- A FOTA hivatalosan is bejelentette: új bajnokságot készítenek elő
- A FOTA sürgős megoldást szeretne elérni a költségvetési vitában
- Érvényesülni látszik az FIA akarata: nincs egyezség a FOTA-val
- Ross Brawn nem támogatja egy új sorozat létrehozását
- Egyelőre tizenhárom csapat szerepel a 2010-es szezon rajtlistáján
- Ecclestone szerint a csapatok képtelenek önálló sorozat indítására
- Schumacher szerint az F1-nek szüksége van a gyári csapatokra
- Feltételek nélküli nevezésre buzdítja a csapatokat Max Mosley
Bernie Ecclestone új javaslatot tett a FOTA által képviselt, saját sorozatot indítani akaró Formula–1-es csapatok és az FIA vitájában: a sportvezető úgy véli, el kellene felejteni a szövetség által bevezetni kívánt költségvetési sapkát.

Fotó: Reuters
Több szurkoló szerint elég volt mind Ecclestone-ból, mind Mosleyból

Fotó: Reuters
Több szurkoló szerint elég volt mind Ecclestone-ból, mind Mosleyból
A sportvezető ezzel gyakorlatilag kihátrált Max Mosley és az FIA mögül, és azt mondja, egyetért a nyolc „szakadár” csapat törekvéseivel.
„Együtt érzek a csapatokkal, mert senki sem akarja, hogy megmondják, miként költsék el a pénzüket” – tette hozzá.
Ecclestone egyben megvédte Mosleyt is, mondván, az FIA elnöke jót akart botrányt kavaró és szakadással fenyegető javaslataival.
„Sokan képtelenek megérteni, hogy ez az egész azért kezdődött, mert Max pénzt akart megtakarítani, és nem szerette volna, hogy még több csapat szűnjön meg. Rengeteg jó és hasznos dolgot hozott a Formula–1-nek” – mondta.
„A végén, azt hiszem, mindenkinek megjön a józan esze, és nem teszi tönkre ezt a sportágat és az üzletet. Elkezdődött a vita, és senki sem tudja, hol kellene megállni, de a végén úgyis megegyezés születik.”
SZÉTESIK A FORMULA–1?
Legfrissebb hírek

Verstappen először nyer Szingapúrban? Piastri visszavág?
F1
2025.10.02. 15:50

F1: hőségriadót rendeltek el a Szingapúri Nagydíjra
F1
2025.10.02. 14:53

Hamilton: Sok dolog zajlik a háttérben, ami nem jó
F1
2025.08.03. 20:44

Kiderült, milyen irányelvek mentén büntet az FIA az F1-ben
F1
2025.06.26. 13:17
Ezek is érdekelhetik