A Ferrari látványosan szenved a Formula–1 2009-es idényében. Az első versenyen Ausztráliában a csapat egyik pilótája sem szerzett pontot, míg a mai Malajziai Nagydíjon Kimi Räikkönen a 9., Felipe Massa pedig csak a 16. helyről rajtolhat. A csapatfőnök Stefano Domenicali a tegnapi időmérő után a BBC-nek elmondta: tudomásul kell venni, hogy jelenleg nem tudják felvenni a versenyt a Brawn GP-vel.

Fotó: Action Images
A Ferrarik sikeres szereplésében már a csapatnál sem bíznak

Fotó: Action Images
A Ferrarik sikeres szereplésében már a csapatnál sem bíznak
MINDENT A SZEZONRÓL!
A csapatfőnök kijelentette, hogy éppen ezért mindenkinek tudomásul kell vennie: a Brawn-istállóval jelenleg nem tudnak versenyezni.
„Jelenleg arra összpontosítunk, hogy kihozzuk a maximumot az autóból. Szoros a csata az istállók között, de el kell ismerni, most nem a Brawn a legfőbb riválisunk. A Red Bull, a Toyota és a BMW is versenyképes, velük kell harcolnunk a minél jobb helyezésekért” – fogalmazott a Ferrari csapatfőnöke.
Domenicali ezt azután nyilatkozta, hogy Felipe Massa tegnap nagyon elkeseredetten kommentálta az időmérő edzés végeredményét, hiszen csak a 16. helyen végzett. Massa elsősorban a csapatára volt dühös, mert spórolni akartak a másik garnitúra lágy gumival, azt hitték, a brazil pilóta anélkül is kvalifikálja magát a második szakaszra, de nem így történt.
Kérdés, hogy Domenicali szavait hogyan fogadja Kimi Räikkönen és Felipe Massa, hogyan tudják feldolgozni, hogy nem tudnak versenyre kelni a legjobbakkal, holott a szezonnak mindketten a vb-cím megszerzésének reményében vágtak neki.
A mai Malajziai Nagydíjat 11 órától élőben közvetítjük!
Tekintse meg a Malajziai Nagydíj infografikáját!
MALAJZIAI NAGYDÍJ
| 1. Button | Brawn-Mercedes |
| 2. Trulli | Toyota |
| 3. Glock | Toyota |
| 4. Rosberg | Williams-Toyota |
| 5. Webber | Red Bull-Renault |
| 6. Kubica | BMW |
| 7. Räikkönen | Ferrari |
| 8. Barrichello | Brawn-Mercedes |
| 9. Alonso | Renault |
| 10. Heidfeld | BMW |
| 11. Nakadzsima | Williams-Toyota |
| 12. Hamilton | McLaren-Mercedes |
| 13. Vettel | Red Bull-Renault |
| 14. Kovalainen | McLaren-Mercedes |
| 15. Bourdais | Toro Rosso-Ferrari |
| 16. Massa | Ferrari |
| 17. Piquet | Renault |
| 18. Fisichella | Force India-Mercedes |
| 19. Sutil | Force India-Mercedes |
| 20. Buemi | Toro Rosso-Ferrari |
Legfrissebb hírek

F1 75: Räikkönen és Alonso átverekedte magát a mezőnyön Szuzukában
F1
2025.08.12. 11:56

F1 75: mosogatólé és időmérési hiba okozott káoszt Interlagosban
F1
2025.08.10. 15:33

Autósport: Räikkönen egy versenyre visszatér, de nem az F1-be
F1
2022.05.27. 11:18

F1: Már semmi szükségem a kihívásokra – Räikkönen
F1
2021.12.22. 12:25
Ezek is érdekelhetik




