurkolás, megható Hamilton-üzenet és különleges sisakfestés – Antonelli igazán otthon érezheti magát Imolában

F1
2025.05.16. 11:39

Piastri vagy Verstappen folytatja a sikerszériát? A tifosi örülhet vasárnap? – az európai szakaszára fordult az F1

F1
2025.05.15. 15:38

Pérez az Alpine-nal is tárgyal, de akár a Mercedesnél is kiköthet – sajtóhír

F1
2025.05.10. 17:52
Ezek is érdekelhetik