Az állás 94–87, de az utolsó, brazíliai összecsapás még hátravan

Vágólapra másolva!
2008.10.30. 14:19
A hét végén megrendezésre kerülő Brazil Nagydíjon választ kapunk a nagy kérdésre, és megtudjuk, Lewis Hamilton és Felipe Massa versenyfutásából melyik pilóta kerül ki győztesen. Az alábbiakban a két bajnokaspiráns szezonbeli teljesítményét hasonlítjuk össze a sport1.de internetes oldal elemzését felhasználva.
Győzzőn a jobb: Hamilton és Massa között az utolsó felvonás következik
Fotó: Reuters
Győzzőn a jobb: Hamilton és Massa között az utolsó felvonás következik
Győzzőn a jobb: Hamilton és Massa között az utolsó felvonás következik
Fotó: Reuters
Győzzőn a jobb: Hamilton és Massa között az utolsó felvonás következik

Március 16. – Ausztrál Nagydíj
A melbourni verseny ideális szezonkezdet Lewis Hamilton számára. Az angol a pole pozícióból indul és elsőként intik le a kockás zászlóval, míg a brazil Felipe Massa kiesik a versenyből.

Az állás: Hamilton–Massa 10–0

Március 23. – Malajziai Nagydíj
Hamiltont öt rajthellyel visszasorolják, de így is sikerül a kilencedik helyről felküzdenie magát az ötödikre. Massa hiába indul az élről, ismételten kiesik, és már másodszor nulláz.

Az állás: Hamilton–Massa 14–0

Április 6. – Bahreini Nagydíj
Fordul a kocka: az első Massa-győzelem – és az első Hamilton-nullázás. Az angol csak a 13. helyen zár, miután Alonsóval ütközik, és elveszti első vezetőszárnyát. Nincs más hátra, irány a boxutca, de onnan már nincsen remény jó eredmény elérésére.

Az állás: Hamilton–Massa 14–10

Április 27. – Spanyol Nagydíj
Kettős Ferrari-siker: Räikkönen az első, Massa a második helyen zár. Lewis Hamilton sem akar lemaradni, és behozza a harmadik pozícióba a McLaren-Mercedest.

Az állás: Hamilton–Massa 20–18

Május 11. – Török Nagydíj
Törökország Massának hazai pálya. Sorozatban harmadszor nyeri meg a futamot a brazil (aki egyébként török útlevelet is igényelt magának, pusztán kedvtelésből). Hamilton is jól autózik a hétvégén, de kockázatos, háromkiállásos taktikája miatt csak a második helyen ér célba.

Az állás: Hamilton–Massa 28–28

Május 25. – Monacói Nagydíj
Monte-Carlo utcáin, zuhogó esőben ünnepli Lewis Hamilton karrierje „legszebb sikerét”, és visszaveszi a vezetést a világbajnoki pontversenyben. A ferraris rivális a harmadik helyen végez.

Az állás: Hamilton–Massa 38–34

Június 8. – Kanadai Nagydíj
Hamilton elszórakozza a győzelmet, amikor a boxutcában piros jelzésnél beleszalad Räikkönen autójába, és nem tudja folytatni a versenyt. Massa azonban nem tud nagy előnyt kovácsolni a brit hibájából, hiszen szintén akadnak problémái a boxban, így ötödikként csak asszisztálni tud a BMW-k kettős sikeréhez.

Az állás: Hamilton–Massa 38–38

Június 22. – Francia Nagydíj
Massa szezonbeli harmadik sikerét aratja, és életében először a világbajnoki pontverseny élén áll. Hamilton, akit boxutcaáthajtással büntetnek, nem jut előbbre a 10. helynél.

Az állás: Hamilton–Massa 38–48

Július 6. – Brit Nagydíj
Hamilton bravúros hétvégéje saját közönsége előtt. Az angol több mint egy percet ver a második Nick Heidfeldre, és a szezonban harmadszor állhat fel a dobogó tetejére. Massa mérlege ezzel szemben: szenvedés a vizes pályán, két kör hátrány és 13. (utolsó) hely.

Az állás: Hamilton–Massa 48–48

Július 20. – Német Nagydíj
A Mercedes hazai pályáján ismét Hamilton diadalmaskodik – kevéssel a futam vége előtt látványosan előzi meg a végül harmadik helyen záró brazilt.

Az állás: Hamilton–Massa 58–54

Augusztus 3. – Magyar Nagydíj
Három körrel a leintés előtt az addig magabiztosan vezető Massa motorja megadja magát, ez a brazil harmadik nullázása a szezonban. A gumiproblémákkal küszködő Hamilton az ötödik helyen végez, ezáltal nyolc pontra növeli előnyét az összetettben.

Az állás: Hamilton–Massa 62–54

Augusztus 24. – Európai Nagydíj
Új pálya: Valenciában köröz a mezőny. A brazil indul az első rajtkockából, és a győzelmet sem adja ki a kezéből – Hamilton nem tudja veszélyeztetni a Ferrari-sikert.

Az állás: Hamilton–Massa 70–64

Szeptember 7. – Belga Nagydíj
Az Ardennekben megrendezett verseny utolsó három köre igazi káoszt hoz: Hamilton megelőzi Massát, de utólagosan 25 másodperces büntetést kap Räikkönen akadályozása miatt. Az angol így a harmadik helyen zár, a brazil pedig a zöldasztalnál megkapja a győzelmet.

Az állás: Hamilton–Massa 76–74

Szeptember 14. – Olasz Nagydíj
Hihetetlen időmérő, a nagyok szinte kivétel nélkül eltaktikázzák magukat. Hamilton a 15. helyről, Massa a 6. pozícióból indul, de a brazil nem tudja kihasználni a kínálkozó alkalmat. Egy pontot azonban sikerül lefaragnia hátrányából.

Az állás: Hamilton–Massa 78–77

Szeptember 28. – Szingapúri Nagydíj
A Formula–1 történetének első villanyfényes futama nem marad vidám emlék a Ferrari számára. Massa magával rántja az üzemanyagtöltő csövet a boxutcában, és pont nélkül zár. Hamilton Alonso és Rosberg mögött zár, és növeli előnyét.

Az állás: Hamilton–Massa 84–77

Október 12. – Japán Nagydíj
Gyenge rajt, boxutca-áthajtásos büntetés és egy kicsúszás hamar tönkreteszik Hamilton esélyeit, a végeredmény a 12. hely. Massa a hetedik helyre hozza be Ferrariját, pedig őt is megbüntetik.

Az állás: Hamilton–Massa 84–79

Október 19. – Kínai Nagydíj
Hamilton tökéletes hétvégéje: első rajtkocka és győzelem. Massa megkapja a második helyet finn csapattársától, de angol riválisára egyáltalán nem veszélyes. Az utolsó futam előtt hét pont a McLaren versenyzőjének előnye.

Az állás: Hamilton–Massa 94–87

A PILÓTÁK VERSENYÉNEK ÁLLÁSA

1. Hamilton 94
2. Massa 87
3. Kubica 75
4. Räikkönen 69
5. Heidfeld 60
6. Alonso 53
7. Kovalainen 51
8. Vettel 30
9. Trulli 30
10. Glock 22
11. Webber 21
12. Piquet 19
13. Rosberg 17
14. Barrichello 11
15. Nakadzsima 9
16. Coulthard 8
17. Bourdais 4
18. Button 3


FELIPE MASSA EGY KÖRE INTERLAGOSBAN (2007)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik