Vége a találgatásnak: Räikkönen hosszabbított, így nem jön Alonso

Vágólapra másolva!
2008.09.12. 14:30
A Ferrari meghosszabbította a regnáló világbajnok, Kimi Räikkönen szerződését, így a finn pilóta 2010-ig az olasz istálló versenyzője marad. Ezzel a bejelentéssel véget érhetnek az Alonsót a Ferrarival kapcsolatba hozó találgatások, s immár biztos, hogy a kétszeres világbajnok egyelőre nem érkezik a Ferrarihoz.
A Ferrari szűkszavú közleményben tudatta a nagyvilággal, hogy 2010-ig meghosszabbította szerződését Kimi Räikkönennel, így az olasz istálló pilótapárosa változatlan marad az elkövetkező két szezonban. (A finn világbajnok csapattársa, Felipe Massa már tavaly elkötelezte magát 2010-ig a maranellóiakhoz.)

Kimi Räikkönen első ferraris szezonjában világbajnoki címet szerzett, ám a most zajló idényben egyre halványodnak az esélyei rá, hogy megvédje címét. Sőt, valószínű, hogy a Ferrari vezetői már Felipe Massa támogatását várják el tőle, kérdés, hogyan viseli a finn ezt a helyzetet.

A jövő szempontjából hasznos lenne, ha Räikkönen alárendelné magát a csapat érdekének, és mivel most már biztos, hogy a jelenlegi két pilóta marad a Ferrarinál, valószínűsíthető, hogy a finn nem rontja a csapaton belüli hangulatot, és beáll a sorba.

A bejelentéssel az is biztossá vált, hogy az előzetes találgatásokkal ellentétben a kétszeres világbajnok Fernando Alonso nem jön a maranellói csapathoz, legalábbis nem az elkövetkező két évben. Így adódik az újabb kérdés, hogy a spanyol versenyző marad-e a Renault-nál, vagy esetleg új csapat után néz a szezon végén.

Az Olasz Nagydíj péntek délutáni második szabadedzésén az első gyakorlással ellentétben már nem esett az eső, de a pálya kezdetben vizes és csúszós volt. Hamarosan azonban a nap is kisütött, így nem állt fent a veszélye annak, hogy az első tréninghez hasonlóan ismét csak 14 pilóta fusson mért kört.

Räikkönent vélhetően feldobta az új szerződés, és ezt azzal ünnepelte meg, hogy ő autózta a legjobb időt a monzai ringen. A finn pilóta mögött a két BMW végzett, Robert Kubica a második, Nick Heidfeld a harmadik helyen zárt. Lewis Hamilton a negyedik, Felipe Massa a hatodik helyen zárt. A Renault ugyanakkor szenvedett, Alonso a 18., Piquet a 20. helyhez elegendő időt produkált.

Az időmérő edzés szombaton, délután kettőkör következik. Nagy kérdés, hogy milyen lesz az időjárás Monzában, hiszen egy kiadós eső alaposan felboríthatja az erőviszonyokat.

SZEPTEMBER 22-ÉN DÖNTHET A FIA HAMILTON-ÜGYÉBEN

Mint ismert, a McLaren fellebezett a FIA-nél Lewis Hamilton 25 másodperces, Belgiumban kapott büntetése miatt. A Nemzetközi Automobil-szövetség fellebbviteli bizottsága szeptember 22-én hozhatja meg végleges döntését az ügyben, miután meghallgatják az istálló képviselőit. Hamiltont azért büntették meg, mert egy kisiklás során előnyt szerzett és így előzte meg Kimi Räikkönent. A büntetés következtében Hamilton helyett a brazil Felipe Massa nyerte a Belga Nagydíjat.

FORMULA–1, OLASZ NAGYDÍJ

2. SZABADEDZÉS
1. Räikkönen Ferrari 1:23.861
2. Kubica BMW Sauber 1:23.931 + 0.070
3. Heidfeld BMW Sauber 1:23.947 + 0.086
4. Hamilton McLaren-Mercedes 1:23.983 + 0.122
5. Rosberg Williams-Toyota 1:24.110 + 0.249
6. Massa Ferrari 1:24.247 + 0.386
7. Kovalainen McLaren-Mercedes 1:24.365 + 0.504
8. Webber Red Bull-Renault 1:24.521 + 0.660
9. Sutil Force India-Ferrari 1:24.669 + 0.808
10. Vettel Toro Rosso-Ferrari 1:24.773 + 0.912
11. Coulthard Red Bull-Renault 1:25.100 + 1.239
12. Bourdais Toro Rosso-Ferrari 1:25.192 + 1.331
13. Fisichella Force India-Ferrari 1:25.204 + 1.343
14. Barrichello Honda 1:25.296 + 1.435
15. Button Honda 1:25.309 + 1.448
16. Nakadzsima Williams-Toyota 1:25.330 + 1.469
17. Glock Toyota 1:25.397 + 1.536
18. Alonso Renault 1:25.481 + 1.620
19. Trulli Toyota 1:25.753 + 1.892
20. Piquet Renault 1:26.195 + 2.334
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik