Formula-1: Kobajasi Kamui lesz a Sauber egyik pilótája

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2009.12.17. 10:35
Címkék
A japán Kobajasi Kamui lesz a Sauber Formula–1-es istálló egyik versenyzője 2010-ben - jelentette be a svájci csapat csütörtökön.

„Nagyon örülök annak, hogy az idei két futamomon nyújtott teljesítményem alapján helyet kaptam a Saubernél – mondta a 23 esztendős pilóta. – Igyekszem elérni a lehető legjobb eredményeket, büszke vagyok rá, hogy képviselhetem Japánt az F1-ben."

Kobajasi 2008-ban lett a Toyota tesztpilótája, s az idei szezon utolsó két versenyén pótolta a sérült Timo Glockot. Az évadzáró Abu-Dzabi Nagydíjon a tizenkettedik rajtkockából indulva a hatodik helyen ért célba.

„Az utolsó futamon mutatta meg igazán, hogy nemcsak gyors és agresszív, de az előzetesen eltervezett stratégiát is sikeresen tudja megvalósítani" - indokolta a japán szerződtetését Peter Sauber.

A svájci istálló december elején kapta meg a jövő évi rajtengedélyt a Nemzetközi Automobil-szövetségtől (FIA), miután a BMW kivonulását követően a többségi tulajdonos az alapító Sauber lett. Az indulási lehetőséghez a már korábban rajtengedélyt szerző Toyota visszalépésével jutott a csapat.

Legfrissebb hírek

Davide Lanzafame: Egyik álmom, hogy a Honvéd edzője legyek; Matheus Saldanha eladásából a Fradi után az NB I is profitálhat

E-újság
21 perce

Svédország jutott be a negyeddöntőbe a C-csoport győzteseként a női labdarúgó Eb-n

Minden más foci
28 perce

Vasárnapi sportműsor: PSG–Chelsea és Sinner–Alcaraz döntők

Minden más foci
46 perce

Mátyás és Funar városában – Ballai Attila publicisztikája

Európa-liga
47 perce

NB II-es felkészülés: a Videoton két meccset nyert meg szombaton, kétszer játszott a Honvéd is

Labdarúgó NB II
1 órája

Kosárlabda: győzelemmel kezdett az U19-es leányválogatott a brnói vb-n

Utánpótlássport
1 órája

„Senki sem áll a klub érdekei felett” – a Sporting klubelnöke Gyökeres átigazolásáról

Minden más foci
1 órája

Iga Swiatek: Nem is álmodtam arról, hogy nyerhetek itt Wimbledonban, annyira távolinak tűnt

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik